Shëngjin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Shëngjin
Shëngjin kikötője
Shëngjin kikötője
Közigazgatás
Ország  Albánia
megye Lezha
község Lezha
alközség Shëngjin
Irányítószám 4503
Testvérvárosok
Népesség
Teljes népesség 8091 fő (2011)[1]
– elővárosokkal 8091 fő
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 0 m
Időzóna CET (UTC+1)
CEST (UTC+2)
Elhelyezkedése
Shëngjin (Albánia)
Shëngjin
Shëngjin
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 41° 48′ 49″, k. h. 19° 35′ 38″Koordináták: é. sz. 41° 48′ 49″, k. h. 19° 35′ 38″
Shëngjin weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Shëngjin témájú médiaállományokat.

Shëngjin (római Nymphaeum; olasz San Giovanni di Medua) kisváros Északnyugat-Albániában, Lezha városától légvonalban 6 kilométerre északnyugatra, az Adriai-tenger partján, a Drin torkolatvidékén, Lezha megyében. Shëngjin alközség központja; utóbbi közigazgatási egység további települései Ishull Lezha, Ishull Shëngjin, Kodër Mulliria, Mali-Rencit és Mali-Shëngjin. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 8091 fő.[2] Hajdan Albánia fontos kikötője volt, a 21. században inkább tengerparti üdülőhelyként nevezetes.

A város nevének jelentése ’Szent János’.

Története[szerkesztés]

Hajdan Albánia legészakibb kikötővárosa volt.[3] A kikötőt a rómaiak létesítették az i. e. 2. században Nymphaeum néven mint a közeli Lissus kikötőjét (neve később Caesarea lett).[4] Marcus Antonius i. e. 48 itt szállt partra, hogy a Pompeius ellen harcoló Iulius Caesar segítségére siessen.[5]

Az újkor évszázadaiban bár településként nem volt jelentős, a 30 kilométerre északra fekvő Shkodra – korának legnépesebb albán városa – kikötőjeként funkcionált, ezzel fontos szerepet töltött be Észak-Albánia gazdaságában.[6] A 17. században a dalmáciai ferencesek albán földön itt, San Giovanni de Meduában kezdték meg missziós tevékenységüket.[7]

Az első Balkán-háború során, 1912. november 16-án Shëngjin kikötőjét az északról Albániára törő montenegrói hadsereg foglalta el, éppen megelőzve a Lezha felé előrenyomuló szerb sereget.[8] Később, a háborút rendező londoni nagyköveti konferencia tárgyalásain felmerült ugyan, hogy a kikötőt Szerbia kereskedelmi céllal használhatja,[9] az 1914. május 30-ai londoni egyezmény azonban mégis Albániának ítélte Shëngjint. Az 1915-ben megkötött titkos londoni egyezményben az antant hatalmak a várost (Dubrovnikkal együtt) Montenegrónak ígérték.

Az első világháború során előbb a szerbek vonultak be ismét Shëngjinbe, majd 1916. január 25-én az Osztrák–Magyar Monarchia foglalta el a várost.[10] A világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak 1920. január 14-én úgy döntöttek, hogy Shëngjin partvidéke speciális jogokkal rendelkező autonóm terület lesz, amelyet egy kereskedelmi vasútvonal köthet össze Szerbiával.[11] Végül azonban a város kiürítéséről rendelkeztek, amely 1920. június 3-án ismét Albánia része lett.[12] 1921 novemberében rövid időre szerb irreguláris csapatok foglalták el ismét a várost.[13]

Amikor a második világháború előestéjén, 1939. április 7-én Olaszország lerohanta Albániát, hadseregük öt ponton szállt partra az országban. Ezek egyike Shëngjin volt, ahol a megszálló hadsereg 179 alakulatából 28-at tettek itt partra, és még aznap át is vették a kikötő feletti ellenőrzést.[14]

A második világháború végén mindössze egy vámház állt a településen.[15] Később modernizálták, tengerjáró hajók fogadására is alkalmassá tették kikötőjét, valamint a kikötői munkások számára nagyobb lakótelepet építettek a parton.[16]

Nevezetességei[szerkesztés]

A város történelmi nevezetességekkel nem szolgál, fő nevezetessége a tengerparti strand. A víz minőségének azonban nem tesz jót a kikötő közelsége.[17]

Shëngjintől 10 kilométerre délre folyik a Drin az Adriai-tengerbe. Lagúnákkal tagolt mocsaras torkolatvidéke a 20. század során a zogista, majd kommunista politikai elit kedvelt vadászóhelye volt.[18] Napjainkban szálláshelyekkel és éttermekkel rendelkező kirándulóhely, valamint itt, a gazdag vízimadár-faunának otthont adó Merxhani-lagúna környékén található a 2300 hektáros Kune-Vain-Tale természetvédelmi terület.[19] 1995 januárjában 15 ezer egyedet számláltak össze a területen, amely többek között kanalasgémek, nagy és kis kárókatonák fészkelőhelye, de az üstökös-, a kerce-, a csörgő, a fütyülő és a nyílfarkú récének, valamint a bütykös ásólúdnak is nagy populációi telelnek itt át.[20]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 9789632841762  
  • Dienes 2005: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia Nova. 2005. ISBN 9638646713  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012.  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890