Sikota Győző

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sikota Győző
Született1922. augusztus 30.[1]
Zalaegerszeg
Elhunyt2011 (88-89 évesen)[1][2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • keramikus
  • formatervező
  • műkritikus
  • egyetemi oktató
  • író
SablonWikidataSegítség

Sikota Győző (Zalaegerszeg, 1922. augusztus 30. – 2011) keramikus, művészeti író.

Életpályája[szerkesztés]

1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett, ugyanitt később doktorátust szerzett. 1954 és 1964 között az Építőanyagipari Technikum tanára, 1964-től 1982-ig a Finomkerámiaipari Művek művészeti vezetője volt. 1982 óta önálló porcelántervező és művészeti író.

Munkássága[szerkesztés]

1988-ban a Hollóházi Porcelángyár alkotótáborának résztvevője. A Szentháromság eozinból készült dekorációja a Gellérthegyi sziklatemplom után a lakiteleki Szent István-kápolnában és Ausztráliában, a Melbourne-i magyar ház templomában került elhelyezésre.

Szakírói munkássága a tradicionális magyar kerámiagyárak történetével kapcsolatos.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Hollóházi kerámia; Műszaki Kiadó, Bp., 1961
  • Herendi porcelán; Műszaki Kiadó, Bp., 1970
  • Herend porcelánművészete; Műszaki, Bp., 1976
  • Herendi porcelán; fotó Németh József, ford. Esterházy Mátyás; Műszaki, Bp., 1976
  • Zsolnay (1976)
  • Herendi porcelán; Műszaki, Bp., 1987
  • Vasarely; Officina Nova, Bp., 1987
  • Zsolnay; Műszaki, Bp., 1988

Köztéri művei[szerkesztés]

  • Díszváza (1981, Bécs, Magyar Nagykövetség)
  • Díszváza (1983, Budapest, Gundel Étterem)
  • A békásmegyeri római katolikus templom és a Gellért téri sziklatemplom belső liturgiai térkiképzése kerámiából (1991)

Válogatott csoportos kiállítások[szerkesztés]

  • Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Téli Tárlat, Műcsarnok, Budapest (1989)

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b BnF források (francia nyelven)
  2. MAK (lengyel nyelven)

Források[szerkesztés]

  • Ecsery E.: Porcelánkereszt Békásmegyeren, Építőanyag, 1990/6.
  • Ecsery E.: A Gellérthegyi sziklatemplom pirogránit főoltára, Építőanyag, 1992/4.

További információk[szerkesztés]