„L3 (kisharckocsi)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
30. sor: 30. sor:
{{egyért2|az olasz kisharckocsiról|L3 (egyértelműsítő lap)}}
{{egyért2|az olasz kisharckocsiról|L3 (egyértelműsítő lap)}}


Az '''L3''' vagy korábbi nevén '''Carro Veloce 33''', rövidítve '''C.V.33''' (a ''Carro Veloce'' {{ny-hu|„gyors jármű”}}) az ''[[Olasz Királyi Hadsereg]] (Regio Esercito)'' egy [[kisharckocsi]]típusa volt, amelyet a [[második világháború]] alatt és az azt megelőző konfliktusokban üzemeltett. A gyártása 1933-ban kezdődött meg a '''C.V.33''' típussal, amelyet 1935-ben a modernizált '''[[L3/35|C.V.35]]''' követett. Utolsó típusváltozata, a '''C.V.38''', 1938-ban lett kifejlesztve. A típus ebben az évben új típusjelezést kapott: a C.V.33 '''L3/33''', a C.V.35 '''L3/35''', a C.V.38 pedig 1940-től '''L3/38''' jelezésre módosult.
Az '''L3''' vagy korábbi nevén '''Carro Veloce 33''', rövidítve '''C.V.33''' (a ''Carro Veloce'' {{ny-hu|„gyors jármű”}}) az ''[[Olasz Királyi Hadsereg]] (Regio Esercito)'' egy [[kisharckocsi]]típusa volt, amelyet a [[második világháború]] alatt és az azt megelőző konfliktusokban üzemeltett. A gyártása 1933-ban kezdődött meg a '''C.V.33''' típussal, amelyet 1935-ben a modernizált '''C.V.35''' követett. Utolsó típusváltozata, a '''C.V.38''', 1938-ban lett kifejlesztve. A típus ebben az évben új típusjelezést kapott: a C.V.33 '''L3/33''', a C.V.35 '''L3/35''', a C.V.38 pedig 1940-től '''L3/38''' jelezésre módosult.


A harckocsit számos konfliktusban alkalmazták. Bevetették Kínában, Spanyolországban, Franciaországban, a Balkánon, Észak-Afrikában, Olasz Kelet-Afrikában, Olaszországban és a Szovjetunióban egyaránt.
A harckocsit számos konfliktusban alkalmazták. Bevetették Kínában, Spanyolországban, Franciaországban, a Balkánon, Észak-Afrikában, Olasz Kelet-Afrikában, Olaszországban és a Szovjetunióban egyaránt.

A lap 2013. január 13., 13:57-kori változata

L3
L3/35 kisharckocsi
L3/35 kisharckocsi

Típuskisharckocsi
Fejlesztő ország Olasz Királyság
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok Olasz Királyság
Ausztria Ausztria
 Brazília
Sablon:Bolgár Királyság
 Kínai Köztársaság
Magyar 1919–1946 Magyar Királyság
 Független Horvát Állam
Spanyol 1945–1977 Francoista Spanyolország
Iraki Királyság
 Nicaragua és mások
Szolgálatban1933–1947
GyártóFiatAnsaldo
Gyártási időszak1933–1942
Gyártási darabszám~2700
Gyártási költség89 890 líra (1933-ban)
Háborús részvételosztrák polgárháború, második kínai–japán háború, abesszíniai háború, spanyol polgárháború, magyar–szlovák kis háború, Albánia olasz megszállása, brit–iraki háború, második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet2 fő
Hosszúság3,15 m
Szélesség1,4 m
Magasság1,2 m
Tömeg2900-3200 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat5–14 mm
Elsődleges fegyverzet1 db 6,5 mm-es Breda géppuska
2 db 8 mm-es Breda géppuska (1935-től)
Műszaki adatok
MotorFIAT-SPA CV3 vízhűtéses benzinmotor
Teljesítmény32 kW (43 LE)
Felfüggesztésforgóváz
Sebesség42 km/h
Hatótávolság110-125 km
A Wikimédia Commons tartalmaz L3 témájú médiaállományokat.

Az L3 vagy korábbi nevén Carro Veloce 33, rövidítve C.V.33 (a Carro Veloce magyarul: „gyors jármű”) az Olasz Királyi Hadsereg (Regio Esercito) egy kisharckocsitípusa volt, amelyet a második világháború alatt és az azt megelőző konfliktusokban üzemeltett. A gyártása 1933-ban kezdődött meg a C.V.33 típussal, amelyet 1935-ben a modernizált C.V.35 követett. Utolsó típusváltozata, a C.V.38, 1938-ban lett kifejlesztve. A típus ebben az évben új típusjelezést kapott: a C.V.33 L3/33, a C.V.35 L3/35, a C.V.38 pedig 1940-től L3/38 jelezésre módosult.

A harckocsit számos konfliktusban alkalmazták. Bevetették Kínában, Spanyolországban, Franciaországban, a Balkánon, Észak-Afrikában, Olasz Kelet-Afrikában, Olaszországban és a Szovjetunióban egyaránt.

Fejlesztés

A C.V.33 a brit Carden Loyd kisharckocsi olasz továbbfejlesztése. A Carden Loyd licencét a Fiat szerezte meg 1929-ben. Az első prototípus még ebben az évben elkészült C.V.29 vagy Carro Veloce modello 1929 típusjelzéssel. A tervezési cél mozgékony, élőerő ellen hatékony és gyalogsági fegyverekkel nem leküzdhető páncélos harcjármű kialakítása volt. A „Carro Veloce”, azaz gyorsharckocsi, az akkori olasz elképzeléseknek teljesen megfelelt, amely gyorsharckocsikból és teherautón szállított gyalogságból álló gépesített hadosztályokat kívánt felállítani. A C.V.29 csak a puskagolyók ellen nyújtott védelmet és összesen 20 tesztmodell készült, amelyeket gyakorlatokon használtak és a fejlettebb C.V.33 alapjául szolgáltak. A tervezést az Ansaldo cég végezte.[1]

Harctéri alkalmazás

A C.V.33-at 1933-tól kezdve minden olasz harci cselekményben alkalmazták egészen 1945-ig. 1934 decembere és 1935 januárja között a Saar-vidéken állomásozó olasz kontingens használta. Az 1935–36-os abesszíniai háborúban néhány századnyi könnyű harckocsi vett részt. Jelentős harci alkalmazásra először a spanyol polgárháborúban került sor. Tercio közelében látták a Spanyol Idegenlégiót C.V.33-asokal Francisco Franco katonáit segítve. A guadalajarai csatában azonban alulmaradtak a szovjet T–26-osok 37 és 45 mm-es lövegeivel szemben ezért páncéltörő ágyúkat vontattak magukkal. Albánia megszállásakor a 131. Centauro páncéloshadosztály 31. ezrede rendelkezett ezzel a típussal.

A második világháborúban először Aosta térségében vetették be a francia vonalak ellen az 1940-es franciaországi hadjárat idején. Az L3/33-asok és L3/35-ösök azonban gyengén teljesítettek és veszteségeket szenvedtek az ellenséges aknáktól. Az 1940-41-ben zajló albániai harcok során a Vojussa vonalon vett rész a 31. ezred, azonban a harckocsi már túl elavultnak bizonyult a görög páncéltörő fegyverekkel szemben. A jugoszláv fronton 1941-től a 4. Littorio gyalogoshadosztály 33. ezrede és a Centauro 31. ezrede használta a L3/33-as és L3/35-ös típust. A megszállásban és a partizánok elleni harcokban használták. Az 1943-as szeptemberi olasz kiugrást követően a németek kezére kerültek, néhány darabot Tito partizánjai zsákmányoltak. A németek Panzerkampfwagen L3/35 731(i) jelzéssel látták el.

Olasz Kelet-Afrikában 39 jármű állomásozott, azonban alkatrészhiány miatt nem vettek részt a hadműveletekben. Az észak-afrikai hadjárat korai szakaszában az olaszok 318 járművel rendelkeztek az L3 különböző típusaiból. A brit tankok és páncéltörő fegyverek elleni elégtelen hatékonysága miatt az 1940-41 téli Compass hadművelet során számuk gyakorlatilag nullára csökkent. 1941 tavaszán a 132. Ariete páncéloshadosztály 117 L3-ast kapott (ebből 24 lángszóróval felszerelt), amelyek részt vettek a tengelyhatalmak ellentámadásában. 1942 elejére csak néhány, többnyire működésképtelen példány maradt.

A keleti fronton az Olasz Expedíciós Hadtest (Corpo di spedizione italiano in Russia, CSIR) 61 járművel rendelkezett a „San Giorgio” hadtestben. Azonban a mostoha környezeti feltételek és az alkatrészhiány miatt számuk erősen megfogyatkozott.

A L3-asok rész vettek Dél-Franciaország és Korzika megszállásában 1942 novemberében. 1943 szeptemberéig a megszálló olasz csapatok használták, ezután német kézre kerültek. A Korzikán állomásozó olaszok rövid ideig harcoltak a németekkel.

Az olasz kiugrást követően néhány L3 Róma németek elleni védelmében vett részt. Az Olasz Szociális Köztársaság a partizánok elleni harcokban vetette be egészen 1945 áprilisáig. A megmaradt példányok a partizánok kezére kerültek, akik katonai parádén vonultak fel velük.

A háború után néhány évig még használatban maradt az L3. A hadsereg kiképzéseken demonstrációs céllal használta, a rendőrség pedig rendfenntartásra.

Változatok

L3/33

Az eredeti C.V.33 egy forgótorony nélküli, alacsony felépítésű kisharckocsi volt. Mindkét oldalán hat-hat bonyolult, kis méretű futógörgő volt, ezek látták el az igencsak sérülékeny lánctalp felfüggesztését. A harckocsit két fő kezelte: egyikük vezette a harckocsit, a másik pedig a géppuskát kezelte. 12 mm-es páncélzat védte és fegyverzete egy 6,5 mm-es géppuska volt.

L3/35

A C.V.35 a C.V.33 továbbfejlesztése kissé megnövelt hatótávolsággal és javított páncélzattal. Az elülső páncélzatot 13,5 mm-re erősítették, oldalt 8,5, hátul pedig 6 mm-es páncélzatot kapott. A meghajtásról egy 42 LE-s motor gondoskodott. 1936 májusában született meg az az ötlet miszerint az L3-at bukótoronnyal kéne ellátni, ami sokat bőví­tette a harckocsi igencsak szűkös felhasználhatósági területét. Szükséges volt a személyzet megfigyelési lehetőségein javítani, mivel a kisharckocsiból szinte alig lehetett kilátni. Így megszületett az az ötlet hogy kisharckocsit ellátják egy parancsno­ki kupolával amiben 7 darab figyelőprizmát helyeztek el. Összesen 45 darab L3-at szereltek fel ezzel a kupolával. Kormányműve botkor­mányos, a motort a test hátsó részében, keresztben helyezték el, így a motort üzemzavar esetén a küzdőtérből is lehetett ja­vítani.

L3/35 cc

Az L3/35 cc („contro carro”) a C.V.35 egy páncélvadász változata volt, amelyet egy 20 mm-es Solothurn páncéltörő puskával szereltek fel. A puskát a német Rheinmetall egy svájci üzemében gyártották és a 35 mm-es páncélzatot is képes volt átütni, ezért számos L3-at alakítottak át ezen változatra.[1]

L3 Lf

L3 Lf a Bovingtoni Harckocsimúzeumban

Az L3 Lf (Lancia fiamme, „lángszóró”) az L3 lángszórós változata volt. A fejlesztése 1935-ben kezdődött meg. Az egyik géppuskát cserélték lángszóróra a működtetéséhez szükséges üzemanyagot egy a tankhoz kapcsolt páncélozott pótkocsiban vontatták.[2] A későbbi változatoknál már egy az L3 motorrészéhez rögzített tartályt alkalmaztak. A jármű 3,2 tonnát nyomott, a pótkocsiban 500 liter üzemanyagot szállított.[3] A lángszóró lőtávolsága 35 méter volt, de egyes források 100 métert is említenek.[3] Észak-Afrikában állomásoztak, de nincs róla feljegyzés, hogy részt vettek volna a harcokban.[4]

Az L3 Lf az abesszíniai háborúban, Spanyolországban, Franciaországban, a Balkánon, Olasz Észak-Afrikában és Olasz Kelet-Afrikában tűnt fel a harcokban.

L3/38

Az L3/38 (1940 előtt C.V.38) volt az L3 legkésőbbi modellje, főként brazil exportra gyártották. A fegyverzete egy 13,2 mm-es Breda mod.31 Tipo Marina nehézgéppuska vagy 20 mm-es Breda páncéltörő puska volt. A páncélzatát 8-14 mm-re erősítették, tömege 3,5 tonnára nőtt. Az forgóvázon és a felfüggesztésen számos változtatást hajtottak végre, négy-négy görgő jutott két forgóvázra (a korábbi hat helyett), amely finomabb előrehaladást biztosított. Olasz alkalmazása nem volt jellemző, a Szicíliai hadjárat során bukkant fel néhány példány, a többségét később a németek használták. Mintegy 200 db készült ebből a típusból.[1]

A fő típusok összehasonlítása

L3/33 L3/35 L3/38
Méretek (H-Sz-M) 3,03 x 1,4 x 1,2 m 3,17 x 1,4 x 1,3 m 3,17 x 1,5 x 1,3 m
Tömeg 2900 kg 3200 kg 3500 kg
Személyzet 2 fő 2 fő 2 fő
Motor Fiat SPA CV1 38 LE Fiat SPA CV3 43 LE Fiat 122AC/B 42/46 LE
Sebesség (úton/terepen) 42/26 km/h 42/26 km/h 45/26 km/h
Hatótávolság 125 km 125 km 110 km
Fegyverzet 1 db 6,5 mm-es Breda géppuska 2 db 8 mm-es Breda géppuska 1 db 13,2 mm-es Breda nehézgéppuska v.
1db 20 mm-es Breda páncéltörő puska
Páncélzat 5-10 mm 6-12 mm 8-14 mm
Gyártási darabszám ~1200 ~1300 ~200

Egyéb adatok

  • Mászóképesség: 45°
  • Gázlóképesség: 0,7 m
  • Árokáthidaló képesség: 1,45 m
  • Lőszerjavadalmazás: 120 db ágyú- vagy 4000 db géppuskalőszer
  • Üzemanyagtartály: 65 l

Magyar vonatkozása

Még 1933-ban az Olasz–Magyar Fegyverzeti Bizottság megállapodott a kisharckocsi bemutatójában. A HTI a bemutató után rendszeresítését javasolta és 1935-ben 35M kisharckocsi néven rendszerbe állították. Fegyverzetét magyar gyártmányú 34/37M 8 mm-es Gebauer ikergéppuskára cserélték, 1936-ban a V–3 harckocsihoz fejlesztett bukótoronnyal látták el. Több kisebb kiegészítés után 1938-ra állt össze a harckocsi, ám ekkorra elavulttá vált: gyenge páncélzat, kis sebesség, a parancsnok és vezető rossz kilátása, páncéltörő fegyverek és rádió hiánya jellemezte. 1938-ban megállapították, hogy alapvető feladatainak ellátására, a menetbiztosításra és felderítésre is alkalmatlan, ennek ellenére még 1941-ben is hadrendben volt. 1941 szeptemberétől csak kiképzési célokra használták.

Források

  1. a b c Carro Veloce CV33/35/38 (angol nyelven). Tanks Encyclopedia. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  2. "Flame-Throwing Tank Practices For War" Popular Mechanics, August 1937
  3. a b Forty, George. The complete guide to tanks and armoured fighting vehicles. Hermes House, 73. o. (2006). ISBN 978-1-84681-110-4 
  4. CV-33 accession record Bovington Tank Museum

Irodalom

  • Bombay, László dr. – Gyarmati, József – Turcsányi, Károly dr. (1999): Harckocsik. Zrínyi kiadó, Budapest ISBN 963-327-332-3

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a L3/33 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások