Hungaroton

Hungaroton
Információk
Alapítás éve	1951
Aktív évek	napjainkig
Alapító(k)	Magyar Népköztársaság
Ország	Magyarország
Székhely	Budapest
Státusza	független
Terjesztő(k)	Qualiton (USA)
Műfaj(ok)	különböző
Honlap
http://www.hungaroton.hu/

A magyar állam a Népköztársasági Tanács határozatával 1951-ben alapította a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, hivatalosan jogelődjének a Tonalit Vállalat számított.

A kezdettekkor összesen tíz főt foglalkoztatott, két év múva huszonnégyet. Stúdió céljára – Kodály Zoltán közbenjárása – a VII. kerület, Rottenbiller utca 47. szám alatti lakóház földszintjén lévő Odeon mozi nézőterét kapta meg a cég, s a mai napig ezt használja. Évtizedeken át csak felvételeket tudtak készíteni, mert saját gyártókapacitásuk nem volt. A lemezek préselését a Kábelgyár Rt. egy részlege végezte gőzgépekkel hajtott gyártosoron, itt csak mellékes tevékenységnek számított ez, folyamatosan késtek a szállítással vagy egyszerűen nyersanyag nem volt a gyártáshoz. Pl. 1952–54-ben az MHV 1 570 000 (gramofon)lemezt rendelt a gyártól, de az csak 1 172 500-at tudott szállítani. A cseh(szlovák) Supraphon cég maga ajánlkozott lemezek bérgyártására, igy 1952-ben kb. 20 000, 1955-ben már 221 821 magyar pluszlemez készült a „baráti országban”. Az ötvenes évek első felében egy-egy lemez példányszáma 900–2000 darab között mozgott.

1953-tól kísérleteztek mikrobarázdás lemezek gyártásával, ehhez nyugat-európai szakembereket is hívtak, 1955-től – még mindig a Kábelgyárban – meg is indult a gyártás, párhuzamosan a normállemezekkel.

A Hungaroton központja a Budapest, VII. kerület Rottenbiller utca 47. sz. alatt

1965-ben Bors Jenő lett az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitákát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a Hungaroton márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az 1970-es évek megíndították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az 1980-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), az időközben felépült világszínvonalú dorogi gyártóüzem bérmunkát is tudott vállalni a legnevesebb márkáknak. Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurrensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát.

A vállalatra „veszteségtermelő ágazatként” csak a cégnél Erdős Péter által felügyelt magyar pop- és rockzene maradt. Ettől próbáltak szabadulni némi belső piacosítás jegyében, a cégen belül önálló könnyűzenei márkák jöttek létre (Pepita, Bravó, Krém), amik csupán belföldön eladható, szinte kizárólag magyar nyelvű produkciókat tudtak piacra dobni. Csak a Neoton együttessel volt esély a komolyzeneihez hasonló nemzetközi siker elérésére, amivel a Borsot jól értő Erdős nagy energiával foglalkozott.

A rendszerváltás táján Bors legfőbb célja volt, hogy a popzenei kolonctól megszabadított vállalatot „bevigye” egy nagy nyugati cégcsoportba (az EMI-nál, ill. a Harmonia Mundinál volt erre a legnagyobb esély), ami a terjesztést és még nagyobb elismertetést segítette volna, de 1990-es puccsszerű, politikai indíttatású eltávolítása ebben meggátolta.

Privatizálták a céget, a '90-es évek óta a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodik, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újrakiadásával. Az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnek.

Források

• Hungaroton hivatalos honlap
• Nádori Péter Bors-nekrológja a Muzsikában
• Életútinterjú Bors Jenővel
• Oldal Gábor írása a Hungarotonról a Gramofonban
• Iratok a magyar zeneélet történetéhez. 1945–1956. Összeáll. Berlász Melinda és Tallián Tibor. 2. köt. Budapest, 1986. MTA Zenetudományi Intézet.