„British Racing Motors” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: br:British Racing Motors |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
11. sor: | 11. sor: | ||
| Utolsó_verseny = {{Zászló|Olasz}} [[1977-es Formula–1 olasz nagydíj|1977-es olasz nagydíj]] |
| Utolsó_verseny = {{Zászló|Olasz}} [[1977-es Formula–1 olasz nagydíj|1977-es olasz nagydíj]] |
||
| Versenyek_száma = 197 |
| Versenyek_száma = 197 |
||
| Kons_vb = 1 ([[ |
| Kons_vb = 1 ([[1962-es Formula–1 világbajnokság|1962]]) |
||
| Versenyzői_vb = 1 ([[ |
| Versenyzői_vb = 1 ([[1962-es Formula–1 világbajnokság|1962]]) |
||
| Győzelmek = 17 |
| Győzelmek = 17 |
||
| Poleok = 11 |
| Poleok = 11 |
||
18. sor: | 18. sor: | ||
}} |
}} |
||
A '''British Racing Motors''' (röviden '''BRM''') egy [[Egyesült Királyság|brit]] [[Formula–1]]-es csapat volt, amely – kisebb-nagyobb megszakításokkal – [[ |
A '''British Racing Motors''' (röviden '''BRM''') egy [[Egyesült Királyság|brit]] [[Formula–1]]-es csapat volt, amely – kisebb-nagyobb megszakításokkal – [[1951-es Formula–1 világbajnokság|1951]] és [[1977-es Formula–1 világbajnokság|1977]] között szerepelt a sportágban, és [[1962-es Formula–1 világbajnokság|1962]]-ben megszerezte mind az egyéni ([[Graham Hill]]), mind pedig a konstruktőri világbajnoki címet. |
||
==A csapat története== |
==A csapat története== |
||
25. sor: | 25. sor: | ||
===1951-1957=== |
===1951-1957=== |
||
A csapat [[1950]]-ben debütált egy világbajnokság keretein kívül megrendezett versenyen, Silverstone-ban, de Raymond Sommer már a rajtnál kiesett. [[Reg Parnell]] ősszel majdnem megnyert egy nehéz versenyt Goodwoodban, a csapat azonban újból visszavonult továbbfejleszteni az autót. A BRM első világbajnoki versenyén, az [[1951-es Formula–1 brit nagydíj]]on Reg Parnell ötkörös hátrányban az ötödik helyen végzett. Az [[ |
A csapat [[1950]]-ben debütált egy világbajnokság keretein kívül megrendezett versenyen, Silverstone-ban, de Raymond Sommer már a rajtnál kiesett. [[Reg Parnell]] ősszel majdnem megnyert egy nehéz versenyt Goodwoodban, a csapat azonban újból visszavonult továbbfejleszteni az autót. A BRM első világbajnoki versenyén, az [[1951-es Formula–1 brit nagydíj]]on Reg Parnell ötkörös hátrányban az ötödik helyen végzett. Az [[1952-es Formula–1 világbajnokság|1952]]-es és [[1953-as Formula–1 világbajnokság|1953]]-as szezonokban [[Formula–2]]-es szabályok voltak érvényben, ezért a BRM felhagyott egy ilyen autó fejlesztésével, és csak néhány világbajnokságon kívüli versenyen vett részt. 1955-ben az új P25-tel tértek vissza. [[1956-os Formula–1 világbajnokság|1956]]-ban és [[1957-es Formula–1 világbajnokság|1957]]-ben [[Mike Hawthorn]], [[Tony Brooks]] és [[Ron Flockhart]] voltak a csapat pilótái, akik rajthoz állak néhány versenyen, de pontot nem szereztek. |
||
===1958-1961=== |
===1958-1961=== |
||
[[Fájl:1962-08-05 Graham Hill, BRM - Hatzenbach (sw).jpg|left|thumb|240px|Graham Hill 1962-ben]] |
[[Fájl:1962-08-05 Graham Hill, BRM - Hatzenbach (sw).jpg|left|thumb|240px|Graham Hill 1962-ben]] |
||
Hosszú idő után [[ |
Hosszú idő után [[1958-as Formula–1 világbajnokság|1958]]-ban született meg az első siker: [[Harry Shell]] és [[Jean Beh]]ra a holland nagydíjon a második illetve a harmadik helyen végzett illetve év végén a negyedik helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban. Az 1959-es holland nagydíjon Jo Bonnier megszerezte a brit csapat első győzelmét. [[1960-as Formula–1 világbajnokság|1960]]-ban érkezett a BRM-hez a csapat legeredményesebb versenyzője, Graham Hill, de a sok műszaki hiba miatt nem sok siker jutott neki. [[1961-es Formula–1 világbajnokság|1961]]-ben a csapatfőnök [[Alfred Owen]] eredményeket követelt és a csapat megszűnésével fenyegetőzött. |
||
===1962=== |
===1962=== |
||
Az [[ |
Az [[1962-es Formula–1 világbajnokság|1962]]-es évadban csatlakozott a csapathoz [[Richie Ginther]], és Hillel valamint a P57-tel sikerült elérnie a BRM történetének legnagyobb sikerét, megnyerni a csapatvilágbajnoki címet. Négy győzelemmel (Hollandia, Németország, Olaszország és Dél-Afrika) Hill egyéni világbajnok is lett. |
||
===1963-1965=== |
===1963-1965=== |
||
[[ |
[[1963-as Formula–1 világbajnokság|1963]]-tól a BRM motorokat is szállított több csapatnak, és a Hill-Ginther-páros, később pedig a Hill-Jackie Stewart kettős jó eredményeinek köszönhetően háromszor egymás után másodikak lettek a konstruktőri bajnokságban (1963, [[1964-es Formula–1 világbajnokság|1964]], [[1965-ös Formula–1 világbajnokság|1965]]), csakúgy mint Hill az egyéni pontversenyben. |
||
===1966-1969=== |
===1966-1969=== |
||
[[Fájl:Rodriguez, Pedro - BRM 1968.jpg|right|thumb|250px|Pedro Rodriguez 1968-ban]] |
[[Fájl:Rodriguez, Pedro - BRM 1968.jpg|right|thumb|250px|Pedro Rodriguez 1968-ban]] |
||
[[ |
[[1966-os Formula–1 világbajnokság|1966]]-ban új motorszabályok léptek érvénybe, és az újfejlesztésű H16-os motorral ellátott P83-assal nem sikerült sok jó eredményt elérni, kivéve egy győzelmet Hill kedvenc pályáján, Monacóban. [[1967-es Formula–1 világbajnokság|1967]]-ben Graham Hill elhagyta a csapatot, akinek a helyére [[Mike Spencer]] érkezett, és Stewart két dobogós helyezést szerzett Belgiumban és Franciaországban. Az év végén Stewart a Matrához szerződött, helyét Pedro Rodríguez vette át. A legtöbb futamon párja Richard Attwood volt, de egy-egy versenyen Spence illetve [[Bobby Unser]] is versenyezhetett. Az Attwood-Rodríguez páros két második és két harmadik valamint további két pontszerző helyen ért célba, amely az ötödik helyet jelentette a csapatnak a konstruktőrök között. Az [[1969-es Formula–1 világbajnokság|1969]]-es évad az előzőnél is rosszabbul alakult. [[John Surtees]] és [[Jackie Oliver]] egy harmadik illetve két további pontszerző helyet jegyzett. |
||
===1970-1974=== |
===1970-1974=== |
||
[[Fájl:Marlboro - BRM P180 3-0 litre V12 - 1974.jpg|left|thumb|250px|Az 1974-es BRM P160E]] |
[[Fájl:Marlboro - BRM P180 3-0 litre V12 - 1974.jpg|left|thumb|250px|Az 1974-es BRM P160E]] |
||
Owen Alfred [[ |
Owen Alfred [[1970-es Formula–1 világbajnokság|1970]]-ben átadta a csapat vezetését testvérének, [[Jean Stanley]]nek. Ekkor érkezett [[Tony Southgate]] fejlesztési vezetőnek illetve [[Pedro Rodríguez]] négy év után először a belga nagydíjon versenyt nyert a BRM-nek. [[1971-es Formula–1 világbajnokság|1971]]-ben [[Jo Siffert]] és [[Peter Gethin]] szintén egy-egy győzelmet aratott, ám Siffert az év végén, egy nem világbajnoki futamon, Brands Hatchben halálos balesetet szenvedett. Ő volt az egyetlen pilóta, aki egy BRM volánjánál halt meg. [[1972-es Formula–1 világbajnokság|1972]]-ben érkezett a csapathoz [[Jean-Pierre Beltoise]], akinek sikerült Monacóban nyernie. Ez volt az utolsó BRM-futamgyőzelem a Formula–1-ben. [[1973-as Formula–1 világbajnokság|1973]]-ban Beltoise és Clay Regazzoni mellett a fiatal Niki Lauda is a csapatnál versenyzett egy évig, akire [[Enzo Ferrari]] azonnal felfigyelt, és a későbbiekben két világbajnoki címet szerzett az olasz csapatnak. [[1974-es Formula–1 világbajnokság|1974]]-ben a Dél-afrikai második helyezésnek köszönhetően a BRM a hetedik helyen végzett a pontversenyben. |
||
===1975-1977=== |
===1975-1977=== |
||
Alfred Owen 1974-ben bekövetkezett halála után a csapat mindig nagy anyagi gondokkal küszködött, és a BRM csődbe ment. Stanley-BRM néven [[ |
Alfred Owen 1974-ben bekövetkezett halála után a csapat mindig nagy anyagi gondokkal küszködött, és a BRM csődbe ment. Stanley-BRM néven [[1975-ös Formula–1 világbajnokság|1975]]-ben [[Mike Wilds]] és [[Bob Evans]] ismét szerepelt a sorozatban, de nem szereztek pontot. Egy év kihagyás után, [[1977-es Formula–1 világbajnokság|1977]]-ben még indultak néhány versenyen, majd végleg befejezték Formula–1-es pályafutásukat. |
||
== Lás még == |
== Lás még == |
||
57. sor: | 57. sor: | ||
{{F1-világbajnok konstruktőr |
{{F1-világbajnok konstruktőr |
||
| elozo = [[Scuderia Ferrari|Ferrari]] | |
| elozo = [[Scuderia Ferrari|Ferrari]] | |
||
| evek = [[ |
| evek = [[1962-es Formula–1 világbajnokság|1962]] | |
||
|kovetkezo = [[Team Lotus]] |}} |
|kovetkezo = [[Team Lotus]] |}} |
||
{{-}} |
{{-}} |
A lap 2012. december 14., 19:12-kori változata
BRM | |
Fájl:BRM F1.gif | |
Teljes név | British Racing Motors |
Székhely | Bourne, Lincolnshire, Egyesült Királyság |
Alapító(k) | Raymond Mays, Peter Berthon |
Jelentős versenyzők | Reg Parnell Mike Hawthorn Maurice Trintignant Jo Bonnier Dan Gurney Graham Hill Jackie Stewart John Surtees Niki Lauda |
Motorok | BRM, Climax |
Gumik | Dunlop, Firestone, Goodyear |
Formula–1-es szereplése | |
Első verseny | 1951-es brit nagydíj |
Utolsó verseny | 1977-es olasz nagydíj |
Versenyek száma | 197 |
Konstruktőri világbajnoki címek | 1 (1962) |
Versenyzői világbajnoki címek | 1 (1962) |
Győzelmek | 17 |
Első rajtkockák | 11 |
Leggyorsabb körök | 15 |
A British Racing Motors (röviden BRM) egy brit Formula–1-es csapat volt, amely – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 1951 és 1977 között szerepelt a sportágban, és 1962-ben megszerezte mind az egyéni (Graham Hill), mind pedig a konstruktőri világbajnoki címet.
A csapat története
A kezdetek
A BRM vállalatot 1947-ben alapította a brit autóversenyző Raymond Mays és Peter Berthon, azzal a céllal, hogy az olasz és a francia márkákhoz hasonlóan különböző brit vállalatok egyszer egy motorsportprojektbe egyesüljenek. Kereken 100 cég vett részt a megvalósításban, így a Rolls Royce szállította a kompresszorokat az első modellhez, az 1.5 literes, V16-os motorral felszerelt P15-höz.
1951-1957
A csapat 1950-ben debütált egy világbajnokság keretein kívül megrendezett versenyen, Silverstone-ban, de Raymond Sommer már a rajtnál kiesett. Reg Parnell ősszel majdnem megnyert egy nehéz versenyt Goodwoodban, a csapat azonban újból visszavonult továbbfejleszteni az autót. A BRM első világbajnoki versenyén, az 1951-es Formula–1 brit nagydíjon Reg Parnell ötkörös hátrányban az ötödik helyen végzett. Az 1952-es és 1953-as szezonokban Formula–2-es szabályok voltak érvényben, ezért a BRM felhagyott egy ilyen autó fejlesztésével, és csak néhány világbajnokságon kívüli versenyen vett részt. 1955-ben az új P25-tel tértek vissza. 1956-ban és 1957-ben Mike Hawthorn, Tony Brooks és Ron Flockhart voltak a csapat pilótái, akik rajthoz állak néhány versenyen, de pontot nem szereztek.
1958-1961
Hosszú idő után 1958-ban született meg az első siker: Harry Shell és Jean Behra a holland nagydíjon a második illetve a harmadik helyen végzett illetve év végén a negyedik helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban. Az 1959-es holland nagydíjon Jo Bonnier megszerezte a brit csapat első győzelmét. 1960-ban érkezett a BRM-hez a csapat legeredményesebb versenyzője, Graham Hill, de a sok műszaki hiba miatt nem sok siker jutott neki. 1961-ben a csapatfőnök Alfred Owen eredményeket követelt és a csapat megszűnésével fenyegetőzött.
1962
Az 1962-es évadban csatlakozott a csapathoz Richie Ginther, és Hillel valamint a P57-tel sikerült elérnie a BRM történetének legnagyobb sikerét, megnyerni a csapatvilágbajnoki címet. Négy győzelemmel (Hollandia, Németország, Olaszország és Dél-Afrika) Hill egyéni világbajnok is lett.
1963-1965
1963-tól a BRM motorokat is szállított több csapatnak, és a Hill-Ginther-páros, később pedig a Hill-Jackie Stewart kettős jó eredményeinek köszönhetően háromszor egymás után másodikak lettek a konstruktőri bajnokságban (1963, 1964, 1965), csakúgy mint Hill az egyéni pontversenyben.
1966-1969
1966-ban új motorszabályok léptek érvénybe, és az újfejlesztésű H16-os motorral ellátott P83-assal nem sikerült sok jó eredményt elérni, kivéve egy győzelmet Hill kedvenc pályáján, Monacóban. 1967-ben Graham Hill elhagyta a csapatot, akinek a helyére Mike Spencer érkezett, és Stewart két dobogós helyezést szerzett Belgiumban és Franciaországban. Az év végén Stewart a Matrához szerződött, helyét Pedro Rodríguez vette át. A legtöbb futamon párja Richard Attwood volt, de egy-egy versenyen Spence illetve Bobby Unser is versenyezhetett. Az Attwood-Rodríguez páros két második és két harmadik valamint további két pontszerző helyen ért célba, amely az ötödik helyet jelentette a csapatnak a konstruktőrök között. Az 1969-es évad az előzőnél is rosszabbul alakult. John Surtees és Jackie Oliver egy harmadik illetve két további pontszerző helyet jegyzett.
1970-1974
Owen Alfred 1970-ben átadta a csapat vezetését testvérének, Jean Stanleynek. Ekkor érkezett Tony Southgate fejlesztési vezetőnek illetve Pedro Rodríguez négy év után először a belga nagydíjon versenyt nyert a BRM-nek. 1971-ben Jo Siffert és Peter Gethin szintén egy-egy győzelmet aratott, ám Siffert az év végén, egy nem világbajnoki futamon, Brands Hatchben halálos balesetet szenvedett. Ő volt az egyetlen pilóta, aki egy BRM volánjánál halt meg. 1972-ben érkezett a csapathoz Jean-Pierre Beltoise, akinek sikerült Monacóban nyernie. Ez volt az utolsó BRM-futamgyőzelem a Formula–1-ben. 1973-ban Beltoise és Clay Regazzoni mellett a fiatal Niki Lauda is a csapatnál versenyzett egy évig, akire Enzo Ferrari azonnal felfigyelt, és a későbbiekben két világbajnoki címet szerzett az olasz csapatnak. 1974-ben a Dél-afrikai második helyezésnek köszönhetően a BRM a hetedik helyen végzett a pontversenyben.
1975-1977
Alfred Owen 1974-ben bekövetkezett halála után a csapat mindig nagy anyagi gondokkal küszködött, és a BRM csődbe ment. Stanley-BRM néven 1975-ben Mike Wilds és Bob Evans ismét szerepelt a sorozatban, de nem szereztek pontot. Egy év kihagyás után, 1977-ben még indultak néhány versenyen, majd végleg befejezték Formula–1-es pályafutásukat.
Lás még
Külső hivatkozások
Előző világbajnok: Ferrari |
Formula–1-es világbajnok 1962 |
Következő világbajnok: Team Lotus |