„Simonoszeki béke” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Xia (vitalap | szerkesztései) →A szerződés rendelkezései: most is Liaotung, ez a magyaros átírása |
|||
6. sor: | 6. sor: | ||
== A szerződés rendelkezései == |
== A szerződés rendelkezései == |
||
Kína elismerte Korea „függetlenségét” és lemondott minden ezzel kapcsolatos korábbi jogáról. Ugyancsak átengedte Japánnak a [[ |
Kína elismerte Korea „függetlenségét” és lemondott minden ezzel kapcsolatos korábbi jogáról. Ugyancsak átengedte Japánnak a [[Liaotung-félsziget]]et, a mai Liaoning kínai tartomány egy részét, [[Tajvan (sziget)|Tajvan]] szigetét és a [[Penghu]] (Pescadores) szigeteket Japánnak. |
||
Kínának emellett 200 millió tael (mintegy 7450 tonna ezüst) hadi kártérítést kellett fizetnie, valamint a korábban az [[ópiumháború]]k után a nyugati hatalmakkal kötött [[egyenlőtlen szerződés (nemzetközi jog)|egyenlőtlen szerződések]] mintájára egy sor kikötőt és folyót meg kellett nyitnia a japán kereskedők előtt. Ennek nyomán hozhatott létre Japán [[Sanghaj]]ban is területenkívüliséget élvező telepet, úgynevezett koncessziós területet. |
Kínának emellett 200 millió tael (mintegy 7450 tonna ezüst) hadi kártérítést kellett fizetnie, valamint a korábban az [[ópiumháború]]k után a nyugati hatalmakkal kötött [[egyenlőtlen szerződés (nemzetközi jog)|egyenlőtlen szerződések]] mintájára egy sor kikötőt és folyót meg kellett nyitnia a japán kereskedők előtt. Ennek nyomán hozhatott létre Japán [[Sanghaj]]ban is területenkívüliséget élvező telepet, úgynevezett koncessziós területet. |
A lap 2014. december 31., 21:36-kori változata
A simonoszeki béke (japán nyelven: 下関条約 [simonoszeki dzsójaku]; [„maguani szerződés”]) az első kínai–japán háborúnak vetett véget és 1895. április 17-én írták alá Japánban, Simonoszeki városában.
A háborúban győztes Japán e szerződés révén elérte fő célját, Korea kiszakítását Kína befolyási övezetéből és japán fennhatóság alá helyezését. Emellett Kínának meg kellett nyitnia egy sor területét a japán befolyás előtt és óriási hadisarcot kellett fizetnie.
A szerződés rendelkezései
Kína elismerte Korea „függetlenségét” és lemondott minden ezzel kapcsolatos korábbi jogáról. Ugyancsak átengedte Japánnak a Liaotung-félszigetet, a mai Liaoning kínai tartomány egy részét, Tajvan szigetét és a Penghu (Pescadores) szigeteket Japánnak.
Kínának emellett 200 millió tael (mintegy 7450 tonna ezüst) hadi kártérítést kellett fizetnie, valamint a korábban az ópiumháborúk után a nyugati hatalmakkal kötött egyenlőtlen szerződések mintájára egy sor kikötőt és folyót meg kellett nyitnia a japán kereskedők előtt. Ennek nyomán hozhatott létre Japán Sanghajban is területenkívüliséget élvező telepet, úgynevezett koncessziós területet.
A szerződés aláírói
A szerződést az amerikai John W. Foster, korábbi külügyminiszter, a kínai kormányzat tanácsadója fogalmazta, és japán részről Itó Hirobumi gróf miniszterelnök és Mucu Munemicu vikomt külügyminiszter, kínai részről pedig Li Hongzhang és Li Jingfang írta alá.
Még a tárgyalások idején jobboldali szélsőségesek életveszélyesen megsebesítették Li Hongzhangot. A nemzetközi felháborodás a japán követelések valamelyes mérsékléséhez vezetett.
Következmények
A szerződés olyan előnyös helyzetbe hozta Japánt, hogy az kiváltotta a Kínában már befolyási övezetekkel bíró többi nagyhatalom felháborodását. Lobanov-Rosztovszkij orosz külügyminiszter kezdeményezésére Oroszország, Franciaország és Németország jegyzékben követelte Japántól a szerződés módosítását. Ennek nyomán Japán – pénzügyi követelései további emelése fejében – lemondott a Liaotung félszigetről és az ott elhelyezkedő Lüshunkou körzetéről (Port Arthur támaszpontjával) Oroszország javára, amely így hozzájutott a hőn áhított jégmentes kikötőhöz. A szerződés módosításából Németország is közvetlen hasznot húzott az 1898-as Kiaocsou szerződés révén.
Kínában a szerződést a lakosság súlyos nemzeti megaláztatásnak tekintette, és ez erősen hozzájárult a császári hatalom további gyengüléséhez.
Japánban a nyugati beavatkozás váltott ki hasonló felháborodást, amely csaknem a kormány bukásához vezetett. Fellángolt a nacionalizmus és militarizmus. Egyenes út vezetett innen az 1904-1905-ös orosz–japán háborúhoz.
Irodalom
- ↑ Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967)
- F.R. Sedwick, (R.F.A.), The Russo-Japanese War, 1909, The Macmillan Company, N.Y.
- Colliers (Ed.), The Russo-Japanese War, 1904, P.F. Collier & Son, New York
- Dennis and Peggy Warner, The Tide At Sunrise, 1974, Charterhouse, New York
- William Henry Chamberlain, Japan Over Asia, 1937, Little, Brown, and Company, Boston
- Pei-Kai Cheng and Michael Lestz (Eds.) The Search for Modern China: A Documentary Collection, 1999, W. W. Norton & Company, New York.