Skandináv jóléti modell

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A skandináv jóléti modell fogalma azokat a módszereket és gyakorlatokat takarja, amelyekkel Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország megszervezte a társadalombiztosítás, az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás finanszírozását. Ezek az országcsoporton belül sok hasonlóságot mutatnak, ugyanakkor jelentősen eltérnek más európai országok struktúráitól.

Jóléti ellátások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A skandináv jóléti modell elvei lutheránus alapértékekre épülnek, amelyek alapján minden állampolgár jogosult az ellátásokra, függetlenül munkaügyi vagy családi állapotától. A rendszer univerzális, nem hagy ki senkit. Emellett individuális alapú: a feleség a jóléti rendszerben például férjéről függetlenül rendelkezik a jóléti rendszer jogaival, ahogy a férj is a feleségtől függetlenül.

A skandináv országokban az állam jóval nagyobb szerepet vállal a polgárok számára elérhető jóléti ellátások finanszírozásában és megszervezésében, mint más európai országokban. Ehhez az adórendszernek is alkalmazkodnia kellett: az adók széles bázisúak és magasak.

Az ellátások jelentősebbek, mint például a brit William Beveridge modell esetén és jóval nagyobb állami újraelosztást eredményeznek, mint a Bismarck jóléti modell.

A skandináv jóléti ellátások szervezeti modellje is sokkal egyszerűbb, mint Európa más országaiban: szinte minden feladatot az állam, illetve a helyi önkormányzatok látnak el és sokkal kevésbé az egyének, családok, egyházak vagy egyéb szervezetek.

Volt kommunista országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kommunizmust 1990 táján maguk mögött hagyó országok kezdetben sok tekintetben a skandináv modellhez hasonló (bár kevésbé kiterjedt és alacsonyabb minőségű) jóléti ellátásokkal rendelkeztek, de hiányzott az ezek középtávú fenntarthatóságát biztosító piacgazdaság, állami és privát hatékonyság, adóalap és a mindezeket kombináló tradíciók. A gazdagabb európai országokhoz való felzárkózás folyamatának fenntartásához ugyanakkor a versenyképesség karbantartására volt szükség, ami a volt kommunista országok legtöbbjében viszonylag alacsony adókulcsokhoz vezetett. A lakosság aktivitási szintjének viszonylag alacsony volta, a nagymérvű fekete gazdaság és a szűk adóalapok további elháríthatatlan akadályokat gördítettek a skandináv modell másolása elé.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]