„II. István Uroš szerb király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
| 18. sor: | 18. sor: | ||
==Lásd még== |
==Lásd még== |
||
*[[Szerbia uralkodóinak listája]] |
*[[Szerbia uralkodóinak listája]] |
||
*[[Szerb fejedelmek családfája]] |
|||
{{Szerb uralkodó |
{{Szerb uralkodó |
||
A lap 2011. augusztus 12., 16:09-kori változata
II. István Uroš vagy István Milutyin (1253[1] – 1321. október 29.[1]) szerb király 1282-től haláláig.
Támogatta fivérét, Dragutin István a Szerémségi lázadás leverésében.[2] Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra[3]. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától[3] és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette III. András magyar király leányát Erzsébetet[3], akitől egy fia született: III. István Uroš[3]. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában[3], de 1284-ben és 1285-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük[3]. A tatárok viszont ismételve pusztították országát[3], utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába[3], de István legyőzte őket[3], a vidini fejedelemséget pedig 1291-ben országához csatolta[3] és 1294-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól[3].
Később a korábbi bolgár cár, Terter György leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.[4] II. Andronikosz bizánci császár Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.[4] Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.[5] Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.[6] Azonban vereséget stenvedett és II. István megvakíttatta.[6] II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta[6] Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, I. Károly magyar király megtámadta II. Istvánt, és győzelme[7] után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.[6] István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki[8]
Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.[9] Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.[9] 1321-et írtak ekkor.[9]
István gazdaságilag is valamelyest megszilárdította országát: réz-, vas-, ólom-, ezüst- és aranybányákat nyitott[10], fellendítette a kézműipart[10] és a kereskedelmet is[10].
A király erkölcsi tekintetben nem volt feddhetetlen, gyakran folytatott romlott viszonyt férjes asszonyokkal is.[11]
Jegyzetek
- ↑ a b Rulers of Serbia. Stepan Uros II Milutin (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
- ↑ Luczenbacher János. A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei (1843). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 12., 38. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k Bokor József (szerk.). Szerbia, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft.. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2007. január 11.
- ↑ a b Luczenbacher, id.m., 39. oldal
- ↑ Luczenbacher, id.m., 39–40. oldal
- ↑ a b c d Luczenbacher, id.m., 39. oldal
- ↑ Károly Róbert 1319-es oklevele így szól a győzelemről "Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi" (Luczenbacher, id.m., 40.o.)
- ↑ A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei, 39–41. oldal
- ↑ a b c Luczenbacher, id.m., 41. oldal
- ↑ a b c Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075 ISSN 1216-7363 27. oldal
- ↑ A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei, 37. oldal
Lásd még
| Előző uralkodó: István Dragutin |
|
Következő uralkodó: III. István Uroš |
