„Michel de Montaigne” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→Filozófiája: lilaságok ki |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: diq:Michel de Montaigne |
||
58. sor: | 58. sor: | ||
[[da:Michel de Montaigne]] |
[[da:Michel de Montaigne]] |
||
[[de:Michel de Montaigne]] |
[[de:Michel de Montaigne]] |
||
[[diq:Michel de Montaigne]] |
|||
[[el:Μισέλ ντε Μονταίν]] |
[[el:Μισέλ ντε Μονταίν]] |
||
[[eo:Michel de Montaigne]] |
[[eo:Michel de Montaigne]] |
A lap 2011. december 11., 15:58-kori változata
Michel Eyquem de Montaigne (1533, Périgord – 1592, uo.) ejtsd:[miʃɛl ekɛm də mɔ̃tɛɲ] francia esszéíró, filozófus.
Az újkor kezdetén, a francia vallásháborúk idején a klasszikus humanista görög-latin gondolkodók hatására kezdte írni Essais címmel jegyzeteit, melyeket három kötetre bővítve jelentetett meg (1580-88). Az esszé műfajának megteremtője a világirodalomban.
Élete
Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként Bordeaux városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580-1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi IV. Henrik bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot.
Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen érte meg a felnőttkort.
Műve
- Az Esszék egyes darabjai rövidebb, majd főleg a harmadik könyvben hosszabb etikai elmélkedésekből áll. A sértés és megbocsátás, a támadások elviselése, a lelki és testi szenvedélyek-szenvedések, hazugságok és lustaságok, a félelem és a képzelet hatalma – ezek leginkább visszatérő témái. Nem filozófiai általánosságokkal világítja meg tárgyát, hanem történetekkel, anekdotákkal, események elbeszélésével. Az 1588-ban megjelenő utolsó, harmadik könyv Itáliaban tett útján szerzett tapasztalatait tárgyalja.
- A fejezetek középpontjába egyre inkább ő maga kerül, a külső világ a saját tudatán átszűrve értelmeződik. Barátjának, La Boétie-nek halála, és saját tanácstalansága, betegségei, lelkiállapota lesz írásainak fő tárgya, háttérben mindig a klasszikus, görög-latin kultúrával, és a jelenkor vallásháborúinak fenyegető közelségével. Szemléletmódja, világlátása szkeptikus és sztoicista, ember- és jövőképe borúlátó. Többnyire Vergilius, Seneca, Cicero és Horatius történeteiből, elmélkedéseiből indulva jut el saját gondolatának megfogalmazásáig. Egyik híres gondolata – "Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált" (vagy: "halni tanulni")- , az I. könyv 30. fejezetének címe olyan Cicero-passzust gondol tovább, melyben Cicero Socratest idézi.
- Montaigne a személyesség megteremtője az európai irodalomban: a később gondolataival sokat vitatkozó Blaise Pascal nemcsak elismeri úttörő voltát és jelentőségét, hanem hasonló érzékenységgel és kételyekkel alkot maga is. Jean-Jacques Rousseau gondolkodására is hatott.
- Az egyik legismertebb francia népszerű-tudományos könyvsorozat címe (Que sais-je – kb. "Tudhatom én?" – vagy "Mit tudom én?…") Montaigne szkepticizmusát kifejező egyik fő kérdésének idézése. André Gide egyik írásában Jézus alapszemléletéhez hasonlítja Montaigne-ét ("Én vagyok az igazság"), de nem vallásos értelemben, hanem az igazság egyedül érvényes, szubjektiv értelmezésére gondolva.
- Az Esszék első modern helyesírással a Gallimard Kiadó 1962-es Pléiade teljes és szöveghű kiadványával egyidőben jelent meg, melyhez André Gide írt bevezetőt. Azóta az újabb, így a népszerű Folio-sorozatban már mindig modern helyesírással teszik közzé, kivéve természetesen a történeti-szöveghű ediciókat.
Az Esszék magyar kiadásai
- Montaigne legszebb lapjai – André Gide válogatásában (1941., Bp. Officina Kk., Ford.> Kürti Pál)
- Esszék (Bp. Bibliotheca Kk., 1957. Válogatta és ford.: Bajcsay András. – Gyergyai Albert bevezető tanulmányával.)
- A tapasztalásról (Bp., Európa Kk., 1983. Ford.: Réz Ádám)
- Esszék (1983, Bukarest, Kriterion Kk. Vál. és bev.: Oláh Tibor)
- Esszéi (1992-95., Pécs, Jelenkor Kiadó. Fordította Csordás Gábor).
Filozófiája
Apja kérésére még ifjúként lefordította franciára Raymond Sebonnak a 15. században latinul írt Theologia naturalisát (Természetteológia). Később visszatért a műhöz, de az apológia már nem a „természetteológia” ügyének védelme lett, hanem védőbeszéd Sebon mellett. Az ítélkezés felfüggesztését azért javasolja, mert az érzékek megbízhatatlanok, az ember nem ismerheti ki az emberi észt. Ami az erkölcsi meggyőződéseket illeti, a társadalmi és kulturális beidegződések eleve meghatározzák ítéleteinket. Montaigne is a keresztény fideizmus szószólója, de nála ez együtt jár a bigott vallásosság elítélésével.
Lemond a mély bölcsességről. Első lépésben visszavonul a természet vagy a természetfölötti tárgyak (fizika és metafizika) vizsgálatától. Korlátozott megismerésének tárgya a megismerést hordozó személye. A világról való pragmatikus lemondást azonban nem követi az én belső szerkezetének rendszeres feltárása. Az én is a világhoz tartozik, de megvannak a saját természeti törvényei, működésének tudományos feltárásáról le kell mondani.
Az Esszék másik jelentős gondolatmenete a szabadság fogalmára összpontosít. A montaigne-i szabadság részben keresztényi, részben sztoikus, de mindenképp etikai értelmű. Ellentéte a szolgaság, de nem bármiféle indíttatástól való mentesség, hanem egy sajátos indíttatáshoz való felbonthatatlan kötődés értelmében. A mentesség a kötetlenség értelmében vett szabadság is fontos szerepet játszik filozófiájában. A szabadságnak két formája létezik, a nemzeti sajátságok és a vallásfelekezetek közti választás.
Szakirodalom
- Francis Jeanson: Montaigne par lui-même (Paris, 1951.)
- Az Europe folyóirat Montaigne különszáma (Paris, 1972. 1-2.)
- Boros Gábor: Filozófia, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007