Sepsiszentgyörgyi református templom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sepsiszentgyörgyi református templom

A Sepsiszentgyörgyi református templom a város északnyugati részén, a Kálvin tér fölötti magaslaton áll.

A templom története[szerkesztés]

A késő gótikus templom építési ideje a hajó külső oldalán talált freskótöredékek szerint a 15-16. század fordulójára tehető. Az építkezés három szakaszban történt: először a sokszögzáródású, hálóboltozatos szentély készülhetett el, azután a hajó, utoljára a külső támpillérek elhelyezésére került sor. A templomot egykor kettős erődítésű magas várfal vette körül, a belső magas falat egy külső, alacsonyabb övezte. A várfal két bástyájának egyikén torony emelkedett.

A vártemplomot Orbán Balázs ismertette először:

„A templomot köridomu erős várkastély övezi, mely kettős magas falával a maga idejében tisztességes erőd volt.”

A legfontosabb építészeti és művészettörténeti adatokat Entz Géza és Balogh Jolán tette közzé. Az 1658-as pusztításokról szóló leghitelesebb adatokat Orbán Balázs közölte.

A műemléktemplomot és a várfalat 1728-ban és 1738-ban földrengés sújtotta. Az 1738-ban lebontott középkori templomtorony helyett 1761-ben egy magasabb tornyot építettek. 1786-ban a külső várfalat bontották le, amely az 1658-as és 1661-es török tatárdúlások alkalmával rongálódott meg.

Az 1802-es földrengés alkalmával leomlott templom hajóját 1805-ben lapos, vakolt mennyezettel pótolták, 1829-ben felépítették a harangtornyot. A belső várfal szintén az 1802-es földrengéskor rongálódott meg.

1894-ben a szentély keleti végébe az új orgona számára karzatot építettek.

1940-ben egy újabb földrengés rongálta meg a templomot és a várfalat. A falakat a múlt század közepén restaurálták, akkor építették újra az északi oldal felső részét. A műemléktemplomot 1978-ban kijavították, 1979-1980-ban a várfalakat újraépítették.

A templom leírása[szerkesztés]

A középkori templom kettős térfűzésű, egyenletes szélességű hajóból és sokszögzáródású szentélyből áll. Az egyszerű sík lefedésű hajó délnyugati és északnyugati sarkát átlós, cseréppel borított kettős vízvetővel ellátott támpillérek erősítik. A déli oldalon egyenlő távolságban szintén támpillérek sorakoznak, a nyugati oldal előtt portikusz látható.

A hajó oldalfalain az egykori gótikus boltozat vállvonala és a gyámkövek helye körvonalazódik. Az északi fal nyugati szögletében 1687-es évszámmal ellátott szövegrészlet olvasható, a keleti oldalon egy 17. századi, magyar nyelvű felirattöredék is látható.

A hajót a szentélytől enyhén csúcsosodó diadalív választja el, amelyen a következő felirat olvasható:

„Az 1802-ben október 20-án történt erőss földindulás miatt ezen minden ember emlékezetnél régibb templom boltozatja is leszakadozván stakatúrára építtetett.”

A nyolcszögű szentély a többszöri javítás ellenére is megőrizte eredeti formáját, késő gótikus hálóboltozata épségben megmaradt, bordái homokkőből faragott gyámkövekre támaszkodnak. A szentély déli oldalán két csúcsíves ablak, a délkeleti részen pedig egy ablak nyílik. Az északi falon a sekrestye ajtójának szegmensíves, téglából rakott nyílása látható.

A templombelső legfőbb ékessége a szentély kőbordázatú hálóboltozata. A gótikus szentélyboltozat gyámkövei részben faragottak, a címerábrázolás mellett karakteres férfifejek is megjelennek. Az északi sarokban egy bajuszos férfifejet ábrázoló gyámkő, egy másikon reneszánsz címerpajzsba foglalva a Nap és a Hold látható. A szentély déli falába Daczó Ferenc 1602-ben készült reneszánsz sírköve van beépítve.

Az északkeleti boltsüvegen gótikus betűkkel írt latin felirat olvasható, a keleti falon egy 1672-ből származó felirat maradt fönn. Egy 18. századi felirattöredék a szentélyben elhelyezett orgonakarzat alatt látható.

A templombelsőben eléggé rossz állapotban lévő falfestménytöredékek is láthatók, a külső falakon is falképmaradványok fedezhetők fel.

A műemlék épület déli bejáratának ajtókerete Erdély egyik legszebb kora reneszánsz emléke.

A templom várfala[szerkesztés]

A templomot egykor kettős oromfal, napjainkban ovális alaprajzú, 8-10 méter magasságú védőfal veszi körül, amelynek déli oldalán az egykori kaputorony késői utódja, a harangtorony található. Az északkeleti oldal egy rövidebb szakaszán a régi fal majdnem teljes magasságig megmaradt, azon a részen két szuroköntő és egy lőrés látható. Az északnyugati oldalon egy karcsú torony emelkedik, amely jóval magasabb mint a védőfal. A toronytól kelet felé egy hosszú szakaszon a fal 3-4 méter magasságban eredeti, a többi része terméskőből épült 1980-ban.

A műemléktemplom várfala az alapoknál 170–180 cm vastag. A várfal nyugati oldala majdnem teljes épségben megmaradt, csak az egykori lépcsőzetes pártadíszek hiányoznak. A keskenyebb mellvéd miatt a gyilokjáró magasságában a belső részen egy vékonyabb párkány látható. A mellvéden egyenlő távolságra lőrések és szuroköntők követik egymást.

A külső várfalból mára csak két rövid egyenes szakasz maradt meg. A várfal egykori kaputornya, napjainkban harangtorony szerepét tölti be. Terméskőből felrakott falai felfele elkeskenyednek. A torony alsó része egészen az övpárkányig, középkorú eredetű, a felső hangablakokkal ellátott rész 1829-ben készült. A tornyot barokk hagymasisak fedi.

Források[szerkesztés]

  • Orbán Balázs: A Székelyföld leírása 2. kötet. Békéscsaba, 1982.
  • Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Budapest, 1995.
  • Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
  • Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
  • Tüdős S. Kinga: Háromszéki templomvárak. Marosvásárhely, 2002.
  • Horváth Zoltán György: Erdély legszebb középkori templomai. Budapest, 2009.
  • Karczag Ákos: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2010.

Külső hivatkozások[szerkesztés]