„Papirusz” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a linkiw a rag után |
a →A papirusz készítése: 2 link korr. +, |
||
| 15. sor: | 15. sor: | ||
A papirusz egyfajta nád, rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak. Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és [[szerszám|fakalapáccsal]] - további nedvesítés - közben a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. Ezután összeragasztották és [[tekercs]] formájában hozták forgalomba. |
A papirusz egyfajta nád, rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak. Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és [[szerszám|fakalapáccsal]] - további nedvesítés - közben a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. Ezután összeragasztották és [[tekercs]] formájában hozták forgalomba. |
||
A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra. [[Gyártás]]a csak a X-XI. század körül szűnt meg. (A [[ |
A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra. [[Gyártás]]a csak a X-XI. század körül szűnt meg. (A [[XII. század]]ban, [[Európa|Európában]] megjelent a [[papír]], amely tartósabb volt, mint a papirusz, és olcsóbb, mint a [[pergamen]].) A [[szicília]]iak is foglalkoztak papiruszkészítéssel, valószínűleg ők látták el az [[Olaszország történelme#Az it.C3.A1liai v.C3.A1ros.C3.A1llamok kialakul.C3.A1sa|itáliai városállamok]] és a [[Pápai Állam]] hivatalait. [[Caius Plinius Caecilius|Plinius]] hosszasan leírja a papirusz-készítés folyamatát, így beszél többek között a papirusz szalagokra hasogatásáról, a Nílus vizének felhasználásáról is, mely szerinte a ragasztásnál is fontos szerepet játszik. Préselés után következik a szárítás, majd az összefűzés és a fakalapáccsal történő vékonyítás valamint az újrapréselés. Más [[Történeti forrás|forrásokban]] is olvashatjuk, hogy az egymásra fektetett csíkokat addig döngölik egy [[sulyok]]szerű eszközzel, amíg a bennük lévő nedvesség az egészet egyetlen, homogén lappá össze nem ragasztja. |
||
A papiruszt hamisítják. A hamis "papiruszt" banánlevélből hasonló eljárással készítik mint az eredetit. |
A papiruszt hamisítják. A hamis "papiruszt" banánlevélből hasonló eljárással készítik, mint az eredetit. |
||
== A papirusz használata == |
== A papirusz használata == |
||
A lap 2012. december 3., 15:19-kori változata
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A papirusz növényi rostokból – elsősorban a papiruszsásból – készített, írásra alkalmas felületű anyag. Általában tekercsben tárolták, mert a hajtogatást nem tűri. A korai egyiptomi köznapi írás legfontosabb alapanyaga, amely meghatározta az írásfejlődést is. A korai középkorban Európában is elterjedt, de Egyiptom 641-es arab megszállása után az alapanyag hozzáférhetetlenné vált, ezért jelentőségét elvesztette, és más anyagokkal próbálták helyettesíteni.
Az első íráshordozók
Az emberiség körülbelül i. e. 3000 óta használja az írást gondolatai rögzítésére. Eleinte leginkább kint, a szabad természetben található anyagokra vésték az emberek írásaikat, ilyen volt például a kő. Majd később erre a célra külön megformázták magukat a köveket, hogy könnyebb legyen a használatuk. Voltak olyan területek, ahol nem lehetett olyan könnyen követ találni, például a síkságok. Ezeken a helyeken az agyagtáblákat használták, mint íráshordozókat. Abba vésték bele az írást, majd napon szárították és kiégették. Az Ókori Egyiptomban a papiruszsásból (Cyperus papyrus) készített papirusz íveket használták az írásrögzítésére. A papiruszsás élőhelye főleg a Nílus vidéke volt. Európában később a pergamen vált fontossá, amely juh és kecskebőrből készült.
A papirusz anyaga
Idősebb Plinius, más néven Caius Plinius Secundus (Maior), római író, polihisztor, ókori enciklopédisták munkájában ír a papiruszról. A növénynek vastag, ferde gyökértörzse van, amiből szár nő ki, majd buzogány formájú fejben végződik. Magja nincs. A gyökeret, kérget sok-sok célra (csónak, kötél, gyékény) használják fel az ott élők. A négy méterre is megnövő növény szárát valamint a belét használják fel. A vadon növő papirusznád nem elégítette ki a szükségleteket, ezért ültetvényeken termesztették. Az ültetvények részben állami, részben magántulajdonban voltak.
A papirusz készítése
A papirusz egyfajta nád, rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak. Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és fakalapáccsal - további nedvesítés - közben a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. Ezután összeragasztották és tekercs formájában hozták forgalomba.
A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra. Gyártása csak a X-XI. század körül szűnt meg. (A XII. században, Európában megjelent a papír, amely tartósabb volt, mint a papirusz, és olcsóbb, mint a pergamen.) A szicíliaiak is foglalkoztak papiruszkészítéssel, valószínűleg ők látták el az itáliai városállamok és a Pápai Állam hivatalait. Plinius hosszasan leírja a papirusz-készítés folyamatát, így beszél többek között a papirusz szalagokra hasogatásáról, a Nílus vizének felhasználásáról is, mely szerinte a ragasztásnál is fontos szerepet játszik. Préselés után következik a szárítás, majd az összefűzés és a fakalapáccsal történő vékonyítás valamint az újrapréselés. Más forrásokban is olvashatjuk, hogy az egymásra fektetett csíkokat addig döngölik egy sulyokszerű eszközzel, amíg a bennük lévő nedvesség az egészet egyetlen, homogén lappá össze nem ragasztja.
A papiruszt hamisítják. A hamis "papiruszt" banánlevélből hasonló eljárással készítik, mint az eredetit.
A papirusz használata
Amíg hegyesre vágott kákával írtak rá, addig mindegy volt, hogy melyik oldalára írnak, de az i. e. III. században elkezdték használni a hasított hegyű nádtollat, amellyel már csak a színére írhattak, mert a visszáján a tinta szinte szétfreccsent. Jól lehetett rá írni, könnyen lehetett szállítani, ezért az ókori népek szívesen használták. Egyetlen gyengéje volt csupán: nem állta az időt. A papiruszt tekercselték. Két formája ismeretes, a lepecsételt és a pecsét alatt átkötött. Az átkötéshez szükséges papiruszfonal neve az itr. A tekercs felnyitása a pecsét feltörése és az átkötő zsineg megoldása révén történt. Papiruszból készült a védőcsík is, amely a papiruszvégeket védte. Arra törekedtek az ókorban, hogy egy-egy nagyobb mű vagy szöveggyűjtemény egy papiruszra kerüljön, ezért negyven méter hosszú papiruszról is tudunk.
Kereskedelme az ókorban
A papiruszt hajókon szállították Egyiptomból Rómába. Nem csupán készáru formájában vették, hanem nyersanyagként is. Mivel a papirusznövény szinte kizárólag csak Egyiptomban termett (a Nílus középső folyása mentén és annak deltájában), valamint Szíriában az Eufrátesz vidékén, az egyiptomiak valóságos világmonopóliumot hoztak létre. A papirusz elsőrendű áru volt, ezért alaposan meg is kérték az árát.
Források
- Kalmár Péter. A kétezer éves papír (magyar nyelven). Budapest: Gondolat. ISBN 963-280-907-6 (1980)
Külső hivatkozások
