Shvoy Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Shvoy Lajos
Született 1879. március 9.[1]
Budapest
Elhunyt 1968. január 21. (88 évesen)[1]
Budapest
Foglalkozása katolikus pap
Tisztség püspök
Sírhely Szent István-székesegyház
székesfehérvári püspök
Fiadat kérd a máriás családért
Vallása katolikus egyház
Pappá szentelés 1901. július 13.
Püspökké szentelés 1927. június 20.
Szentelők

Hivatal székesfehérvári püspök
Hivatali idő 19271968
Elődje Prohászka Ottokár
Utódja Kisberk Imre
Szentelt püspökök
Kisberk Imre1951. május 3.
Társszentelt püspökök
Hamvas Endre1944. március 25.
Mindszenty József1944. március 25.
Kovács Sándor1944. március 25.
Bánáss László1946. november 30.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Shvoy Lajos témájú médiaállományokat.

Shvoy Lajos (Budapest, 1879. március 9.Budapest, 1968. január 21.) katolikus pap, székesfehérvári püspök, a második világháború alatti egyházi összefogás tagja.

Pályafutása[szerkesztés]

Budapesten született kishivatalnoki családban. Szülei Shvoy Kálmán (18431930) magyar államvasúti felügyelő[2] és Cacciari Matild (18521938).[3] Apai nagyszülei Shvoy Miklós (18141898) uradalmi főtiszt, kataszteri becslő-biztos[4] és neuenfeldi Novák Franciska (18091877)[5] voltak. Testvére Shvoy Kálmán katona, MLSZ-elnök.

Tanulmányait Budán és Esztergomban folytatta, majd az esztergomi szeminárium növendéke lett. 1901. július 13-án szentelték pappá. Rövid ideig hittanárként működött, majd a Regnum Marianum világi papi közösség konviktusában lett tanulmányi felügyelő. Ekkor érett kiváló ifjúsági lelkipásztorrá, társaival ő honosította meg Magyarországon a cserkészet elveit. Az 1919-ben új formát kereső Regnum Marianum első, templomépítő plébánosa lett. A korban szokatlan módon nagyban épített a világiak aktivitására az egyházközségi életben.[6]

Püspöki pályafutása[szerkesztés]

Szervezőtehetségét honorálva nevezte ki XI. Piusz pápa 1927. június 20-án székesfehérvári püspökké. Székét augusztus 7-én foglalta el.

Püspökként is plébánosi egyszerűséggel fordult hívei felé. Szisztematikusan látogatta végig az egyházmegyéjét, a legeldugottabb falvakba, filiákba is maga ment bérmálni. Kormányzása alatt másfélszeresére nőtt a plébániák és lelkészségek, megduplázódott az esperesi kerületek száma. Papjainak, kispapjainak is lelkivezetője lett. Erőn felül áldozott a kultúrára: a harmincas években történt a Székesfehérvári Püspöki Könyvtár és levéltár rendezése, valamint az Egyházmegyei Múzeum megszervezése. 1937 nyarán a püspöki kar megbízásából hosszú missziós utat tett az Amerikai Egyesült Államokban. A magyar ajkú lelkészségeket látogatta végig népszerűsítve a budapesti 34. Eucharisztikus világkongresszust.[6] 1947-ben pápai trónállóvá nevezte ki XII. Piusz pápa.

A második világháború alatt és után[szerkesztés]

Dunántúli püspöktársaival, többek között Mindszenty József akkor veszprémi püspökkel együtt 1944 őszén memorandumban kérte az ország irányítását törvénytelenül magához ragadó hatalmi csoporttól, hogy ne vesse oda Dunántúlt a háború pusztításainak, hiába. 1945-ben elhurcolták a nyilasok: Veszprémben, Szombathelyen, Sopronban és Sopronkőhidán raboskodott. Szovjet katonák 1945. március 25-én a püspöki palota folyosóján agyonlőtték Bergendy János irodaigazgatót.

Az emlékezetes Boldogasszony éve (19471948) során a püspök főpaptársaival együtt számos zarándoklaton részt vett. A bodajki Mária-napra 1948. szeptember 25–26-án több tízezer zarándok érkezett félszáz faluból. Mindszenty bíboros mutatta be a szentmisét, és ő mondta a szentbeszédet, pontosan három hónappal letartóztatása előtt.

A kommunizmus alatt[szerkesztés]

1948 májusában az egyházjog szabályai szerint figyelmeztette, majd felfüggesztette Szittyay Dénes bakonykúti plébánost, aki nyíltan együttműködött a kommunista rezsimmel; végül kiközösítette az engedelmességet megtagadó papot. Válaszul médiatámadás indult ellene, ami jelezte, hogy nemkívánatos személy a kiépülő diktatúrában. Ebben az évben lemondatni is megpróbálták.[7] A virágzó egyházközségi, közösségi, kulturális, szerzetesi élet az alkotóerejét kora előrehaladtával sem veszítő püspök szeme láttára semmisült meg, a lelkipásztorkodás területei a papság minden igyekezete ellenére fokozatosan csökkentek. A hit azonban e nehéz években is megőrződött.

1951-ben először be akarták vonni a Grősz-perbe, majd házi őrizetbe helyezték. Az 1950-es években legmegbízhatóbb munkatársait – segédpüspökét is – a rendőrség gyakran kitiltotta a székvárosból, leveleit pedig cenzúrázták, így szigetelve el a püspököt. 1961-ben az MSZMP Politikai Bizottsága már jóváhagyta az internálását célzó akciót, ami azonban Grősz József kiállásának és az Állami Egyházügyi Hivatal élén történt változásoknak köszönhetően meghiúsult. Shvoy Lajos végig kiállt Mindszenty József mellett; mind a vatikáni diplomaták, mind az állami szervek a kommunista rendszerrel következetesen szembenálló püspökként tartották számon.[7]

Ő volt az egyetlen magyarországi püspök, aki működési engedéllyel rendelkezett, mégsem vehetett részt a Második vatikáni zsinat egyetlen ülésszakán sem. Ennek ellenére egyedül az ő javaslatai jutottak el a zsinatra, mivel azokat a hivatalos utat és a cenzúrát megkerülve, németországi kapcsolatain keresztül juttatta ki a zsinatot előkészítő bizottságokhoz. A zsinattól a kor szellemi kihívásaira is választ várt, így a materializmus és az ateizmus elítélését javasolta.[7]

1968. január 21-én, 88 éves korában érte a halál. A székesfehérvári székesegyház altemplomában temették el.[8]

Emléke[szerkesztés]

Nevét viseli a bicskei 188. sz. Shvoy Lajos cserkészcsapat.[6] 2018-ban, halálának 50. évfordulóján emlékkonferenciát rendeztek Székesfehérváron.[7]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Előző
Prohászka Ottokár
Székesfehérvár püspöke BishopCoA PioM.svg
1927 – 1968
Következő
Kisberk Imre