„II. István Uroš szerb király” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
12akd (vitalap | szerkesztései)
165 723 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
12akd (vitalap | szerkesztései)
165 723 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
5. sor: 5. sor:
Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra<ref name=pallas>{{cite book | author = Bokor József (szerk.) | title = A Pallas nagy lexikona | publisher = Arcanum FolioNET Kft. | location = Budapest | year = 1998 | id = ISBN 963 85923 2 X | url = {{MEK|00000/00060/}}| chapter = Szerbia | chapterurl = {{MEK|00000/00060/html/096/pc009675.html#5}} | accessdate = 2007-01-11}}</ref>. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától<ref name=pallas/> és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette [[III. András magyar király]] leányát Erzsébetet<ref name=pallas/>, akitől egy fia született: III. István Uroš<ref name=pallas/>. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában<ref name=pallas/>, de [[1284]]-ben és [[1285]]-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük<ref name=pallas/>. A tatárok viszont ismételve pusztították országát<ref name=pallas/>, utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába<ref name=pallas/>, de István legyőzte őket<ref name=pallas/>, a vidini fejedelemséget pedig [[1291]]-ben országához csatolta<ref name=pallas/> és [[1294]]-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól<ref name=pallas/>.
Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra<ref name=pallas>{{cite book | author = Bokor József (szerk.) | title = A Pallas nagy lexikona | publisher = Arcanum FolioNET Kft. | location = Budapest | year = 1998 | id = ISBN 963 85923 2 X | url = {{MEK|00000/00060/}}| chapter = Szerbia | chapterurl = {{MEK|00000/00060/html/096/pc009675.html#5}} | accessdate = 2007-01-11}}</ref>. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától<ref name=pallas/> és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette [[III. András magyar király]] leányát Erzsébetet<ref name=pallas/>, akitől egy fia született: III. István Uroš<ref name=pallas/>. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában<ref name=pallas/>, de [[1284]]-ben és [[1285]]-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük<ref name=pallas/>. A tatárok viszont ismételve pusztították országát<ref name=pallas/>, utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába<ref name=pallas/>, de István legyőzte őket<ref name=pallas/>, a vidini fejedelemséget pedig [[1291]]-ben országához csatolta<ref name=pallas/> és [[1294]]-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól<ref name=pallas/>.


Később a korábbi bolgár cár, Terter György leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.<ref name=szerbpenzfolyt>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39. oldal</ref> [[II. Andronikosz bizánci császár]] Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.<ref name=szerbpenzfolyt/> Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.<ref>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39–40. oldal</ref> Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.<ref name=szerbpenz39>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39. oldal</ref> Azonban vereséget stenvedett és II. István megvakíttatta.<ref name=szerbpenz39/> II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta<ref name=szerbpenz39/> Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, [[I. Károly magyar király]] megtámadta II. Istvánt, és győzelme<ref>Károly Róbert [[1319]]-es oklevele így szól a győzelemről ''"Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi"'' (A szerb..., 40.o.)</ref> után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.<ref name=szerbpenz39/> István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki<ref>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39–41. oldal</ref>
Később a korábbi bolgár cár, Terter György leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.<ref name=szerbpenzfolyt>Luczenbacher, id.m., 39. oldal</ref> [[II. Andronikosz bizánci császár]] Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.<ref name=szerbpenzfolyt/> Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.<ref>Luczenbacher, id.m., 39–40. oldal</ref> Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.<ref name=szerbpenz39>Luczenbacher, id.m., 39. oldal</ref> Azonban vereséget stenvedett és II. István megvakíttatta.<ref name=szerbpenz39/> II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta<ref name=szerbpenz39/> Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, [[I. Károly magyar király]] megtámadta II. Istvánt, és győzelme<ref>Károly Róbert [[1319]]-es oklevele így szól a győzelemről ''"Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi"'' (Luczenbacher, id.m., 40.o.)</ref> után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.<ref name=szerbpenz39/> István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki<ref>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 39–41. oldal</ref>


Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.<ref name=szerbpenz41>''A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei'', 41. oldal</ref> Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.<ref name=szerbpenz41/> [[1321]]-et írtak ekkor.<ref name=szerbpenz41/>
Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.<ref name=szerbpenz41>Luczenbacher, id.m., 41. oldal</ref> Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.<ref name=szerbpenz41/> [[1321]]-et írtak ekkor.<ref name=szerbpenz41/>


István gazdaságilag is valamelyest megszilárdította országát: réz-, vas-, ólom-, ezüst- és aranybányákat nyitott<ref name=dsztort>{{Dsztortenete}} 27. oldal</ref>, fellendítette a kézműipart<ref name=dsztort/> és a kereskedelmet is<ref name=dsztort/>.
István gazdaságilag is valamelyest megszilárdította országát: réz-, vas-, ólom-, ezüst- és aranybányákat nyitott<ref name=dsztort>{{Dsztortenete}} 27. oldal</ref>, fellendítette a kézműipart<ref name=dsztort/> és a kereskedelmet is<ref name=dsztort/>.

A lap 2011. augusztus 12., 14:56-kori változata

II. István Uroš freskója a Studenica monostorban

II. István Uroš vagy István Milutyin (1253 – 1321. október 29.) szerb király 1282-től haláláig.

Támogatta fivérét, Dragutin István a Szerémségi lázadás leverésében.[1] Fivére, István Dragutin lemondásával jutott a trónra[2]. Elvált első nejétől, János tesszáliai helytartó leányától, Annától[2] és hogy a magyarok támogatását az ingatag testvére ellen megnyerje, elvette III. András magyar király leányát Erzsébetet[2], akitől egy fia született: III. István Uroš[2]. A görögök és tatárok sok kárt tettek országában[2], de 1284-ben és 1285-ben legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük[2]. A tatárok viszont ismételve pusztították országát[2], utóbb pedig Sisman vidini knézzel szövetkezve törtek be Szerbiába[2], de István legyőzte őket[2], a vidini fejedelemséget pedig 1291-ben országához csatolta[2] és 1294-ben felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól[2].

Később a korábbi bolgár cár, Terter György leányát vette el és háborút indított a Bizánci Császárság ellen.[3] II. Andronikosz bizánci császár Simonis nevű leányát ajánlotta Istvánnak nőül, aki korábbi házasságát semmibe véve feleségül vette a császárleányt.[3] Iréne császárné Istvánt kívánta császárnak, a koronát pedig Szerbiába küldte a királyt sürgetvén a koronázásra.[4] Ez viszont nem tetszett István törvénytelen fiának, III. István Urosnak, aki háborúba kelt bocsátkozott édesapjával.[5] Azonban vereséget stenvedett és II. István megvakíttatta.[5] II. István nem tartotta be a bátyjának, István Dragutinnak tett ígeretét, és annak halála után fogságba ejtette unokaöccsét, területeit (Szerémség, Macsó) elfoglalta[5] Mivel azonban e tartományokat Dragutin magyar felesége révén kapta, I. Károly magyar király megtámadta II. Istvánt, és győzelme[6] után magyar fennhatóság alá vonta az említett területeket.[5] István Károlyhoz ment és hűséget fogadott neki[7]

Ezek után még egyszer Bizáncba ment napa, Iréne temetésére István, majd hazatérve kibékült törvénytelen fiával, birtokot adományozott neki és másik természetes gyermekének, Konstantinnak.[8] Nemsokára rabló csapatok törtek be Konstantin tartámányába. István sereget gyűjtött, de hadi előkészületeit megakasztotta a halál.[8] 1321-et írtak ekkor.[8]

István gazdaságilag is valamelyest megszilárdította országát: réz-, vas-, ólom-, ezüst- és aranybányákat nyitott[9], fellendítette a kézműipart[9] és a kereskedelmet is[9].

A király erkölcsi tekintetben nem volt feddhetetlen, gyakran folytatott romlott viszonyt férjes asszonyokkal is.[10]

Jegyzetek

  1. ↑ Luczenbacher János. A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei (1843). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 12. , 38. oldal
  2. ↑ a b c d e f g h i j k Bokor József (szerk.). Szerbia, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft.. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2007. január 11. 
  3. ↑ a b Luczenbacher, id.m., 39. oldal
  4. ↑ Luczenbacher, id.m., 39–40. oldal
  5. ↑ a b c d Luczenbacher, id.m., 39. oldal
  6. ↑ Károly Róbert 1319-es oklevele így szól a győzelemről "Quum Vrosium (Milutin) regem Seruiae, et regnum eius, nostrum et totius regni nostri inimicum et aemulum specialem - - - brachio nostrae potentiae aggressi" (Luczenbacher, id.m., 40.o.)
  7. ↑ A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei, 39–41. oldal
  8. ↑ a b c Luczenbacher, id.m., 41. oldal
  9. ↑ a b c Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075 ISSN 1216-7363   27. oldal
  10. ↑ A' szerb zsupánok, királyok és czárok pénzei, 37. oldal


Előző uralkodó:
István Dragutin
Szerbia fejedelme
1282 – 1321		a modern kori Szerbia címere
 Következő uralkodó:
III. István Uroš
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=II._István_Uroš_szerb_király&oldid=10187304”