„Nagy-lengyelországi felkelés (1918–1919)” változatai közötti eltérés

	1918-19-es nagy-lengyelországi felkelés
	Második Lengyel Köztársaság alakulása 1918-21
	Nagy-lengyelországi felkelők sáncárokban, 1919. januárja
Dátum	1918. december 27. – 1919. február 16.
Helyszín	Nagy-Lengyelország
Casus belli	lengyel függetlenségi törekvesek
Eredmény	lengyel győzelem; Nagy-Lengyelországot elszakították Németországtól és csatolták Lengyelországba
	Harcoló felek
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
; Főnéptanács (Naczelna Rada Ludowa, NRL); Nagy-lengyelországi Hadsereg	; Weimari Köztársaság
	Parancsnokok
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Stanisław Taczak; Józef Dowbor-Muśnicki
	A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy-lengyelországi felkelés témájú médiaállományokat.

Laptörténet interaktív böngészése

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2013. július 4., 07:09-kori változata

A Nagy-lengyelországi felkelés (lengyelül: Powstanie wielkopolskie 1918–19, németül: Großpolnischer Aufstand) 1918. december 27. és 1919. február 16-e között zajlott és németellenes lengyel felkelés volt Nagy-Lengyelország területén, mely nagyban hozzájárult Lengyelország újjáalakulásához, illetve a Poroszország által Lengyelország első felosztása (1772) során bekebelezett ősi lengyel területek visszaszerzéséhez is.

Előzmények

1793 és 1918 között Nagy-Lengyelország a német állam részét alkotta: eleinte a Porosz Királyságé, majd 1871 után a Német Császárságé. A lengyelek helyzete egyre nehézebbé lett idővel, különösen Németország egyesülése után. A német hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy a lengyel lakosságot elnémetesítse: küzdöttek a katolikus egyház meg a lengyel nemzeti és munkásmozgalom ellen, németekkel próbálták betelepíteni a tartományt, egyidejűleg a lengyeleket távolítani. Megtiltották a lengyel nyelv használatát, teljesen felszámolták a lengyel nyelvű közoktatást, a nemzeti emlékek ápolását és felkutatását. Ellenszegülésként a lengyelek számos oktatási, szövetkezeti, gazdasági és politikai társaságot szerveztek. A tagjaik többségét az endecja kötötte össze. Ez politikai mozgalom volt, kezdetben egy párt a Liga Narodowa Galíciában, azután a Stronnictwo Narodowo-Demokratyczne minden megszállt területen, még később pedig, a függetlenség visszaszerzése után néhány hasonló programú párt, amelyek politikai programjának fő elmei a nacionalizmus és a katolicizmus voltak. A neve ND a (Narodowa Demokracja) Nemzeti Demokrácia rövidítése. Fő ideológusa és vezetője Roman Dmowski volt. A törvényes sportegyesületek illegális, titkos katonai kiképzést végeztek, néha még ajánlották a német hadseregbe való belépést is ennek érdekében.

Az első világháború kitörésekor a Lengyelországot megszálló államok elsősorban egymás ellen, más-más oldalon harcoltak, ami felkeltette a lengyelekben a reményt a függetlenség visszaszerzésére. Amikor a központi államok megkötötték Oroszországgal a breszti békét, Németország feloszlatta a nagy-lengyelországi félkatonai szervezeteket. A tagjai illegálisan működtek. Egyidejűleg a németek áthelyezték a hadsereget a felszámolt keleti frontról a nyugatira. Sok katona azonban már a kommunista propaganda befolyása alatt állt, ezek gyakran megtagadtak a további harcot, ami végül a második marne-i csatában német vereséghez vezetett és a központi államok veszteségéhez. A nyugati front lassan közeledett Belgiumon keresztül a Német Birodalom határaihoz. Az országban polgári és katonai felkelések törtek ki. November 10-én II. Vilmos császár lemondott a trónról és a hatalmat Friedrich Ebert (SPD) vette át, aki csak ideiglenesen állt a kormány élen. A nehéz helyzet javításának érdekében a szociáldemokraták elkezdtek együttműködni a régi konzervativ ,militarista elittel. SPD támogatta ugyan Lengyelország függetlenségét, de a konzervok befolyása alatt kijelentette, hogy a jövőbeli lengyel állam nem foglalhat magába olyan területeket, amely a poroszokhoz került a felosztáskor, azaz 1772-ben, ebbe Nagy-Lengyelországot is beleértve.

Nagy-Lengyelország helyzete

A forradalom is Nagy-Lengyelországban tört ki. Titkos katonai szervezetek alakultak meg Poznańban, Jarocinban és Inowrocławban. Fegyvert és muníciót gyűjtöttek, előbb kilopták azt a katonai raktárakból. Poznańban megalakult a Katonai Tanács, amely kezdetben csak németekből állt, de később a lengyelek is tagjai lettekmentek be oda.

1918. november 10-én a lengyel nemzetiségű katonák fellázadtak a német hatóság ellen Ostrów Wielkopolskiban és kihirdették az “Ostrów-i Köztársaság” megalakulását. Ez november 26-áig létezett.

1918. november 11-én Németország megadásával a világháború végétért. Ezt a dátumot a lengyelor függetlenség visszaszerzése napjának ismerik el. Az új állam határait azonban még mindig nem állapították meg. Nagy-Lengyelország még mindig a német fennhatóság alatt állt. Ebben az időben jött létre Poznańban a soknemzetiségű Polgári Őrség, amely átvette a rendőrség feladatait. Rövidesen a lengyelek ennek révén eltávolították Poznań főpolgármesterét, Georg Wilms-ot. Őt Jarogniew Drwęski helyesítette. Ennek ellenére a német hatóság engedélyezte az Őrség működését, hogy az tartson nyugalmat Nagy-Lengyelországban.

November 12-éig az egész Nagy-Lengyelországban létrehozták a munkás- és katonatanácsokat és az ún. polgári bizottságokat (későbbi nevükön: néptanácsok). A bizottságok élen a poznańi Központi Polgári Bizottság állt (CKO – Centralny Komitet Obywatelski). Ennek élén viszont három emberből álló Főbízottság volt, amelyben mindegyikük képviselt egy, a németek által megszállt tartományt. Stanisław Adamski - Nagy-Lengyelországot, Wojciech Korfanty - Sziléziát, Adam Poszwiński - Kujáviát. Hamarosan a CKO átalakult Főnéptanáccsá (NRL – Naczelna Rada Ludowa).

Ugyanezen a november 12-én volt a „városházi merenylet” Poznańban. Ott a Katonai Tanács tanácskozott, amelyben a németek többséget alkottak és a lengyelek ezt meg akarták szüntetni. Ezért a tanács ülésére benyomult egy lengyel csoport, amelyet a városház előtt összegyűlt lengyelek tüntetése támogatott. A megrémült képviselők eltávolítottak a Tanácsből négy németet és lengyelekkel helyesítették őket. Hasonló „merényletek” voltak más városokban is (pl. Jarocinban, Ostrówban, Gnieznóban).

A német hatóságot olyan híresztelések nyugtalanították, hogy Józef Piłsudski, lengyel államfő, megindult katonaival Poznań felé. Ilyet a lengyelek gyakran terjesztettek, hogy ijesszék a németeket. Ezért november 15-én a berlini kormány döntévével haderőket hozott létre, amelyeknek védeniük kellett Németország keleti tartományait a „bolsevizmustól” és a „lengyel lázadástól”. Így jöttrk létre az ún. Grenzschutz (= határvédelem) önkéntés osztagai, amelyek azután Litvániában, Lettországban, Keleti (Gdański) Pomerániában és Felső Sziléziában működtek.

November 18-án történt az Országos Szejm és a járási néptanácsok megválasztása. Két nappal későbbJędrzej Moraczewski, a Nagy-Lengyelországból származó lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Lengyelország elcsatolása a kormányának egyik legfontosabb felatada lesz. A Németország által megszállt lengyel területek képviselői azonban nem fogadták el a nekik felkínált pozíciókat a varsói kormányban, mert véleményük szerint Piłsudskit nem a nemzet választotta államfővé, hanem a megszálló központi hatalmak erőszakolták rá ezt a hivatalt. Nagy-Lengyelország ellenérzése Piłsudskival szemben főként abból táplálkozott, hogy e tartomány mindig határozottan az endecját támogatta, amelynek a vezetője, Roman Dmowski, Piłsudskinak nemcsak politikai, hanem személyes ellenféle is volt. Piłsudski elutasítása egészen a Második Lengyel Köztársaság végéig tartott, a második világháború kitöréséig.

Idő közben Nagy-Lengyelországba a Grenzschutz új egységei érkeztek, ami azt tette világossá, hogy a németek erővel akartak megoldani a lengyel problémát. Az NRL követelése következménye az lett, hogy december 15-én a lengyel kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Németországgal.

A december 26-án Varsóba utazó Ignacy Jan Paderewski megérkezett Poznańba. Paderewski híres zongorista volt, de ezen túl sikeresen működött az Egyesült Államokban Lengyelország függetlenségének céljával és ezért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt,így Nagy-Lengyelországban tisztelet övezte. A németek tudva, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntése könnyen átalakulhat németellenes politikai tüntetéssé. Ezért a német Külügyminisztérium megtiltotta Paderewskinek, hogy Poznańban tartózkodjék, de ő ignorálta a tilalmat.

A felkelés lefolyása

Nagy-Lengyelország a felkelés idéjén: fekete vonal - Poznańi Tartomány határa, sötétzöld vonal - demarkációs vonal a trieri fegyverszünetnek értelmében, piros vonal - Lengyelország határa a versailles-i békeszerződésnek értelmében

A harcok kezdete

Következő napon (dec. 27.) a németek, akik felhaborodtak a Paderewski látogatását kisérő ünnepségekkel, megszervezték a katonai osztagok átvonulását a városon keresztül. Betörték a Főnéptanács épületébe, leszakították a lengyel, brit, francia és amerikai zászlókat, azután - vonulva a városon keresztül - leszakították a zászlókat magánlakások erkélyeikből. Később elkezdtek löni fegyverpuskákból a szálloda felé, ahol Paderewski tartozkódott. Hamarosan a lengyel Népőrség ellentámadta^[1]. A harcok éjszakán végződtek, amikor a lengyelek meghódították a németek által megszállt Rendőrség Főkapitánysága épületét.

A felkelés szintén Poznań kívül tört ki – főként a nagy-lengyelországi fővárostól keletre fekvő városokban (Gniezno, Jarocin, Pleszew, Śrem, Środa Wielkopolska, Września). Poznańban a lengyelek elfoglalták a Főpályaudvart, Főpostát és az erődítményet(december 28.). Az NRL Főbízottsága létrehozta a Felkelési Hadierők Főkapitányságot, hogy egyesítsen minden lengyel osztagot egy parancsnoksága alá; főparancsnok Stanisław Taczak kapitany lett (előléptették őrnagyra).

Poznań kívüli műveletek

A Nagy-Lengyelország fővárosa kivéve, legtöbb lengyel Nagy-Lengyelország központi és keleti részéiben élt, a nyugatban pedig több német élt. Azért lassan kialakult a frontvonal: Czarnków – Międzychód – Nowy Tomyśl.

December 29-én a lengyelek elfoglalták többiek között Grodzisk Wielkopolski-t és Gostyń-t, december 30-án Wągrowiec-et, 31-én – Śrem-et, Kościan-t, Oborniki-t, Ostrów Wielkopolskit.

December 30-án Bydgoszczból a németek kiküldték az osztagokat, hogy megtisztítsák Gnieznót a lengyelektől. Éjszakán lezajlott a csata a város mellett, amelyt a lengyelek nyérték meg, erévén meg tudták kezdeni a támadást Kujávia felé.

1919. január 1-én Paderewski elindult Poznańból. A felkelések elfoglálták Jarocin, Krotoszyn, Mogilno és Nakło (Bydgoszcztól nyugatra), erévén megszereztek ellenőrzést a Berlin – Piła – Bydgoszcz – Toruń – Königsberg vasútvonal fölött.

Január 2-án a lengyelek elfoglalták Nowy Tomyśl-ot. A városban többségben a németek éltek, a lengyelek csak 10%-at alkottak. Január 5-éig a felkelők elfoglálták többiek között: Czarnków-ot, Rawicz-ot, Wolsztyn-t, Inowrocław-ot. Január 6-án meghódították a poznańi repülőtéret (Ławica), a német repülőgépekkel együtt, erévén eltűnt a veszélység, hogy a németek lebombázzák a várost. A németek mégis próbálták tönkretenni a repülőgépeket, bombázva azokat a gépekkel a frankfurti reptérből – feleletül január 9-én a lengyelek bombázták a frankfurti reptért a megszerzett gépekkel.

Abban az időben lefolytak harcok Kościerzynánál Gdański Pomerániában.

Január 7-en a németek visszaszerezték Czarnków-ot, de a lengyelek elfoglalták Chodzież-et.

Dowbor-Muśnicki tábornok parancsnoksága

1919. január 9-én Főnéptanács hivatalosan kihírdette, hogy átvesz hatalmat, de nem határozott meg a területét. A felkelés parancsnokává Józef Dowbor-Muśnicki tábornokat nevezte ki. A vezérkari főnöke viszont Piłsudski embere lett – Julian Stachiewicz alezredes.

NRL fokozatosan lengyelesítette a közigazgatást: eltávolított lengyelellenes hivatalnokokat, német járási tanácsokat (Landraten) lengyel starostáknak (járás főhivatalnokainak) rendelt alá. Abban az időben a lengyelek elvesztették Nakło-t, de megszerezték Żnin-t (jan. 11.).

NRL megtiltotta a hadseregnek, hogy foglalják a területeket, amelyeken többségben németek éltek, mert ezt rosszul néznének a békekonferencia résztvevői (imperializmusnak tartanák, nem nemzet-felszabadító harcnak).

Január 21-én egy vita tűnt ki NRL és a varsói kormány képviselői között az eskü miatt, amelyt nagy-lengyelországi hadsereg katonai tették le. Julian Stachiewicz lemondta a vezérkari főnök állását – Władysław Anders ezredes helyettesítette. Röviden azután Piłsudskihez hűséges katonatiszteknek ki kellett hagyniuk a legfontosabb parancsnoki állásokat a Nagy-lengyelországi Hadseregben.

Január 25-én megszakították minden kapcsolatot Nagy-Lengyelország és Németország között.

Február 2-an a harcoló felek megkezdtek tárgyalni. A németek követelték, hogy a lengyelek felbontsák a Nagy-lengyelországi Hadsereget, elismerjék a német jogokat Nagy-Lengyelország iránt és megfizetsenek kárbantartást a harcok folyamán kitűnő károkért – azért a tárgyalás megszakadt.

Január 26-án lefolyott a választás a lengyel parlamentbe (Szejmbe). Mivel pedig Nagy-Lengyelország, Pomeránia és Szilézia formálisan még Németország részei voltak, ott nem folytatták le a választást, hogy ne tűnjenek ki problémák Lengyelország számára nemzetközi kapcsolatokban, ha a nagy-lengyelországi felkelés elvesztene. A felkelés győzelme esetében pótlágos választást terveztek Varsóban. Egyelőre pedig, február 7-én, Józef Piłsudski Államfő kiadta a dekretumot, amely megengedett a németek által megszállt területekből származó 16 képviselőt a lengyel Szejm üléseibe. Február 14-én egy nagy-lengyelországi képviselő, Wojciech Trąmpczyński, szejmmarsall lett (= szejm elnöke) – tehát, az egyik legfontosabb állást teljesítő személy egy idegen állam polgárságú volt. Hasonlóan, már január 16-án két nagy-lengyelországi lett miniszter Ignacy Jan Paderewski kormányában.

Február 10-én NRL feloszlatta minden várostanácsot és meghatározta az önkormányzati választást március 25-ére. A célja az volt, hogy a nagy-lengyelországi önkormányzatban a lengyelek kormányozzanak.

Harcok február feléig tartottak. 16-án Trierben aláírták az egyezményt, amely hosszabbította a világháborút befejező novemberi fegyverszünetet az Antant-államok és Németország között. Franciaország nyomása során Németország beleegyezett, hogy az egyezmény a nagy-lengyelországi frontot is illesse. A Nagy-lengyelországi Hadsereget az Antant szövetséges haderejének ismerték el. Az egyezmény megtiltotta a németeknek, hogy folytassak támadásokat és túllépjék a demarkációs vonalt (a térképen – sötétzöld).

A fegyverszünettől az egyesülésig

Az egyezmény betartását az Antant-képviselők őrizték ellen. Március 9-én a felkelők önkéntés osztagja elindult Galíciába, hogy részt vegyen a lengyel-ukrán harcokban a Lvivet körülvevő ukránok ellen. Március 23-án végbement a választás a poznańi Városi Tanácsba, amelyben 60 hely közül a lengyelek 42-t szereztek meg, a németek 17-t, a zsidók – 1-t. Hasonló eredmények más nagy-lengyelországi városokban is voltak.

Március 24-én NRL megkérte a varsói kormánytól, hogy létrehozzon külön közigazgatást a volt német tartományok számára – a nagy-lengyelországiak vélték, hogy a német utani közigazgatás ügyesebb mint az orosz utani, azért ellenkezték, hogy hozzá kelljen illeszteniük a szerkezeteit azokhoz, amelyeket a többi államrészekben alakította a központi kormány. Erévén, hogy a lengyel miniszterelnök Paderewski volt, NRL Főbizottsága megőrizte az egész hatalmat a német utani területen egészen addig, amikor a nyugati határt és autonómiát alapítják meg (véglegesen az autonómiát csak Felső Szilézia kapta meg).

Május 7-én elkezdett működni Adam Mickiewicz Egyeteme Poznańban. Május 15-én a lengyel nyelv az egyetlen hivatalos nyelv lett – a német csak segítőnyelv maradt.

Május 25-én a Nagy-lengyelországi Hadsereget alárendelték a Lengyel Hadsereg Főparancsnoksága alá.

Június 1-én Nagy-Lengyelországban végbement a pótló választás a Köztársasági Szejmbe. 42 képviselőt választották ki. A választást nyerte a Nemzeti Partok Egyesülete (Zjednoczenie Stronnictw Narodowych) nevű jobboldali pártok közös listája (a koaliciót többiek között Nemzeti Demokratikus Párt, azaz endecja, alkotta) – szavazatok 97%-át és minden kijelölt 42 helyt szerezte meg a Szejmben.

De a fegyverszünet ellenére a németek folyton koncentrálták a hadsereget és készültek támadáshoz. Nagyon nehéz volt azok a lengyelek helyzetük, akik éltek a németek által ellenőrzött területeken. A német ellentámadás növekvő veszélye azt okozta, hogy június 5-én NRL Főbizottsága bevezette a szükségállapotot az egész ezáltal igazgatott területen. A 20-kilometeres övezetben a polgári hatóságot a hadinak rendelték alá, néhány nap később bevezették a halálbüntetést a cselekvésekért, amelyek kárt okoznának a nagy-lengyelországi hadseregnek vagy előnyt a német hadseregnek. Internálták is a Nagy-Lengyelországban elő, német nemzetiségű férfiak részét. Ennek ellenére, június 6-án összeütközések történtek Bydgoszcz mellett.

1919. június 28-án aláírták a Versailles-i békeszerződést. Majdnem az egész Nagy-Lengyelország (azaz, volt Poznańi Nagyhercegség területe) Lengyelországba került – azokat a városokat beszámolva, amelyeket a lengyeleknek nem sikerült elfoglalniuk (pl. Leszno , Kępno, Rawicz). A határ (a térképen – piros) kb. 20 km közelebben járt, mint a Hercegség régi határa (a térképen – fekete).

Július 9-én megszüntették a szükségállapotot, a frontmenténi zóna kivéve. A volt német tartományok területeivel (azaz, Nagy-Lengyelországgal, Gdański Pomerániával és Felső Sziléziával) egy különös minisztérium foglálkozott (augusztus 1-étől). Augusztus 19-én feloszlott a Főnéptanács, november 6-án – a Főbizottsága. Augusztus 28-án a Lengyel Hadsereg Főparancsnoksága bekebelezte a nagy-lengyelországi hadsereget a lengyel hadsereg szerkezeteibe.

A nagy-lengyelországi frontot csak 1920. márciusában számolták fel, mert a Versailles-i békeszerződés döntései 1920. január 10-én léptek életbe.

Jegyzetek

↑ ’’Kurier Poznański’’ nr 298, 1918. december 29., lásd [1] Kalendarium powstania wielkopolskiego – cikk 1918-19. évi Nagy-lengyelországi Felkelés Emléke Társasága oldalán, belépés 2012-09-03

Források

Antoni Czubiński, Powstanie Wielkopolskie 1918-1919. Geneza-charakter-znaczenie, Wyd. Kurpisz, Poznań, 2002
K. Dembski, Wielkopolska w początkach II Rzeczypospolitej. Zagadnienia prawno-ustrojowe, Poznań 1972 r.
Zdzisław Grot (szerk.), Powstanie wielkopolskie 1918-1919, Poznań, 1968
Zdzisław Grot, Czyn zbrojny ludu wielkopolskiego 1918-1919, Poznań, 2008
Przemysław Hauser, Niemcy wobec sprawy polskiej X 1918-VI 1919, Poznań, 1984
Janusz Pajewski, Odbudowa państwa polskiego 1914-1918, XXII. fejezet: Powstanie Wielkopolskie, Warszawa, 1985
Lesław Tokarski, Jerzy Ziołek, Wspomnienia powstańców wielkopolskich, Poznań, 1973

[1] ’’Kurier Poznański’’ nr 298, 1918. december 29., lásd [1] Kalendarium powstania wielkopolskiego – cikk 1918-19. évi Nagy-lengyelországi Felkelés Emléke Társasága oldalán, belépés 2012-09-03

[1]

@@ 37. sor: / 37. sor: @@
 Ugyanezen a november 12-én volt a „városházi merenylet” Poznańban. Ott a Katonai Tanács tanácskozott, amelyben a németek többséget alkottak és a lengyelek ezt meg akarták szüntetni. Ezért a tanács ülésére benyomult egy lengyel csoport, amelyet a városház előtt összegyűlt lengyelek tüntetése támogatott. A megrémült képviselők eltávolítottak a Tanácsből négy németet és lengyelekkel helyesítették őket. Hasonló „merényletek” voltak más városokban is (pl. Jarocinban, Ostrówban, [[Gniezno|Gnieznóban]]).
-A német hatóságot olyan híresztelések nyugtalanították, hogy [[Józef Piłsudski]], lengyel államfő, megindult katonaival Poznań felé. Ilyet a lengyelek gyakran terjesztettek, hogy ijesszék a németeket. Ezért november 15-én a berlini kormány döntévével haderőket hozott létre, amelyeknek védeniük kellett Németország keleti tartományait a „bolsevizmustól” és a „lengyel lázadástól”. Így jöttrk létre az ún. ''Grenzschutz'' (= határvédelem) önkéntés osztagai, amelyek azután [[Litvánia|Litvániában]], [[Lettország]]ban, Keleti (Gdański) [[Pomeránia|Pomerániában]] és Felső [[Szilézia|Sziléziában]] működtek. <!--  QQQQ Eddig jutottam Pepo41-->
+A német hatóságot olyan híresztelések nyugtalanították, hogy [[Józef Piłsudski]], lengyel államfő, megindult katonaival Poznań felé. Ilyet a lengyelek gyakran terjesztettek, hogy ijesszék a németeket. Ezért november 15-én a berlini kormány döntévével haderőket hozott létre, amelyeknek védeniük kellett Németország keleti tartományait a „bolsevizmustól” és a „lengyel lázadástól”. Így jöttrk létre az ún. ''Grenzschutz'' (= határvédelem) önkéntés osztagai, amelyek azután [[Litvánia|Litvániában]], [[Lettország]]ban, Keleti (Gdański) [[Pomeránia|Pomerániában]] és Felső [[Szilézia|Sziléziában]] működtek.
-November 18-án történt az Országos Szejm és járási néptanácsok megválasztása. Két nappal később'''Jędrzej Moraczewski,''' Nagy-Lengyelországból származó lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Lengyelország csatolása a kormányának egyik legfontosabb felatada lesz. A Németország által megszállt lengyel területek képviselői mégis megtagadtak elfogadni minisztériumi állásokat a varsói kormányban, mert – a véleményük szerint – Piłsudskit nem a nemzet választotta ki az államfő állására, hanem a megszálló központi hatalmak erőszakolták rá. A Nagy-Lengyelország kedvetlensége Piłsudski iránt főként ebből következett, hogy az a tartomány mindig határozottan ''endecját'' támogatta, amelynek a vezetője, Roman Dmowski, Piłsudski nemcsak politikai, hanem személyes ellenféle volt. Az a kedvetlenség egészen a [[Második Lengyel Köztársaság]] végéig tartott meg – a 2. világháború kitöréséig.
+November 18-án történt az Országos Szejm és  a járási néptanácsok megválasztása. Két nappal később'''Jędrzej Moraczewski,''' a Nagy-Lengyelországból származó lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Lengyelország elcsatolása a kormányának egyik legfontosabb felatada lesz. A Németország által megszállt lengyel területek képviselői azonban nem fogadták el a nekik felkínált pozíciókat a varsói kormányban, mert véleményük szerint Piłsudskit nem a nemzet választotta államfővé, hanem a megszálló központi hatalmak erőszakolták rá ezt a hivatalt. Nagy-Lengyelország ellenérzése Piłsudskival szemben főként abból táplálkozott, hogy e tartomány mindig határozottan az ''endecját'' támogatta, amelynek a vezetője, Roman Dmowski, Piłsudskinak nemcsak politikai, hanem személyes ellenféle is volt. Piłsudski elutasítása egészen a [[Második Lengyel Köztársaság]] végéig tartott, a második világháború kitöréséig.
-Eközben Nagy-Lengyelországba ''Grenzschutz'' új osztágjai érkeztek, ami azt jelentett, hogy a németek erővel akartak megoldani a problémát a lengyelekkel. Az NRL követelésük következtében december 15-én a lengyel kormány megszakította a diplomatikus kapcsolatokat Németországgal.
+Idő közben Nagy-Lengyelországba a ''Grenzschutz'' új egységei érkeztek, ami azt tette világossá, hogy a németek erővel akartak megoldani a lengyel problémát. Az NRL követelése következménye az lett, hogy december 15-én a lengyel kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Németországgal.
-December 26-án Varsóba utazó '''[[Ignacy Jan Paderewski]]''' megérkezett Poznańba. Paderewski, ezenkívül, hogy hires zongorista volt, sikeresen működött Egyesült Államokban a Lengyelország függetlensége részére, azért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt, Nagy-Lengyelországban majdnem tisztelték. A németek tudták, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntés könnyen átalakulhat politikai németellenes tüntetéssé, azért a német Külügyminisztérium megtiltott Paderewskinek tartozkódni Poznańban – de ő lebecsülte a tilalmat.
+A december 26-án Varsóba utazó '''[[Ignacy Jan Paderewski]]''' megérkezett Poznańba. Paderewski híres zongorista volt, de ezen túl sikeresen működött az Egyesült Államokban Lengyelország függetlenségének céljával és ezért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt,így Nagy-Lengyelországban tisztelet övezte. A németek tudva, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntése könnyen átalakulhat németellenes politikai tüntetéssé. Ezért a német Külügyminisztérium megtiltotta Paderewskinek, hogy Poznańban tartózkodjék, de ő ignorálta a tilalmat.
+<!--  QQQQ Eddig jutottam Pepo41-->
 == A felkelés lefolyása ==
 [[Fájl:Wielkopolska.svg|thumb|300px|left|Nagy-Lengyelország a felkelés idéjén: fekete vonal - Poznańi Tartomány határa, sötétzöld vonal - demarkációs vonal a [[trier]]i fegyverszünetnek értelmében, piros vonal - Lengyelország határa a [[versailles-i békeszerződés]]nek értelmében]]