„II. Montuhotep” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
29. sor: 29. sor:
A végső győzelem kivívásáról érdekes módon nincsenek információink. A X. dinasztia államának beolvasztása és a Deltavidék annektálása nagy jelentőségű események voltak, mégsem szerepelnek II. Montuhotep egyetlen feliratában sem.
A végső győzelem kivívásáról érdekes módon nincsenek információink. A X. dinasztia államának beolvasztása és a Deltavidék annektálása nagy jelentőségű események voltak, mégsem szerepelnek II. Montuhotep egyetlen feliratában sem.


Hosszú idő után ő az első olyan uralkodó, aki [[vezír (ókori Egyiptom)|vezírt]] nevezett ki, a fél évszázad alatt legalább négy vezírt ismerünk: [[Bebi]], [[Dagi]], Ipi, Neheri. Az utóbbi egyben Unu kerület és [[Hmunu]] ([[Hermopolisz]]) város [[nomarkhész]]e is volt. A nomarkhészek újbóli megjelenése már nem hordozta magában a szétesés veszélyét, mert mindegyiküknél a személyes lojalitás elsődleges volt, ezen kívül a hivatalnoki királyhű hivatalnoki kar szorosan felügyelte a kormányzókat. A királyi udvar szerkezete egyre jobban hasonlított az óbirodalmihoz, ismét megjelent a királyi testőrség, amelynek parancsnoka Dzsar volt. Kincstárnoka [[Meketré]], akinek sírjából szép hajómodell került elő.
Hosszú idő után ő az első olyan uralkodó, aki [[vezír (ókori Egyiptom)|vezírt]] nevezett ki, a fél évszázad alatt legalább négy vezírt ismerünk: [[Bebi]], [[Dagi]], Ipi, Neheri. Az utóbbi egyben Unu kerület és [[Hmunu]] ([[Hermopolisz]]) város [[nomarkhész]]e is volt. A nomarkhészek újbóli megjelenése már nem hordozta magában a szétesés veszélyét, mert mindegyiküknél a személyes lojalitás elsődleges volt, ezen kívül a királyhű hivatalnoki kar szorosan felügyelte a kormányzókat. A királyi udvar szerkezete egyre jobban hasonlított az óbirodalmihoz, ismét megjelent a királyi testőrség, amelynek parancsnoka Dzsar volt. Kincstárnoka [[Meketré]], akinek sírjából szép hajómodell került elő.


== Építkezései ==
== Építkezései ==

A lap 2012. február 25., 02:50-kori változata

II. Montuhotep
Mentuhotep, Monthhotep, Monthhetep
előd
egyiptomi fáraó
utód
III. Antef
XI. dinasztia
III. Montuhotep


Uralkodásai. e. 2050 körül
NomenMontuhotep
ApjaIII. Antef
AnyjaI. Iah
FőfeleségeNoferu
MellékfeleségekTem, Henhenet, Asait, Kauit, Kemszit, Szadhe, Amunet, Asz, Ment, Tennet
GyermekeiMontuhotep, II. Iah
SírjaAhszut-Nebhepetré
Fontosabb építkezéseiabdzsui Ozirisz-sír felújítása, karnaki Montu-templom
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Montuhotep témájú médiaállományokat.

II. Montuhotep az egyiptomi XI. dinasztia ötödik uralkodója. Egyesítette az addig széttagolt Nílus-völgyet, ezért sokszor vele kezdik a Középbirodalmat. A XI. dinasztia közepére tett korszakváltás miatt sokszor I. Montuhotep néven említik, mivel Manethón történeti munkájában is ő a dinasztia első királya. Ma már azonban legtöbbször I. Montuhotepként a dédapját nevezik meg.

Élete

III. Antef és I. Iah gyermekeként született. Testvére II. Noferu, akit később feleségül vett. Hosszú ideig uralkodott, a turini papirusz szerint 51 évig.

Amikor a hatalom rá szállt, az uaszeti (Théba) királyok befolyási övezete már a Nílus első zuhatagától Hahninszu (Hérakleopolisz Magna) határáig terjedt. Mégis hosszú időbe tellt, amíg a X. dinasztiát végleg legyőzte, majd birodalmához csatolta a Deltavidék addig önálló, apró városkirályságait is. Csak uralkodásának tizennegyedik évében tört ki egy lázadás Abdzsuban, amely miatt hadba vonult, és ha már összeszedte a hadsereget, tovább is ment.

Az északi sikerek lehetővé tettek már núbiai kalandokat is. Dejr el-Bahariban egy olyan sírt tártak fel, amelyben hatvan elesett katonát temettek el. Ezek a harcosok Núbiában haltak meg, de testüket hazaszállították, hogy egyiptomi földben nyugodjanak. Ez a déli hadjárat ugyanabban az évben, a tizennegyedik uralkodási évben volt, mint az abdzsui lázadás. Azt nem tudni, van-e összefüggés a két esemény között. Elképzelhető, hogy a lázadók a hadsereg távollétét akarták kihasználni. Talán erről az eseményről beszél III. Heti, amikor a Merikarének szóló intelmekben Abdzsu visszafoglalását említi, de ez nagyon bizonytalan. Annyi biztos, hogy Abdzsu sokáig ütközőzóna volt a X. és XI. dinasztia között.

A végső győzelem kivívásáról érdekes módon nincsenek információink. A X. dinasztia államának beolvasztása és a Deltavidék annektálása nagy jelentőségű események voltak, mégsem szerepelnek II. Montuhotep egyetlen feliratában sem.

Hosszú idő után ő az első olyan uralkodó, aki vezírt nevezett ki, a fél évszázad alatt legalább négy vezírt ismerünk: Bebi, Dagi, Ipi, Neheri. Az utóbbi egyben Unu kerület és Hmunu (Hermopolisz) város nomarkhésze is volt. A nomarkhészek újbóli megjelenése már nem hordozta magában a szétesés veszélyét, mert mindegyiküknél a személyes lojalitás elsődleges volt, ezen kívül a királyhű hivatalnoki kar szorosan felügyelte a kormányzókat. A királyi udvar szerkezete egyre jobban hasonlított az óbirodalmihoz, ismét megjelent a királyi testőrség, amelynek parancsnoka Dzsar volt. Kincstárnoka Meketré, akinek sírjából szép hajómodell került elő.

Építkezései

II. Montuhotep sok helyen építkezett. Felújíttatta a Tefib által feldúlt abdzsui temetőben Dzser sírját, amely már nem az ezer évvel korábban meghalt király tiszteletét szolgálta, hanem inkább az Ozirisz-kultuszét. Dzser nyughelye zarándokhellyé lett másfél ezer éven át. Abu (Elephantiné) szigetén felújíttatta Szatet templomát. El-Todban templomot emeltek Montunak, Dejr el-Bahariban hatalmas halotti templomot építettek, ami mintául szolgált később Hatsepszut halotti templomához.

Titulatúra

II. Montuhotep három különböző titulatúrával szerepel a forrásokban. Valószínűleg az uralkodóneveit a Nílus-völgy egyesítésének folyamatában többször megváltoztatta.

A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
S29S34F34
N16
N16
s ˁnḫ ỉb tȝ.wj (Saanhibtaui)
Aki a két ország szívét élteti
Ré fia
G39N5
 
Y5
V13
wR4
t p
A1
mnṯw ḥtp (Mentuhetep)
Montu elégedett
A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
R8S2
nṯr hḏt (Netjerhedzset)
Az isteni fehér korona
Nebti-név
G16
R8S2
nṯr hḏt
Arany Hórusz-név
G8
N29H6H6
bjk nbw qȝ šwtj (Biknebu-Kasuti)
Felső‑  és Alsó‑Egyiptom királya
M23L2
ra
nb
Aa5
nb ḥpt rˁ (Nebhepetré)
kormányevezőjének ura
Ré fia
G39N5
 
Y5
n
V13
wR4
t p
mnṯw ḥtp (Mentuhetep)
A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
F36N16
N16
smȝ tȝ.wj (Szemataui)
A Két Ország egyesítője
Nebti-név
G16
F36N16
N16
smȝ tȝ.wj (Szemataui)
Arany Hórusz-név
G8
N29S9
ḳȝ šwti (Kasuti)
Felső‑  és Alsó‑Egyiptom királya
M23L2
ra
nb
P8
nb ḥȝpt rˁ (Nebhapetré)
Ré fia
G39N5
 
Y5
n
V13
G43R4
X1 Q3
mnṯw ḥtp (Mentuhetep)

Jegyzetek

Források

  • Clayton, Peter A. Fáraók krónikája – A fáraók története uralkodásuk szerint – az ókori Egyiptom dinasztiái. Budapest: Móra (2007). ISBN 978-9-631183-16-0 
  • Dodson, A., Hilton, D., The Complete Royal Families of Ancient Egypt, Thames & Hudson, 2004.
  • Kákosy László. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest: Osiris (2003). ISBN 963-389-497-2  ISSN 1218-9855
  • Seidlmayer, Stephan. Az első átmeneti kor, in: Shaw, Ian (szerk). Az ókori Egyiptom története (magyar nyelven), Debrecen: Gold Book Kiadó, 134–163. o.. Fordította: Kmilcsik Ágnes [2004]. ISBN 963-425-022-X 
  • Mentuhotep II
  • Winlock, H.E., The Eleventh Egyptian Dynasty, JNES, 1943.
Előző uralkodó:
III. Antef
Egyiptom uralkodója
i. e. 21. század
XI. dinasztia
A fáraók kettős koronája
Következő uralkodó:
III. Montuhotep

Sablon:Fáraók

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap