„Választójog” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xqbot (vitalap | szerkesztései)
a r2.7.2) (Bot: következő hozzáadása: cy:Etholfraint; kozmetikai változtatások
BinBot (vitalap | szerkesztései)
7. sor: 7. sor:
Az 1867. évi [[Kiegyezést]] követően is ez a törvénycikk maradt hatályban, de nyilvánvaló volt, hogy kiegészítésre szorul, mivel a választási eljárás részletkérdéseit nem szabályozta. E hiányosságok pótlása végett született meg az 1874 évi XXXIII. törvénycikk,<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5645 </ref> amely a tulajdoni alapú cenzust az adócenzussal váltotta fel, továbbá - sajnálatos módon - világossá tette, hogy a szavazás minden választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi törvényig meghatározta a magyar képviselőválasztások jellegét.
Az 1867. évi [[Kiegyezést]] követően is ez a törvénycikk maradt hatályban, de nyilvánvaló volt, hogy kiegészítésre szorul, mivel a választási eljárás részletkérdéseit nem szabályozta. E hiányosságok pótlása végett született meg az 1874 évi XXXIII. törvénycikk,<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5645 </ref> amely a tulajdoni alapú cenzust az adócenzussal váltotta fel, továbbá - sajnálatos módon - világossá tette, hogy a szavazás minden választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi törvényig meghatározta a magyar képviselőválasztások jellegét.


Az 1874. évi választójogi reform egyik szerencsétlen (de csak az 1899. évi XV. törvénycikkel<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6743 </ref> hatályon kívül helyezett) szabálya az adóhátralékosokat kizárta a választójogból, ami azt eredményezte, hogy 6 % alá esett vissza a parlamenti reprezentáció. Ez európai összehasonlításban ekkor már alacsonynak számított (miközben az 1848. évi választójog a maga korában még haladónak volt mondható), ugyanis [[Európa]] fejlettebb országaiban már 20-30 % között volt ugyanez az arányszám (az 1896. évi reform után még [[Ausztria|Ausztriában]] is). <ref>VARGA Lajos: Országgyűlési választások a dualizmus korában. In: FÖLDES György–HUBAI László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon, 1920–1990. Politikatörténeti alapítvány Budapest, 1994. 9-43. o. </ref>
Az 1874. évi választójogi reform egyik szerencsétlen (de csak az 1899. évi XV. törvénycikkel<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6743 </ref> hatályon kívül helyezett) szabálya az adóhátralékosokat kizárta a választójogból, ami azt eredményezte, hogy 6% alá esett vissza a parlamenti reprezentáció. Ez európai összehasonlításban ekkor már alacsonynak számított (miközben az 1848. évi választójog a maga korában még haladónak volt mondható), ugyanis [[Európa]] fejlettebb országaiban már 20-30% között volt ugyanez az arányszám (az 1896. évi reform után még [[Ausztria|Ausztriában]] is). <ref>VARGA Lajos: Országgyűlési választások a dualizmus korában. In: FÖLDES György–HUBAI László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon, 1920–1990. Politikatörténeti alapítvány Budapest, 1994. 9-43. o. </ref>


{{Bővebben|Magyarországi országgyűlési választások|Magyarországi országgyűlési választások a dualizmus korában}}
{{Bővebben|Magyarországi országgyűlési választások|Magyarországi országgyűlési választások a dualizmus korában}}

A lap 2012. január 5., 10:33-kori változata

Választójognak nevezzük az állam polgárainak azon jogát, melynek során részt vesznek a közösség képviselőtestületének, vezetőjének a megválasztásában illetve a népszavazáson.

Története

Magyarországon

Az első, polgári értelemben modernnek tekinthető parlamenti választójogi törvényt az 1848-as parlament alkotta meg (1848 évi V. törvénycikk),[1] amely ugyan csak az összlakosság 7,2%-ának adott választójogot, mégis a maga korában haladó szellemű volt. A törvény az egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszert vezette be, amelyben a huszadik évüket betöltött, valamely bevett vallásfelekezethez tartozó, és a törvényben meghatározott vagyoni vagy értelmi cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. Az 1848-ban kihirdetett törvény alapján tartották az első képviselőválasztásokat 1848 nyarán, majd - császári pátens által elrendelve - 1861-ben és 1865-ben is.

Az 1867. évi Kiegyezést követően is ez a törvénycikk maradt hatályban, de nyilvánvaló volt, hogy kiegészítésre szorul, mivel a választási eljárás részletkérdéseit nem szabályozta. E hiányosságok pótlása végett született meg az 1874 évi XXXIII. törvénycikk,[2] amely a tulajdoni alapú cenzust az adócenzussal váltotta fel, továbbá - sajnálatos módon - világossá tette, hogy a szavazás minden választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi törvényig meghatározta a magyar képviselőválasztások jellegét.

Az 1874. évi választójogi reform egyik szerencsétlen (de csak az 1899. évi XV. törvénycikkel[3] hatályon kívül helyezett) szabálya az adóhátralékosokat kizárta a választójogból, ami azt eredményezte, hogy 6% alá esett vissza a parlamenti reprezentáció. Ez európai összehasonlításban ekkor már alacsonynak számított (miközben az 1848. évi választójog a maga korában még haladónak volt mondható), ugyanis Európa fejlettebb országaiban már 20-30% között volt ugyanez az arányszám (az 1896. évi reform után még Ausztriában is). [4]

Az általános választójogért elsősorban a munkáspártok (1890-től: Magyarországi Szociáldemokrata Párt) küzdött, a Garami Ernő által írt 1903. évi pártprogramnak is sarkalatos pontja volt a politikai jogélvezet kiterjesztése. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Képviselőházban is voltak hívei a választójog demokratizálásának (Irányi Dániel, a 48-asok vezetője például már 1872-ben sürgettet a választójog általánossá tételét, amit 1891. június 27-én újabb indítvánnyal erősített meg.)

Kristóffy József, a "parlamenten kívüli" Fejérváry-kormány belügyminisztere 1905. december 16-án kelt törvényjavaslat-tervezetében a 24. életévüket betöltött, írni-olvasni tudó férfi polgárokat kívánta választójoghoz juttatni, ami az addigi választásra jogosultak (6.2%) számát megduplázta volna. Kristóffy javaslata a szociáldemokratákhoz, mint parlamenten kívüli tömegpárthoz történő közeledés részét képezte ("Kristóffy-Garami paktum").

Ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter 1908-ban előterjesztett javaslatában általános, de - belga mintára - plurális választójogot vezetett volna be. Vagyoni és műveltségi cenzusokhoz kötve lettek volna kettős, illetve hármas szavazattal rendelkező választók, ugyanakkor a választójogot a cenzusoknak meg nem felelő, írni-olvasni tudó, 24. életévüket betöltött férfiakra általában kiterjesztette volna (egy szavazattal), sőt az analfabétáknak is biztosította volna a szavazás lehetőséget oly módon, hogy ők "ősválasztóként" tízen választhattak volna egy választási megbízottat (elektort), azaz szavazatuk 1/10-et ért volna. Bár a javaslat ezzel 2,6 millióra növelte volna a választásra jogosultak számát, a pluralitás miatt minden oldalról komoly támadások érték, és végül Andrássy úgy döntött, hogy visszavonja azt. [5]

Végül Lukács László 1912 decemberében beterjesztett törvényjavaslata vált csak törvénnyé, amely szintén korlátozott és még mindig csak a férfiakra kiterjesztett választójogot irányzott elő. A parlament által elfogadott, 1913. évi XIV. törvénycikkként becikkelyezett jogszabály[6] a fővárosban és a törvényhatósági városokban előírta ugyan a szavazások titkosságát, azonban ennek megvalósítására a háború miatt nem került sor (1910-ben tartották az utolsó képviselőválasztásokat, még az 1874-es szabályok alapján).

Az első világháború idején élénk vita volt a parlamentben a választójog tárgykörében, amikor is elsősorban gróf Károlyi Mihály, Justh Gyula és a választójogért felelős miniszter, Vázsonyi Vilmos képviselte a jogkiterjesztő álláspontot. Vázsonyi 1917. december 21-én előterjesztett törvényjavaslata - először a magyar történelemben - a nőkre is kiterjesztette volna a képviselőválasztói jogot, azonban a Ház választójogi különbizottsága ezt nem tartotta "időszerűnek".

Az 1918-ban elfogadott, Lex Vázsonyiként ismert, de az eredeti Vázsonyi-féle javaslathoz képest "megkurtított" új választójogi törvény (1918. évi XVII. törvénycikk)[7] úgyszintén nem léphetett hatályba, az elkövetkező időszak forradalmai miatt. [8]

A Károlyi-kormány 1918. évi I. sz. néptörvénye a 21 éven felüli férfiakat, és a "bármilyen hazai nyelven írni- olvasni tudó" 24 éven felüli nőket ruházta fel titkos választójoggal (amivel a választójogú lakosság részaránya elérte volna az 50%-ot), azonban ennek a (nép)törvénynek az alkalmazására sem kerülhetett sor, a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása miatt (1919 március 21.).

Az 1919. november 12-i Friedrich-féle választójogi rendelet nem tért el lényegesen az első néptörvénytől, de egyéb kisebb változtatások mellett a férfi választók korhatárát 24 évre emelte. A magyar lakosság szavazásra jogosultjainak aránya így 40% lett, de a szavazás titkosságának elve változatlanul megmaradt (1919. évi 5985. M.E. sz. rendelet).[5]

A Friedrich-kormány rendelete alapján tartották meg 1920 januárjában az ún. "nemzetgyűlési választásokat" (a főrendiház megszűnésével az Országgyűlést átmenetileg Nemzetgyűlésre nevezték át, a felsőház 1926. évi helyreállításáig). Ezen a választáson több mint hárommillió választópolgár szavazhatott, és ekkor járultak először az urnához parlamenti választásokon nők Magyarországon.

Klebelsberg Kunó 1922-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a választójog törvényi szintű szabályozására, azonban ez továbbra is váratott magára: helyette gróf Bethlen István 1922. évi 2200. M.E. sz. rendelete került kiadásra. Ez a jogszabály a szavazásra jogosultak esetében megemelte a vagyoni és műveltségi cenzusokat, amivel a választásra jogosultak összlakossághoz viszonyított aránya 29%-ra esett vissza. Ugyanez az arány a 24 éven felüliek esetében 75%-ról 58%-ra változott, ugyanis a női választójogosultság korhatárát a Bethlen-kormány 30 évre emelte föl.

Lényeges változás volt még, hogy Nagy-Budapest, illetve 10 (később 7) város kivételével a szavazás módja ismét nyílt lett. Ennek következtében a 245 parlamenti képviselőből 199-et nyílt szavazással választottak meg. Az összlakosság mintegy 20%-a szavazhatott csak titkosan. [9] [5]

A Bethlen-féle választójogi rendeletet a Nemzetgyűlés 1925-ben törvényerőre emelte, a szabályait lényegében változatlanul átvéve (1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról).[10]

A "Lex Bethlen" választójogát rengeteg kritika érte. Az 1922-es választásokat követően a parlamentbe bekerült szociáldemokraták szinte folyamatosan sürgették a két legnagyobb visszásság, a cenzusok és a nyílt választás megszüntetését (lásd: Propper Sándor 1930. december 6-ai "különvéleményét" vagy az MSZDP-frakció 1931. novemberi indítványát a választójog reformja tárgyában). Hasonló elképzeléseket fogalmazott meg Rassay Károly is, aki szintén többször sürgette a választójog demokratizálását.

Az új választójogi törvényt végül 1938-ban fogadta el az Országgyűlés (1938. évi XIX. törvénycikk),[11] és ez végre kimondta a szavazás titkosságát. Ugyanakkor felemelték a korhatárt (26, illetve 30 évre), a választásra jogosultság egyéb feltételeit is korrigálták, ráadásul a nagyvárosi kerületekben csak lajstromos, a vidéki kerületekben pedig lajstromos és egyéni választást egyaránt tartottak, azaz a választópolgárok szavazatának értékét (vidéken: kettős szavazat) is egyenlőtlenül állapították meg. Az 1938-as választójogi törvény alapján tartották meg az 1939. évi képviselőválasztásokat, melyeken a szélsőjobboldali pártok megerősödése, egyben a szociáldemokraták 1922 óta nem látott visszaesése tükrözte vissza a törvényi és politikai változások arculatát.

A második világháború utáni, 1945. évi VIII. törvénycikk[12] lehetővé tette minden 20 évét betöltött magyar állampolgár számára, hogy titkosan választhasson, ez alól kivételt képeztek a feloszlatott jobboldali pártok vezetői, a népbírósági eljárás alatt állók, volt SS katonák és internáltak. Ezzel a választásra jogosultak aránya az összlakossághoz viszonyítva 60%-ra emelkedett. [13]

Az 1947-es új választójogi törvény (XXII. tc.)[14] már politikai szempontokat is figyelembe vett a választásra és választhatóságra jogosultak meghatározásánál. Ez mintegy 10%-al csökkentette a választásra jogosultak részarányát (50%). 1949. május 15-i választásokon csak a népfront jelöltjeit lehetett megválasztani, pártokét már nem.

Az 1949. augusztus 18-án elfogadott új alkotmány meghatározta a választásra jogosultak körét is: nagykorú (18), szellemileg beszámítható, és nem lehet "a nép ellensége". A hivatalos adatok szerint a választásra jogosultak mintegy 100%-a szavazott ekkoriban a népfront jelöltjeire.[15]

Az 1966. évi III. törvény felváltotta az addigi lajstromos[16] szavazást azzal, hogy már egyéni választókerületek szerint személyekre lehetett szavazni, azaz már választókerületek delegálták a képviselőt.

Az 1970. évi III. törvény váltotta fel az addigi, a Hazafias Népfront jelöltállítását előnyben részesítő választási rendszert azzal, hogy a szervezeten kívül minden állampolgár állíthat jelöltet állampolgári jelölőgyűlés keretében. [5]

Az 1983. évi III. törvény kötelezővé tette a többes jelölést, egyúttal lehetőséget biztosított a képviselők visszahívására és bevezette az országos lista állításának intézményét. Ezáltal nagyobb köztestületek, társadalmi szervezetek képviselethez juthattak. Ennek a törvénynek az alapján 1985-ben volt az egyetlen választás, ahol a társadalmi szervezetek 71 jelöltje közül a 387 tagú parlamentbe 41 jutott mandátumhoz[17] ahol mint független képviselők tevékenykedtek.

A rendszerváltás a választójogi törvényt is gyökeresen átírta az alkotmány módosításaival összhangban. 1989 október 23-án kihirdetett XXXI. törvény az alkotmány cikkelyeinek nagy részét megváltoztatta, míg a választójogot érintő XXXIV. törvény 1989. október 30-án jelent meg.[5]


Főbb elvei

A demokratikus rendszerekben a választójog általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazással érvényesül.

Az aktív választójog kiterjedése

  • Általános választójog esetében minden nagykorú állampolgár szavazati joggal rendelkezik. Kizáró okokról az Alkotmány maga rendelkezik. (Az elítélt bűnözők és mentálisan beteg személyek.) 1869-ben Wyoming szavazati jogot adott a nőknek, és így a női szavazati jog megadásában első államként szerepel.
  • A korlátozott választójog a vagyoni, műveltségi és más cenzusokra épülő választási rendszerként működik. A köz ügyeiben való részvétel kevesek lehetőségét jelenti a gyakorlatban.

A választójog egyenlősége

Minden választásra jogosultnak azonos értékű szavazati joggal kell rendelkeznie, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek a szavazata egyenlő hatásfokú. Az egyenlőség elve azt jelenti, hogy minden szavazásra jogosult egyenlő jogokkal vesz részt a választásban. 3/1991. (II. 7.) Alkotmánybírósági Határozat az egyenlőség elvét a következőképpen értelmezi: a választójog egyenlősége nem jelenti és nem is jelentheti a választáskor kifejezett politikai akaratok csorbítatlanul egyenlő érvényesülését.

A szavazás közvetlensége

  • A választópolgárok közvetlenül a jelöltekre szavaznak a választások során.
  • Közvetett választásokra például kifejezetten és csakis az elnök megválasztására választott képviselők (elektorok) útján történő szavazás, képviselő-testületek által történő közvetett választás.

A szavazás titkossága

A választópolgárok a szavazat tartalmának nyilvánosságra kerülése nélkül titkosan adhatják le a szavazatukat.

Részvételi kötelezettség

  • Nem kötelező a választójog gyakorlása, az a választópolgár szabad elhatározásán alapul.
  • Kötelező, amit jogszabály ír elő. Belgium egyike annak a néhány országnak, amelynek kötelező szavazórendszere van, így rendelkezhet a legnagyobb részvételi eredményekkel a világon. Ausztráliában ugyancsak kötelező a regisztáció és a választás a 18 évet betöltőtt álampolgároknak.

Passzív választójog

Mely azt szabályozza, hogy ki választható képviselővé, illetve milyen további összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak a képviselőkre.

Magyarországon

  • A Magyar Köztársaságban minden 18. életévét betöltött magyar állampolgár választó és választható, az Alkotmány 70. §-ában rögzített szabályok szerint. Az általános választójog Magyarországon nincs cenzushoz kötve.

70. § (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.

(2) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megilleti az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán választható és - amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik - választó legyen, valamint helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. Polgármesterré és fővárosi főpolgármesterré magyar állampolgár választható.

(3) A Magyar Köztársaságban minden menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert nagykorú személyt megillet az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán - amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik - választó legyen, valamint a helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.

(4) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megillet az a jog, hogy az európai parlamenti választáson választható és választó legyen.

(5) Nincs választójoga annak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetőleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll, szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti. Az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgára akkor sem választható, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy más hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából.

  • A magyarországi választási rendszerben ajánlószelvényen („kopogtatócédula”) lehet jelöltet ajánlani. Ezt az ajánlási rendszert az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek (2/1990. (II.18.) AB határozat)

Jegyzetek

  1. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5723
  2. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5645
  3. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6743
  4. VARGA Lajos: Országgyűlési választások a dualizmus korában. In: FÖLDES György–HUBAI László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon, 1920–1990. Politikatörténeti alapítvány Budapest, 1994. 9-43. o.
  5. a b c d e Romsics Ignác: Választójog és parlamentarizmus a 20. századi magyar történelemben in: Múltról a mának Osiris 2001 ISBN 963-389-596-0
  6. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7210
  7. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7409
  8. RUDAI REZSÕ: A politikai ideológia és a pártszervezet szerepe a magyar kormánypártok életében (1861–1935) 35. o. pdf
  9. A nyílt szavazással Magyarország akkor az egyetlen volt Európa parlamentáris országaiban
  10. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7637
  11. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8074
  12. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8215
  13. Balogh Sándor: Szabad és demokratikus választás Magyarországon – 1945. In: Parlamenti képviselõválasztások 1920–1990. I. m. 215–244
  14. http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8269
  15. Feitl István: Pártvezetés és országgyűlési választások 1949-1988. Euroastra Internet Magazin. (Hozzáférés: 2011. február 13.)
  16. A képviselőválasztás nem választókerületek szerint egy személyre, hanem pártok vagy érdekcsoportok szerint jelöltek sorára történik
  17. A kifejezetten ellenzéki jelöltek (Rajk László, Tamás Gáspár Miklós) bejutását az állampártnak sikerült megakadályozni,

Forrás