Juhász Géza (költő)

Juhász Géza (Debrecen, 1894. december 20. – Debrecen, 1968. július 13.) - költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa (1952).

Élete

Juhász Géza 1894 december 20-án született Debrecenben. 1914-től Budapesten volt bölcsészhallgató. Az I. világháború idején besorozták katonának, 1919-ben tért haza francia fogságból. Debrecenben 1922-ben kapott magyar–német szakos tanári diplomát. 1923-1939 között a debreceni felsőkereskedelmi iskola tanára volt. Rendszeresen jelentek meg versei és tanulmányai a debreceni és országos folyóiratokban és napilapokban; többek között a Protestáns Szemlében, a Nyugatban, a Napkeletben. Irásaiban elsősorban a kortárs irodalommal, az oktatással és közművelődéssel foglalkozott. Monográfiáit is e tárgykörből írta.

1927-ben a tiszántúli haladó értelmiséget tömörítő Ady Társaság szervezője és elnöke volt. Jelentős munkásságot fejtett ki mint a népi irányzat teoretikusa.

1939-1944 között a református Dóczi leánygimnázium tanára volt.

1945-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, 1945. áprilisa és júliusa között az ország első irodalmi folyóiratának a Magyaroknak szerkesztője.

1945-1964 között a debreceni KLTE tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Intézet vezetője. Egyetemi előadásaiban főleg a felvilágosodás és a reformkor irodalmával, élete utolsó szakaszában pedig Csokonai Vitéz Mihály munkásságát kutatta.

Főbb munkái

• Testvérgályák (versek, Gulyás Pállal, Nyíregyháza, 1923)
• Babits Mihály (Budapest, 1928)
• Panorama de la littérature hongroise contemporaine (Paris, 1930)
• Háború (versek, Debrecen, 1937)
• A magyar szellem vándorútja (Debrecen, 1938)
• Népi írók (Budapest, 1943)
• Csokonai-tanulmányok (Budapest, 1977)
• Juhász Géza Emlékkönyv (válogatott művek, sajtó alá rendezte, életrajzzal, bibliográfiával ellátta Juhász Izabella. Bevezető Bán Imre, Balogh László, Debrecen, 1975)

Források

• Magyar Életrajzi Lexikon