„Puchner Antal Szaniszló” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2014. július 30., 19:01-kori változata

Puchner Antal Szaniszló, Stanislaus Anton Puchner, báró (Selmecbánya, 1779 – Bécs, 1852. december 28.) császári és királyi lovassági tábornok, az 1848–49-es szabadságharccal ellenséges erdélyi főhadparancsnok.

Életpályája

Pozsonyban végezett jogi tanulmányok után lépett a hadseregbe. 1799 és 1801 között hadnagyként szolgált a nemesi testőrségben. Egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a napóleoni háborúkban. Azután a Itáliában szolgált, 1824-től ezredesi, 1832-től vezérőrnagyi rangban. 1834 és 1840 között ő volt a Pápai államot megszálló osztrák csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyként a bécsi Udvari Haditanácsnál szolgált, majd 1846-ban erdélyi főhadparancsnokká nevezték ki. E minőségében 1848. május 29-én ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót.

A Batthyány-kormány megalakulása után az erdélyi főhadparancsnokságot is a magyar hadügyminiszter alá rendelték, Puchner azonban magyar származása ellenére nem volt sem az unió, sem az alkotmány híve. A magyar minisztérium utasításait rendre figyelmen kívül hagyta és Latour bécsi hadügyminiszter – többnyire titkos csatornákon eljuttatott – utasításait követte. Az 1848. október 3-ai uralkodói manifesztum következményeként október 18-án nyíltan felmondta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek és ostromállapotot hirdetett ki. Nagyszebeni főhadiszállásáról irányította az erdélyi hadműveleteket, melyek következtében december közepéig – Háromszék kivételével – egész Erdély a császáriak kezére jutott.

Az erdélyi magyar csapatok élére december 8-án kinevezett Bem tábornok sikerei után Puchner maga állt az erdélyi császári hadsereg élére. Az erdélyi téli hadjárat kezdetben váltakozó sikerrel folyt. Puchner a január 17-i gálfalvi ütközetet elvesztette, de Bem Nagyszeben ellen indított január 21-ei támadását sikerült visszavernie, majd február 4-én, a vízaknai ütközetben csaknem döntő vereséget mért a magyar csapatokra. Az 1849. február 9-i piski ütközetben végül Bem csapatai győztek és rövidesen felszabadították Erdélyt. Puchner a megmaradt császári és cári csapatokkal Havasalföldre szorult ki. A szabadságharc elleni akciókban ezután már nem vett részt.

Rövidesen Bécsbe utazott, hogy vereségét igazolja. Mentségeit el is fogadták, mert Bem elleni január 21-ei nagyszebeni és február 4-ei vízaknai győzelmei jutalmául március 13-án lovassági tábornokká léptették elő, és megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. 1849 októberében Velence (és egész Veneto tartomány) kormányzója lett, de rövidesen, 1850. július 22-én lemondott, betegsége miatt nyugalomba kellett vonulnia. Bikali birtokán temették el.

Felhasznált források

A Wikimédia Commons tartalmaz Puchner Antal Szaniszló témájú médiaállományokat.

Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
Révai nagy lexikona

Külső hivatkozás

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
-[[Kép:Puchner Antal Kriehuber.jpg|bélyegkép|[[Josef Kriehuber]] [[litográfia|litográfiája]].]]
+[[Kép:Puchner Antal Kriehuber.jpg|bélyegkép|[[Josef Kriehuber]] [[litográfia|litográfiája]]]]
-'''Puchner Antal Szaniszló''', '''Stanislaus Anton Puchner''', báró ([[Selmecbánya]], [[1779]]. – [[Bécs]], [[1852]]. [[december 28.]]) császári és királyi lovassági tábornok, az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|1848–49-es szabadságharcban]] [[erdély]]i főhadparancsnok.
+'''Puchner Antal Szaniszló''', '''Stanislaus Anton Puchner''', báró ([[Selmecbánya]], [[1779]] – [[Bécs]], [[1852]]. [[december 28.]]) császári és királyi lovassági tábornok, az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|1848–49-es szabadságharccal]] ellenséges [[erdély]]i főhadparancsnok.
 == Életpályája ==
-[[Pozsony]]ban végezett jogi tanulmányok után lépett a hadseregbe. 1799 és 1801 között hadnagyként szolgált a nemesi testőrségben. Egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a [[napóleoni háborúk]]ban. A háború után az [[Itália|Itáliában]] szolgált, 1824-től ezredesi, 1832-től vezérőrnagyi rangban. 1834 és 1840 között ő volt a [[Pápai állam]]ot megszálló osztrák csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyként a bécsi [[Udvari Haditanács]]nál szolgált, majd 1846-ban erdélyi főhadparancsnokká nevezték ki. E minőségében [[1848]]. [[május 29.|május 29-én]] ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót.
+[[Pozsony]]ban végezett jogi tanulmányok után lépett a hadseregbe. 1799 és 1801 között hadnagyként szolgált a nemesi testőrségben. Egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a [[napóleoni háborúk]]ban. Azután a [[Itália|Itáliában]] szolgált, 1824-től ezredesi, 1832-től vezérőrnagyi rangban. 1834 és 1840 között ő volt a [[Pápai állam]]ot megszálló osztrák csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyként a bécsi [[Udvari Haditanács]]nál szolgált, majd 1846-ban erdélyi főhadparancsnokká nevezték ki. E minőségében [[1848]]. [[május 29.|május 29-én]] ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót.
 A Batthyány-kormány megalakulása után az erdélyi főhadparancsnokságot is a magyar hadügyminiszter alá rendelték, Puchner azonban magyar származása ellenére nem volt sem az unió, sem az alkotmány híve. A magyar minisztérium utasításait rendre figyelmen kívül hagyta és [[Theodor Baillet von Latour|Latour]] bécsi hadügyminiszter – többnyire titkos csatornákon eljuttatott – utasításait követte. Az 1848. október 3-ai uralkodói manifesztum következményeként [[október 18.|október 18-án]] nyíltan felmondta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek és ostromállapotot hirdetett ki. [[Nagyszeben]]i főhadiszállásáról irányította az erdélyi hadműveleteket, melyek következtében december közepéig – [[Háromszék]] kivételével – egész Erdély a császáriak kezére jutott.
-Az erdélyi magyar csapatok élére [[december 8.|december 8-án]] kinevezett [[Bem József|Bem]] tábornok sikerei után Puchner maga állt az erdélyi császári hadsereg élére. Az erdélyi [[Téli hadjárat (1848–49)|téli hadjárat]] kezdetben váltakozó sikerrel folyt. Puchner a január 17-ei [[gálfalvi ütközet]]et elvesztette, de Bem Nagyszeben ellen indított január 21-ei támadását sikerült visszavernie, majd február 4-én, a [[vízaknai ütközet]]ben csaknem döntő vereséget mért a magyar csapatokra. Az [[1849]]. [[február 9.|február 9-e]]i [[piski ütközet]]ben végül Bem csapatai győztek és rövidesen felszabadították Erdélyt. Puchner a megmaradt császári és cári csapatokkal [[Havasalföld]]re szorult ki. A szabadságharcban ezután már nem vett részt.
+Az erdélyi magyar csapatok élére [[december 8.|december 8-án]] kinevezett [[Bem József|Bem]] tábornok sikerei után Puchner maga állt az erdélyi császári hadsereg élére. Az erdélyi [[Téli hadjárat (1848–49)|téli hadjárat]] kezdetben váltakozó sikerrel folyt. Puchner a január 17-i [[gálfalvi ütközet]]et elvesztette, de Bem Nagyszeben ellen indított január 21-ei támadását sikerült visszavernie, majd február 4-én, a [[vízaknai ütközet]]ben csaknem döntő vereséget mért a magyar csapatokra. Az [[1849]]. [[február 9.|február 9-i]] [[piski ütközet]]ben végül Bem csapatai győztek és rövidesen felszabadították Erdélyt. Puchner a megmaradt császári és cári csapatokkal [[Havasalföld]]re szorult ki. A szabadságharc elleni akciókban ezután már nem vett részt.
-Rövidesen Bécsbe utazott, hogy vereségét igazolja. Mentségeit el is fogadták, mert Bem elleni január 21-ei nagyszebeni és február 4-ei vízaknai győzelmei jutalmául [[március 13.|március 13-án]] lovassági tábornokká léptették elő, és megkapta a [[Katonai Mária Terézia-rend]] parancsnoki keresztjét. [[1849]] októberében Velence (azaz [[Veneto]] tartomány) kormányzója lett, de rövidesen, [[1850]]. [[július 22.|július 22-én]] lemondott, betegsége miatt nyugalomba kellett vonulnia. [[Bikal]]i birtokán temették el.
+Rövidesen Bécsbe utazott, hogy vereségét igazolja. Mentségeit el is fogadták, mert Bem elleni január 21-ei nagyszebeni és február 4-ei vízaknai győzelmei jutalmául [[március 13.|március 13-án]] lovassági tábornokká léptették elő, és megkapta a [[Katonai Mária Terézia-rend]] parancsnoki keresztjét. [[1849]] októberében Velence (és egész [[Veneto]] tartomány) kormányzója lett, de rövidesen, [[1850]]. [[július 22.|július 22-én]] lemondott, betegsége miatt nyugalomba kellett vonulnia. [[Bikal]]i birtokán temették el.
 == Felhasznált források ==

m v sz Császárpárti vezetők az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején
Uralkodók	V. Ferdinánd I. Ferenc József
Politikusok	Alexander Bach Theodor Baillet von Latour † Klemens Wenzel Lothar von Metternich Felix zu Schwarzenberg
Tábornagyok	Joseph Wenzel Radetzky Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz Laval Nugent
Táborszernagyok	Ludwig Welden von Hartmann Benedek Lajos Georg Rukavina † Johann Berger Josip Jelačić Julius Jacob von Haynau
Gyalogsági és lovassági tábornokok	Eduard Clam-Gallas Franz von Schlik Puchner Antal
Altábornagyok	Anton Csorich Balthasar Simunich Burits János Franz Deym Karl von Urban Kuzman Todorović Lamberg Ferenc Fülöp † Ludwig von Wohlgemuth Ottinger Ferenc Christian zu Leiningen-Westerburg Karl Zeisberg Bechtold Fülöp Franz von Colloredo-Mannsfeld Anton Vogel
Vezérőrnagyok	Christian Götz † Ðorđe Stratimirović Franz Wyss † Heinrich Hentzi † Franz von Liechtenstein Stevan Šupljikac † Stevan Petrović Knićanin Karl Roth
Szakadár felkelő vezetők	Avram Iancu Ľudovít Štúr