„Murányi Unió” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
(Új oldal, tartalma: „A '''Murányi Unió''' a Gömör megyében kialakult vasipar egyik fontos szerveződése, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. és…”)
 
 
== A gömöri vaskohászat kialakulásáról ==
Gömörben a [[kohászat]] a környékbeli vasérclelőhelyek és erdőségek révén már az [[Árpád-kor]]tól jelen volt, bár sokáig csak egyes jobbágyok és zsellérek foglalkoztak vele. A termelőerők korai egységesítésére utal, hogy 1585-ben [[Jolsva|Jolsván]] már egy vashámoros [[céh]] működött, amely a vasat mozgó, tót- és parasztkemencékben állította elő. Az első komolyabb technológiai változás akkor következett be, amikor a légbefúvást és a kalapácsok meghajtását vízerővel oldották meg. A vasipar fejlődése a háborús időkhöz, a fegyverigény növekedéséhez köthető. Az 1700-as évek elején, [[II. Rákóczi Ferenc]] Lányi Pál Gömör megyei birtokost nevezte ki vasipari felügyelőnek, aki több kohót építtetett, [[Dobsina|Dobsinán]] pedig fegyvergyárat létesített. Ettől kezdődően a nemesség érdeklődését is felkeltette az iparág, és vasgyártó műhelyek létesítésébe fektettek be. A gömöri vasgyárak termékei jó hírnévnek örvendtek már ebben az időben, de az elmaradt technikával dolgozó, jobbágymunkára[[jobbágy]]munkára alapozott üzemek termelése egyre kevésbé volt gazdaságos, ráadásul az értékesítésben is komoly gondot jelentett a korabeli infrastruktúra hiánya. A kohászati ipar termékei iránt megnövekedő kereslet azonban hamar arra késztette a gömöri vasgyárosokat, hogy egyesítsék termelőerőiket.
 
== A Murányi Unió létrejötte, működése ==

Navigációs menü