Christian Götz

Christian Götz (Lieben, 1783. – Vác, 1849. április 11.) császári és királyi vezérőrnagy, az 1848–49-es szabadságharcban a császári csapatok egyik tábornoka.

1800. október 27-én lépett önkéntesként a 6. dragonyosezredbe. 1805-től már tisztként részt vett a napóleon elleni háborúkban. 1831-től 1848-ig különféle gyalogezredeknél volt szolgálatban. 1848. július 16-án kapott vezérőrnagyi rangot. Ekkor az olasz hadszíntéren harcolt , majd padova városparancsnoka lett. A Windisch-Grätz támadásának megindulása előtt rendelték át a magyarországi hadszíntérre.

1848. december 30-án, a téli hadjáratban egy háromezer fős dandár élén betört Észak-Magyarországra és 1849. január 2-án a budetini ütközetben megverte a Beniczky Lajos és Querlonde Ferdinánd nemzetőr őrnagyok vezette háromezer főből álló nemzetőr sereget. Götz csapatai feldúlták és porig égették a budetini vár melletti kastélyt, amely így helyreállíthatatlanul elpusztult. A császári győzelemmel bekerítés fenyegette Görgei hadtestét, amely Lipótvár felmentési kísérlete után a bányavárosokban akart áttelelni. Götz dandára részt vett a bányavárosoknál folyó harcokban, január 17-én Turcsek mellett vívott ütközetet Aulich Lajos hadosztályával, majd Felix Jablonowski tábornok dandárával együtt üldözte Görgey hadtestét a Branyiszkói-hágó felé. A hadművelet végül a branyiszkói ütközet megnyerésének köszönhetően a magyar csapatokra nézve kedvezően végződött.

Az 1849. április 10-ei váci ütközetben a várost védő császári hadosztályt Ramberg tábornok betegsége miatt Christian Götz vezette. Csapatai a a Gombás-patakon átvezető kőhidat védték, melyet végül Földváry Károly, a 9. vörössipkás zászlóalj és a 3. fehértollas zászlóalj hősiességének köszönhetően foglaltak el a magyar csapatok. A császári csapatok visszavonulását Götz személyesen irányította és eközben egy gránátszilánk homlokon találta. Sebesülten fogságba esett. A lengyel légió orvosa megpróbálta ellátni sebét, de mintegy harminc órával sebesülése után belehalt sérülésébe. Katonai tiszteletadás mellett temették el. Koporsóját a váci ütközetben is kimagaslóan helytálló 3. honvédzászlóalj katonái vitték. Egy beszámoló szerint koporsóját Görgei, Klapka, Damjanich és egy törzstiszt bocsátotta le a sírba.

Özvegye, Josephin Mamćial 1850-ben kétezer forintos alapítványt tett a váci 32. (Estei Ferdinánd) gyalogezred nevelő intézete számára azzal a feltétellel, hogy férje sírját gondozzák.

Felhasznált források

• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó –1985, ISBN 9633263379
• Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676