„Caius Plinius Secundus” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
betűhiba, linkek
a (Külső hivatkozások → További információk AWB)
a (betűhiba, linkek)
'''Idősebb Plinius''', más néven '''Caius Plinius Secundus''' (Maior), [[Római Birodalom|római]] író, [[polihisztor]], ókori enciklopédista.
 
Születési helye [[Como|Novum Comum]] (ma [[Como]]), születésének ideje Kr. u. [[23]] vége vagy [[24]] eleje (erre [[Caius Plinius Caecilius Secundus|Ifjabb Plinius]] leveléből lehet következtetni: Plin. epist. 3, 5, 7). A [[Nápolyi-öböl]] partján, [[Stabiae]] mellett lelte halálát, Kr. u. [[79]]. [[augusztus 25.|augusztus 25-én]], a [[Vezúv]] nevezetes kitörésekor, amely elpusztította az ókori [[PompejiPompeii]] és [[Herculaneum]] városokat.
 
== Élete ==
Idősebb Plinius életére vonatkozólag legfontosabb forrásunk unokaöccse: [[Caius Plinius Caecilius Secundus|Ifjabb Plinius]], aki számos levelében írt nagybátyja életéről, tudós szenvedélyéről, illetve az általa írt, de mára már elveszett műveiről.
 
Idősebb Plinius [[Róma|Rómában]] töltötte ifjúságát, ahol a hadvezér és tragédiaköltő [[Q. Pomponius Secundus]]hoz csatlakozott (akinek életéről később könyvet írt), illetve [[Antonius Castor]], a jeles botanikus is a mestere volt. Harmincéves kora körül érdeklődése a politika és a közélet felé fordult, s magas rangú lovastisztként az [[Germania Inferior|alsó-germániai]] [[hadsereg]]ben szolgált. Ezt követően egy ideig ügyvédként tevékenykedett (Ifjabb Plinius utal erre: Plin. epist. 3, 5, 7.). [[Nero római császár|Nero]] uralkodása alatt (Kr. u. 54-68) szándékosan tartotta magát távol a közügyektől, s idejét a [[tudomány]]ok művelésére fordította. Nero bukását követően, [[70]]-ben újra magas rangú tisztként harcolt [[Titus Flavius Vespasianus római császár|Vespasianus]] [[júdea]]i hadjáratában. Rövid időre [[Szíria|Syria provincia]] kormányzójává nevezték ki, majd Vespasianus és fia, [[Titus Flavius római császár|Titus]] bizalmas híve volt (erre vonatkozóan lásd Plin. nat. praef.). Császári [[Promagistratus|procuratorként]] többek között [[Hispania]]ban is tartózkodott (Plin. epist. 3, 5, 17). Műveiből kiderül, hogy [[Gallia]]t és [[Africa]]t is saját tapasztalatból ismerte. [[79]]-ben, a [[Vezúv]] nevezetes kitörése idején mint a [[misenum]]i [[Az ókori Róma tengeri hadereje|flotta]] parancsnoka a bajba jutottak megsegítésére sietett, emellett tudományos megfigyeléseket is akart végezni. A vulkánkitöréskor felszabultfelszabadult mérges gázok belégzése következtében veszítette életét.
 
Hivatali ügyei, aktív közéleti tevékenysége mellett folyamatosan felolvastatott magának, illetve jegyzeteket készíttetett gyorsíróival. Még utazásai, illetve fürdőzései során is folyamatosan felolvastatott magának, vagy diktált. Minden szabad percet kihasznált, hogy tudományos kutatásainak szentelhesse életét. Unokaöccse leveleiből tudjuk, hogy az volt a szavajárása, hogy nincs az a csapnivaló könyv, amelynek ne volna néhány tanulságos részlete, illetve hogy véleménye szerint időfecsérlés minden perc, amelyet nem a tanulmányainak szentel az ember. (Plin. epist. 3, 5.) Tudós kíváncsiságát, gyakran éjszakába nyúló információgyűjtő szenvedélyét jól jellemzi a következő mondat, amely Idősebb Plinius egész életét jellemezte, és életművének mottója lehetne: ''"Profecto enim vita vigilia est"'' ("Mert az élet valójában virrasztás": Plin. nat. praef. 18.)
 
== A Naturalis Historia célkitűzése ==
A fentebb vázolt elveszett műveivel szemben fennmaradt viszont Plinius monumentális terjedelmű és hatalmas információtömeget feldolgozó „Naturalis Historiája”, amelyet [[77]]-ben tett közzé, és a leendő császárnak, [[Titus Flavius római császár|Titusnak]] ajánlott. A mű címét célszerű Természettudomány-ként fordítani, hiszen a Plinius által leírt és összegyűjtött információtömeg az ókori tudományosság szintjét, színvonalát, kutatási módszereit tekintve tudománynak tekinthető, továbbá az ógörög [[Természetrajz|historia]] szó eredetileg nem történetet jelentett (hanem eredetileg a kutatást, a közvetlen tapasztalásból származó ismeretszerzést, tudást jelentette). A Természettudomány, mint cím ugyanis egyértelműen kifejezi azt a tudományos igényt és tartalmat, amelyet Plinius a 37 könyv során célul tűzött ki, és meg is valósított. Ha csupán az első könyvben található tartalomjegyzéket végigolvassuk, már az alapján is képet kapunk a feldolgozott témák mennyiségéről és tudományos igényéről. Plinius a Praefatioban (az [[enciklopédia]] bevezetése) kifejti, hogy természettudományos könyvei megírásakor nem a stílus és a forma volt a vezérlő elv, hanem a természet jelenségeinek értelmezése és leírása (Plin. nat. praef. 12-13.).
 
Plinius azért tartja megfelelőnek az [[enciklopédia]] műfaját, mert a cél az, hogy a kutatás korábbi egyenetlenségeit kiküszöbölve minden témát fel kell dolgozni, érinteni kell. Plinius legfőbb érdeme az, hogy elsőként próbált minden tudományterületen egyforma mélységű információt átadni. Plinius felismerte a szaktudományos és irodalmi szövegek közötti alapvető különbséget, és egyértelműen alkalmazta enciklopédiájában a szaktudományos közlésformára azóta is jellemző formai jegyeket: nem szinonimákat használt, hanem szakterminusokat, továbbá enciklopédiájában a tartalom, a jelentés mindig hangsúlyosabb, mint a nyelvi megformálás, a stílus (Plin. nat. praef. 16.).
 
== A Naturalis Historia utóélete ==
Plinius enciklopédiája felbecsülhetetlen értékű az európai művelődéstörténetben. Plinius írói munkásságának hatása már nem sokkal halála után kimutatható [[Publius Cornelius Tacitus|Tacitus]] és [[Caius Suetonius Tranquillus|Suetonius]] történeti műveiben, retorikája pedig [[Marcus Fabius Quintilianus|Quintilianus]]ra hatott. Enciklopédiájának hatása [[Gellius]], [[Lucius Apuleius|Apuleius]] és [[Quintus Septimius Florens Tertullianus|Tertullianus]] műveiben tapintható ki először. A [[középkor]] természettudománya [[Sevillai Szent Izidor]]tól [[Albertus Magnus]]ig ugyancsak Plinius enciklopédiájára épült. A [[Magyarország|magyar]] tudományos irodalomban is jelentős a hatása [[Temesvári Pelbárt]]tól egészen a [[reformkor]]ig.
 
Már a Kr. u. 3. században megkezdődött az [[enciklopédia]] kivonatolása, e kivonatok képezték ugyanis alapját a Kr. u. 4. századi orvosi kézikönyveknek. A kora középkorban folytatódott egyrészt a mű másolása, másrészt pedig kivonatolása: Plinius-kivonatok szerepelnek például a csillagászati ismereteket feldolgozó, ún. northumbriai enciklopédiában is. A [[reneszánsz]] idején különösen megnőtt a pliniusi [[enciklopédia]] jelentősége, hiszen ebben az időszakban még a természet megismerése fontos forrásának tartották a Plinius által összegyűjtött ismeretek jelentős részét, nem véletlenül vált ekkor iskolai tananyaggá, és ebből kifolyólag kommentárokkal is ellátták. Különösen fontos, hogy Plinius nem csupán leír és magyaráz bizonyos természeti jelenségeket, hanem latin terminológiát is szolgáltat a jelenségek ismertetésekor, ami nagyon sok esetben változatlan maradt akkor is, ha ma már más definícióval látjuk is el az adott terminust. Már a tizenötödik században kifogásolták, hogy Plinius nem követi a görög filozófia és tudományos módszer hagyományait, csillagászati szempontból nézve pedig ekkoriban kezdődik az a folyamat, amelynek révén Plinius enciklopédiája egyre kevésbé felel meg a kor természettudományos ismereteinek, viszont e folyamattal párhuzamosan kultúrtörténeti, művelődéstörténeti és tudománytörténeti szerepe kezdett felértékelődni. [[Galileo Galilei|Galilei]], [[Johannes Kepler|Kepler]], és [[Nikolausz Kopernikusz|Kopernikusz]] munkássága nyomán a pliniusi [[enciklopédia]] asztronómiai megállapításai érvényüket veszítették.
 
== A Naturalis Historia kutatástörténete ==
'''A Naturalis Historae egyes népnevei'''
 
Mivel az 1973-as magyar kiadásból (fordította, válogatta és jegyzetekkel ellátta: [[Váczy Kálmán]], Téka-sorozat, Kriterion kiadó, Bukarest) sajnálatos módon kimaradtak, ezért érdemes néhány szót ejteni a Plinius által hagyományozott népnevekről, melyek a kelet-európai (és benne a magyar) történelem kezdeteinek közelebbi megismerésében is segíthetik a kutatókat. Plinius korábbi írók adatait is belefoglalja művébe, és tudósít Sarmatia népeiről. Az 1973-as magyar kiadás egyik jegyzete arról ír, hogy, idézzük: "Sarmatia = a szarmatáknak[[szarmaták]]nak nevezett szláv nép által lakott terület a Fekete-tengertől északra (megfelel a mai Lengyelország és a Szovjetunió nyugati részének)". Figyelembe kell venni azonban, hogy a szarmaták sosem voltak szlávok, hanem minden antik forrás szerint a szkíták és az amazonok (Hérodotosz), illetve a [[médek]] utódai (Plinius, VI. 7,19: ''Sarmatae, Medorum (ut ferunt) suboles''; a szarmaták, mint hírlik, a médektől erednek). Hibás, vagy legalábbis töredékes a Plinius-jegyzet helymeghatározása is: Sarmatia - mint Ptolemaiosz is leírja néhány évtizeddel Pliniust követően - európai és ázsiai részre (Sarmatia Europe és Asiatica) tagolódott, mely területeket a Don választotta el egymástól a közelben lakó krími görögök felfogása szerint (a szkíták elsődleges kelet-európai központja pedig a Borüszthenész/Dnyeper folyó környékén volt, nem a Donnál, mint egy másik jegyzet írja). A szarmaták egészen a Kaukázusig és a Dél-Urálig, illetve a déli Transzurálig lakták a kelet-európai sztyeppéket. Plinius továbbá, másokhoz hasonlóan, megkülönböztetni látszik szarmatákat és [[szarmaták|szauromaták]]at, ami azonban valószínűleg abból fakadt, hogy voltak - mint maga is mondja - görög szarmaták (Graecis Sauromatae), azután a "güneokratikus" szauromaták, akik az amazonokkal éltek együtt, és számos más szarmata törzset (a nyugatabbra lakók bizonyára keveredtek szláv törzsekkel is). Megemlítendő még, hogy Plinius említ egy ''Sardi Scythae'' népet a Dromos Achilleos elnevezésű földrajzi pontnál (keskeny földsáv a Krím-félsziget és a Dnyeper-torkolat között), és az mondja, hogy ezt az egész területet ezek a "szárdi szkíták" és a [[szirakénok]] lakják (IV. 26,83: ''Totum eum tractum tenent Sardi Scythae et siraceni''). Mármost később Ptolemaiosz említ ettől a helytől északra egy Szuardeni népet, ugyanabban a népfelsorolásban, melyben szerepelnek a Szirakéni és a rejtélyes "Materi" (vélhetően a magyar) népnevek (Geogr. V. 9,16-17). Nagyon valószínű, hogy a szuardeni népnév és Plinius "sardi scytha" népe azonos a szavárd néppel, akikkel később számos esetben találkozhatunk a bizánci, örmény forrásokban, s akik valóban a Kaukázustól északra, illetve egy részük attól délebbre is lakott. A [[szavárdok]] vagy [[szabirok]] (a név kettős, párhuzamos használatára eddig még nincs kielégítő magyarázat) általában hun-szabirok elnevezéssel jelennek meg (plur. nom. Unnoi sabeiroi), és mint köztudott, a 9. században élt bizánci császár, [[VII. Kónsztantinosz bizánci császár|Bíborbanszületett Konstantin]] leírja (A birodalom kormányzásáról), hogy a magyarok (akiket turkoknak nevez) régi neve valami okból "szavarti aszfali" volt, erős, vagy lovas szabir, illetve szavárd, s hogy elszakadt egymástól a magyar és a szavárd nép a [[besenyők]] támadása miatt, majd a szavárdok "Perzsia vidékére" költöztek (Dél-Kaukázus), de a magyarok még mindig küldenek hozzájuk követeket. Pliniusnál tehát valószínűleg a szavárdok vagy szabirok első kelet-európai említésével találkozunk.{{forr}}
 
== Források ==

Navigációs menü