Shiatsu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Siacu szócikkből átirányítva)

A shiatsu egy modern egészségmegőrző és gyógyító módszer, amely a keleti gyógyászat évezredes hagyományára támaszkodik. Az akupunktúrához és a masszázshoz hasonlít. Meghatározott életszemlélet, emberkép, egészség- és betegségkép tartozik hozzá. Európában nagyon népszerű, mert egy sajátos hiányt pótol: megtalálhatjuk szemléletében azokat a megközelítéseket, amelyek európai kultúránkból kiszorultak.

Írásmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu kifejezést helyesírásunk szabályai szerint a japán kiejtést - siacu - követve kellene írnunk. Ugyanakkor, ha shiatsu terápiáról van szó, az olyasmi, mint egy márkanév (ld.: Mitsubishi és nem micubisi), amit függetlenül attól, hogy milyen nyelvterületen vagyunk, mindenütt angolosan írnak.

Összehasonlítása az akupunktúrával[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu alapja a kínai gyógyászat, ami a nyugati orvostudománytól elsődlegesen abban különbözik, hogy a testi és az érzelmi-szellemi részünket nem tekinti elválaszthatónak egymástól. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az orvoslás nemcsak a testi folyamatokkal, hanem mindig az egész emberrel foglalkozik.

Összehasonlítása a masszázzsal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu masszázsnak is tekinthető, de mégis más, sokkal több annál. Német és angol nyelvterületen testmunkának (Körperarbeit, bodywork), illetve (test)kezelésnek (Behandlung, treatment) hívják. Sok dologban más, mint amit masszírozásnak tekintünk, a két legszembetűnőbb különbség: a shiatsu kezelés ruhában történik, és alaptechnikája nem a simítás vagy gyúrás, hanem a nyomás.

Népszerűsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu az emberi kommunikáció sajátos formájaként is meghatározható, melynek során mindkét fél feltöltődik. Azért népszerű, mert amellett, hogy professzionális terápia, alapkezelését laikusok is könnyen megtanulhatják. Családi, baráti körben is alkalmazható, sok apróbb tünet orvosolható a segítségével, miközben alapvető lényege, az embertársi támogatás is megvalósul.[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu alapjaira mindenek előtt a klasszikus kínai és japán orvoslás tapasztalat- és tudáskincsében bukkanhatunk, s ezért a shiatsut is a hagyományos gyógymódok közé szokás sorolni. A shiatsu valóban hagyományosnak nevezhető abban az értelemben, hogy ősi gyökerekből táplálkozik. Mindemellett a hagyományokból kiinduló folyamatos fejlődés jellemzi, igazodik a kulturális és társadalmi adottságokhoz.

A kezelés mai formáit évszázadunk közepén, Japánban alakították ki, egy olyan időszakban, amelyben Japánt erős nyugati irányultság jellemezte. Semmi meglepő sincs tehát abban, hogy a shiatsu gyakorlatában a manuálterápiákból származó modern nyugati technikákat, elméletében pedig fiziológiai és pszichológiai hivatkozásokat is föllelhetünk.

A shiatsu keletkezése messze a kínai történelembe, az úgynevezett Taoyin gyakorlatokra nyúlik vissza. Tao ebben az összefüggésben "vezetést" vagy "irányítást" jelent, és a testünkben áramló energia tudatos vezetésének illetve irányításának lehetőségére utal, Yin pedig annyit tesz, mint "íjat feszíteni", s ez arra utal, hogy az energiát - mint az íj húrját - magunkhoz húzzuk, és a testet nyújtásokon és feszítéseken keresztül megerősítjük, hajlékonnyá és lazává tesszük.

A X. században a kínai orvostudomány a buddhizmussal együtt Japánban is ismertté vált, és a Taoyin (japánul Do-in) szerves részévé vált a Japánban nagy hagyományokkal rendelkező anma-masszázsnak, egy vibrációs- nyomás- és gyúrástechnikákat alkalmazó kezelési eljárásnak. Ha úgy tetszik, ebben az időpontban született a shiatsu első formája Japánban.

Évszázadok során az anma-masszázs folyton folyvást változott, s egyszer nagyobb, másszor kisebb tekintély övezte. Virágzása az Edo korszakra, a XVII. század közepétől a XIX. századig terjedő időszakra tehető. Ekkor minden olyan orvosnak, aki akupunktúrával akart gyógyítani, mindenek előtt és kötelezően az anma-masszázst kellett megtanulnia, abból kiindulva, hogy ez az a módszer, amellyel a test felépítését, az energiapályákat és az akupunktúrás pontokat illetően a legnagyobb gyakorlatra tehet szert egy gyógyító. Az anma-masszázs lényeges alkotóeleme volt a klasszikus japán gyógyászatnak - japán nevén kampo-nak -, és a diagnózistól függően akupunktúrával, moxázással vagy gyógynövény-terápiával együtt is alkalmazták.

A növekvő idegenkedés a testiségtől, a testi érintéstől később a japán társadalomban is oda vezetett, hogy az anma-masszázs korábbi jelentőségét elveszítette. Idővel puszta izomlazító metódussá degradálódott, amivel az orvosok már nem, csupán a gyógyításban segédkezők foglalkoztak, míg végül a XX. század elejére teljesen ki nem szorult a gyógyászatból.

Ebben az időszakban is akadt azonban néhány olyan anmagyógyász, aki munkájában továbbra is a hagyományos alapokhoz igazodott és a tradíciókat követve gyógyított. A nehézségekből kiutat keresve gyógyító eljárásuknak új nevet adtak: shiatsu. Ezt a metódust az ötvenes évek közepén a japán kormány szabályszerű gyógyítási eljárásként elismerte, és a következőképpen definiálta:

"A shiatsu a manuális kezelések egyik formája, amelynek során mechanikus vagy bármilyen más eszköz nem kerül felhasználásra. A gyógyító hüvelykujját, az ujjait és a tenyerét használja, hogy az emberi bőrre nyomást gyakoroljon. Egy ilyen kezelésnek az a célja, hogy korrigálja a belső rendellenességeket, támogassa az egészségmegőrzést, illetve, hogy bizonyos betegségeket gyógyítson." (Jarmey/Mojay 1993.)

Irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsunak Japánban két, kiindulási alapjait tekintve alig különböző, beállítottságában azonban meglehetősen eltérő irányzata van.

Namikoshi-shiatsu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu hivatalos terápiás gyógymódként való elismertetése alapvetően Tokujiro Namikoshi nevéhez fűződik. Namikoshi századunk elején született, s már a húszas években megalapította Hokkaidón az első shiatsu intézetet, majd 1940-ben a Japán Shiatsu Iskolát. Ezidőtájt Japánt erős nyugati irányultság jellemezte. Namikoshi nem a tradíciók őrzőjének, inkább a Nyugat és a Kelet közötti közvetítőnek tekintette magát. Arra törekedett, hogy a shiatsu-technikákat a nyugati orvoslás felismeréseivel ötvözze.

A Namikoshi-shiatsut meghatározott reflexpontok stimulálása jellemzi, amelyek a központi illetve az autonóm idegrendszerrel állnak kapcsolatban. Nem a klasszikus kínai orvoslás energiapályáihoz igazodik, hanem az akupunktúrás pontokhoz, de ezen felül, és első sorban a dermatológiához - a bőr reflex-zónáihoz és -pontjaihoz -, amelyeket a nyugati orvoslás Head-zónákként ismer.

Napjainkban a shiatsunak ez a formája dominál Japánban. Ugyanakkor Európában, éppen nyugati irányultsága miatt, csekély érdeklődés kíséri, hiszen a keleti metódusokban kifejezetten saját terápiaformáink alternatíváit keressük.

Zen- illetve Iokai-shiatsu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekesebb, és sokkal inkább vonzó a nyugati ember számára a Japánban csak kevéssé elterjedt Zen-, avagy Iokai-shiatsu, amelyet Shizuto Masunaga (1925-1981), Namikoshi egykori tanítványa alapított. Masunaga, aki pszichológiát végzett, integrálta ugyan a nyugati fiziológia és pszichológia ismereteit, mégis a hagyományos távolkeleti tanítás irányelveit állította előtérbe. Terápiája elképzelhetetlen az energiapályák kezelése nélkül, hiszen ezek energetikai állapotából a testi-, lelki-, szellemi állapot jól kiolvasható.

A Zen-shiatsu elnevezés nem magától Masunagától, hanem munkatársától, Wataru Ohashitól ered. A kifejezés Masunagát állítólag elhatárolódásra késztette, miközben a jobb üzleti érzékkel megáldott Ohashi - joggal - feltételezte, hogy a keletiesen ezoterikus hangzású zen szót a shiatsu elé illesztve több hívet szerezhetnek maguknak.

A shiatsu nyugaton[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu nem közvetlenül Japánból került Európába, hanem kerülő úton, az Egyesült Államokon keresztül, ahol Masunaga néhány évig dolgozott illetve tanított. Népszerűvé válása mindenek előtt egy New Yorkban élő japánnak, Wataru Ohashinak köszönhető, ő vezette német nyelvterületen az első kurzusokat illetve tanfolyamokat. A képzett oktatók első generációjának csaknem valamennyi tagjával ő ismertette meg a shiatsut, legtöbbük tőle tanult, nála szerezte diplomáját.

Növendékei idővel maguk is saját iskolákat alapítottak, ezen kívül Masunagának újabb tanítványai akadtak, mint például Pauline Sasaki Amerikából, Cliff Andrews Angliából, Kazunori Sasaki Franciaországból vagy Tetsuro Saito Kanadából, akik a shiatsu európai továbbfejlesztésére helyezték a hangsúlyt.

Különböző európai országokban dolgozó, elkötelezett shiatsuoktatók összefogása nyomán, a kilencvenes évek elején megalakultak az első szakmai szervezetek, a Német Shiatsu Szövetség (Gesellschaft für Shiatsu in Deutschland, GSD), A Shiatsu Ausztriai Csúcsszervezete (Dachverband für Shiatsu in Österreich), a Svájci Shiatsu Szövetség (Shiatsu-Gesellschaft Schweiz), valamint az angliai, írországi, francia és olasz szervezetek.[2]

A shiatsu Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu magyarországi megismertetésének és elterjesztésének céljával 1999-ben létrejött a Magyar Shiatsu Alapítvány, mely a színvonalas képzés megteremtése érdekében megbízta Madocsai Esztert a Budapesti Nemzetközi Shiatsu Iskola vezetésével. Madocsai Eszter Grazban, az Ausztriai Nemzetközi Shiatsu Iskolában (I.S.S.Ö.) 1997-ben szerzett shiatsu-gyógyász képesítést, majd ezt követően résztvett a shiatsuoktató képzésen. Az első magyarországi iskola tananyagának, a képzés rendszerének, beosztásának megteremtéséhez sikerült megnyernie az osztrák iskola támogatását, így a Budapesti Nemzetközi Shiatsu Iskola kezdettől fogva az Európai Shiatsu Szövetség követelményeit figyelembe véve, azt honosítva képez shiatsu-gyógyászokat.

Shiatsu oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A képesített shiatsu-gyógyászok négy féléves, 750 tanórás képzésen vesznek részt, ahol az elméleti tudás megszerzése mellett nagy hangsúllyal szerepel a gyakorlati tapasztalatok megszerzése, az érintéssel történő diagnózis és terápia gyakorlása. Készségszinten elsajátítják az egészleges érzékelést, a finom testi jelzések jelentését, az energiaáramlás harmonizálásának lehetőségeit, az érintésen keresztül megvalósuló támogató kommunikációt.

Shiatsu terápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shiatsu terápiában alapvetően az akupunktúrás pontok és az azokat összekötő energiapályák (meridiánok) kezelése történik. A gyógyulást elősegítő változásokat nem tűszúrással, hanem érintéssel, nyomással valósítja meg. A megfelelő helyeken alkalmazott ujjnyomás a betegségek, tünetek kialakulásához vezető okokat igyekszik megszüntetni.

A shiatsu egyéb módszerei is fájdalommentesek, a kezelés kellemes élményt nyújt. Ez erősíti a terápia hatékonyságát, hiszen az ellazult, kényelmes állapot aktivizálja a paraszimpatikus idegrendszer regenerációs működését, s megteremti a gyógyulás feltételeit.

A shiatsu terápia a holisztikus szemléleten alapul, amely szerint nincs elválasztottság az ember testi, lelki, szellemi szintjei illetve életkörülményei között. A kezelés beszélgetéssel kezdődik, amelyben a shiatsu-gyógyász nem csak a tünetekre kérdez rá, hanem informálódik az életenergia különböző szinteken megnyilvánuló jellegzetességeiről is.

A kezelés az egész testet érinti, a shiatsu-gyógyász a beszélgetés és az érintéses állapotfelmérés alapján azokat a meridiánokat illetve akupunktúrás pontokat kezeli, amelyek a leghatékonyabban segítik a változást. A terápia kiegészülhet mozgásgyakorlatok (Do-in) megtanításával, vagy életmód illetve étkezési tanácsadással. A gyógyulni vágyó és a terapeuta között nélkülözhetetlen a bizalommal teli kapcsolat, a jó együttműködés, a felelősség közös vállalása.

A shiatsu-kezelés leginkább az alábbi betegségek esetén hatásos:

Mozgásszervi problémák:

  • hát és derékfájdalmak (lumbágó, isiász)
  • csigolya- vagy medence-eltolódások
  • gerincferdülés, gerincsérv
  • nyak és vállfájdalmak
  • ízületi problémák

Belső szervek problémái:

  • emésztési problémák
  • felszívódási problémák
  • gyomorfekély
  • hormonrendszeri problémák, allergiák
  • vastagbélgyulladás
  • menzeszproblémák

Stresszoldás:

  • stressz okozta feszültségek csökkentése
  • az ellenállóképesség javítása

Rekreáció:

  • testi, lelki fáradtság, kimerültség

Eredményesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Európai Shiatsu Szövetség megbízásából, a University of Leeds által készített Átfogó európai tanulmány[3] eredményei tudományosan is igazolják a shiatsu hatékonyságát. Tartós változást általában 4-6 kezeléssel lehet elérni, amely kúraszerűen, heti rendszerességgel történik.

Az egészség megtartására, a betegségek kialakulásának megelőzésére irányuló kezelések ugyanakkor személyes igény szerint bármilyen időközönként, pl. kéthetente, havonta is igénybe vehetők.[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Madocsai Eszter: Shiatsu - szemlélet és praxis. Budapest: Scolar Kiadó. 2012. ISBN 9789632443591  
  2. Ilona Daiker: Shiatsu - a gyógyító érintés. Budapest: Bioenergetic Kiadó. 1999. ISBN 9638120576 (ford. Bencze László)  
  3. http://shiatsu.hu/pdf/shiatsu_final_report_exec_summ.pdf
  4. www.shiatsu.hu

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]