Sepsibesenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Sepsibesenyő (Pădureni)
Sepsibesenyő.jpg
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióSzékelyföld
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeKovászna
Rang falu
Községközpont Maksa
Irányítószám 527122
Körzethívószám 0267
SIRUTA-kód 64595
Népesség
Népesség316 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság309 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság558 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Sepsibesenyő (Románia)
Sepsibesenyő
Sepsibesenyő
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 53′ 11″, k. h. 25° 55′ 55″Koordináták: é. sz. 45° 53′ 11″, k. h. 25° 55′ 55″

Sepsibesenyő (románul Pădureni, korábban Beșeneu) falu Romániában Kovászna megyében, Maksa községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sepsiszentgyörgytől keletre, központjától Maksától 3 km-re északnyugatra a Bodoki-hegység déli nyúlványa közelében a Besenyő-patak mellett fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Eredetileg valószínűleg besenyők lakták, innen a neve.

Története[szerkesztés]

Területe ősidők óta lakott. A Besenyő-patak felett emelkedő Várhányáson őskori erődített telepet sejtenek. Neve 1332-ben Besenczsed alakban szerepel. A Gyárfás-udvarház 1790-ben épült, az 1970-es években bontották le. 1910-ben 454 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Sepsi járásához tartozott. 1992-ben 342 lakosából 338 magyar és 4 cigány volt.

Látnivalók[szerkesztés]

  • Szent Mártonnak szentelt templomát a 13. században építették, a 15. században gótikus stílusban átépítették, mai formáját az 1887-es átépítéssel nyerte el. Régi freskóinak nagy része az átépítéskor elpusztult. A Szent László-legendakörhöz kapcsolódó falfestményeket Orbán Balázs még látta.
  • A Babos-udvarház 1825-ben épült.
  • Határában a Besenyő-patak eltorlaszolásával nagyméretű víztározó keletkezett, a Besenyői-tó. Kénes vizű forrása is van.

Híres emberek[szerkesztés]

  • Itt született Szabó Imre (1821–1901), jogász, főhadnagy, az aradi ostromsereg tábori főparancsnoka.

Hivatkozások[szerkesztés]

Jánó Mihály: Színek és legendák. 2008.