„II. István Uroš szerb király” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
12akd (vitalap | szerkesztései)
165 568 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
12akd (vitalap | szerkesztései)
165 568 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
5. sor: 5. sor:
Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra<ref name=pallas>{{cite book | author = Bokor József (szerk.) | title = A Pallas nagy lexikona | publisher = Arcanum FolioNET Kft. | location = Budapest | year = 1998 | id = ISBN 963 85923 2 X | url = {{MEK|00000/00060/}}| chapter = Szerbia | chapterurl = {{MEK|00000/00060/html/096/pc009675.html#5}} | accessdate = 2007-01-11}}</ref>. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától<ref name=pallas/> és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette [[III. András magyar király]] leányát Erzsébetet<ref name=pallas/>, akitől egy fia született: III. István Uroš<ref name=pallas/>. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában<ref name=pallas/>, de [[1284]]-ben és [[1285]]-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük<ref name=pallas/>. A tatárok viszont ismételve pusztították országát<ref name=pallas/>, utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába<ref name=pallas/>, de István legyőzte őket<ref name=pallas/>, a vidini fejedelemséget pedig [[1291]]-ben országához csatolta<ref name=pallas/> és [[1294]]-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól<ref name=pallas/>.
Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra<ref name=pallas>{{cite book | author = Bokor József (szerk.) | title = A Pallas nagy lexikona | publisher = Arcanum FolioNET Kft. | location = Budapest | year = 1998 | id = ISBN 963 85923 2 X | url = {{MEK|00000/00060/}}| chapter = Szerbia | chapterurl = {{MEK|00000/00060/html/096/pc009675.html#5}} | accessdate = 2007-01-11}}</ref>. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától<ref name=pallas/> és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette [[III. András magyar király]] leányát Erzsébetet<ref name=pallas/>, akitől egy fia született: III. István Uroš<ref name=pallas/>. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában<ref name=pallas/>, de [[1284]]-ben és [[1285]]-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük<ref name=pallas/>. A tatárok viszont ismételve pusztították országát<ref name=pallas/>, utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába<ref name=pallas/>, de István legyőzte őket<ref name=pallas/>, a vidini fejedelemséget pedig [[1291]]-ben országához csatolta<ref name=pallas/> és [[1294]]-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól<ref name=pallas/>.


Később a korábbi bolgár cár, Terter György leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.<ref name=szerbpenzfolyt>Luczenbacher, id.m., 39. oldal</ref> [[II. Andronikosz bizánci császár]] Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.<ref name=szerbpenzfolyt/> Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.<ref>Luczenbacher, id.m., 39–40. oldal</ref> Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.<ref name=szerbpenz39>Luczenbacher, id.m., 39. oldal</ref> Azonban vereséget szenvedett és II. István megvakíttatta.<ref name=szerbpenz39/> II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta<ref name=szerbpenz39/> Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, [[I. Károly magyar király]] megtámadta II. Istvánt, és győzelme<ref>Károly Róbert [[1319]]-es oklevele így szól a győzelemről ''"Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi"'' (Luczenbacher, id.m., 40.o.)</ref> után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.<ref name=szerbpenz39/> István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki<ref>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39–41. oldal</ref>
Később a korábbi bolgár cár, [[I. György bolgár cár|Terter György]] leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.<ref name=szerbpenzfolyt>Luczenbacher, id.m., 39. oldal</ref> [[II. Andronikosz bizánci császár]] Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.<ref name=szerbpenzfolyt/> Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.<ref>Luczenbacher, id.m., 39–40. oldal</ref> Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.<ref name=szerbpenz39>Luczenbacher, id.m., 39. oldal</ref> Azonban vereséget szenvedett és II. István megvakíttatta.<ref name=szerbpenz39/> II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta<ref name=szerbpenz39/> Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, [[I. Károly magyar király]] megtámadta II. Istvánt, és győzelme<ref>Károly Róbert [[1319]]-es oklevele így szól a győzelemről ''"Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi"'' (Luczenbacher, id.m., 40.o.)</ref> után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.<ref name=szerbpenz39/> István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki<ref>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39–41. oldal</ref>


Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.<ref name=szerbpenz41>Luczenbacher, id.m., 41. oldal</ref> Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.<ref name=szerbpenz41/> [[1321]]-et írtak ekkor.<ref name=szerbpenz41/>
Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.<ref name=szerbpenz41>Luczenbacher, id.m., 41. oldal</ref> Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.<ref name=szerbpenz41/> [[1321]]-et írtak ekkor.<ref name=szerbpenz41/>

A lap 2011. október 14., 15:48-kori változata

II. István Uroš freskója a Studenica monostorban

II. István Uroš vagy István Milutyin (1253[1] – 1321. október 29.[1]) szerb király 1282-től haláláig. Sikerült megvédenie országát a tatárjárástól.[2]

Támogatta fivérét, Dragutin István a Szerémségi lázadás leverésében.[3] Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra[4]. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától[4] és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette III. András magyar király leányát Erzsébetet[4], akitől egy fia született: III. István Uroš[4]. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában[4], de 1284-ben és 1285-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük[4]. A tatárok viszont ismételve pusztították országát[4], utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába[4], de István legyőzte őket[4], a vidini fejedelemséget pedig 1291-ben országához csatolta[4] és 1294-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól[4].

Később a korábbi bolgár cár, Terter György leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.[5] II. Andronikosz bizánci császár Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.[5] Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.[6] Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.[7] Azonban vereséget szenvedett és II. István megvakíttatta.[7] II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta[7] Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, I. Károly magyar király megtámadta II. Istvánt, és győzelme[8] után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.[7] István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki[9]

Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.[10] Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.[10] 1321-et írtak ekkor.[10]

István gazdaságilag is valamelyest megszilárdította országát: réz-, vas-, ólom-, ezüst- és aranybányákat nyitott[2], fellendítette a kézműipart[2] és a kereskedelmet is[2].

A király erkölcsi tekintetben nem volt feddhetetlen, gyakran folytatott romlott viszonyt férjes asszonyokkal is.[11]

Jegyzetek

  1. ↑ a b Rulers of Serbia. Stepan Uros II Milutin (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  2. ↑ a b c d Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075 ISSN 1216-7363   27. oldal
  3. ↑ Luczenbacher János. A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei (1843). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 12. , 38. oldal
  4. ↑ a b c d e f g h i j k Bokor József (szerk.). Szerbia, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft.. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2007. január 11. 
  5. ↑ a b Luczenbacher, id.m., 39. oldal
  6. ↑ Luczenbacher, id.m., 39–40. oldal
  7. ↑ a b c d Luczenbacher, id.m., 39. oldal
  8. ↑ Károly Róbert 1319-es oklevele így szól a győzelemről "Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi" (Luczenbacher, id.m., 40.o.)
  9. ↑ A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei, 39–41. oldal
  10. ↑ a b c Luczenbacher, id.m., 41. oldal
  11. ↑ A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei, 37. oldal

Lásd még


Előző uralkodó:
István Dragutin
Szerbia fejedelme
1282 – 1321		a modern kori Szerbia címere
 Következő uralkodó:
III. István Uroš
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=II._István_Uroš_szerb_király&oldid=10520326”