Selaginella selaginoides
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Selaginella selaginoides (L.) Beauv. ex Mart. & Schrank | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Selaginella selaginoides témájú rendszertani információt.
 A Wikimédia Commons tartalmaz Selaginella selaginoides témájú médiaállományokat és Selaginella selaginoides témájú kategóriát.
|
A Selaginella selaginoides egy mohaszerű virágtalan növény, de nem moha hanem a korpafüvek törzsébe (Lycopodiophyta), Isoetopsida osztályába és a csipkeharasztok (Selaginellales) rendjébe tartozó haraszt faj, mely az északi féltekén elterjedt. Közeli rokona a Selaginella deflexa, mely a Hawaii szigeteken őshonos csipkeharaszt. Magyarország jelenlegi területén nem található meg, de a Kárpátokban gyakori növény, magyar elnevezése: Prémes szelaginella vagy Töviskés szelaginella.[1][2]
Megjelenése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Kistermetű, földön kúszó, törékeny növény. A talajon fekvő évelő hajtásai rövidek. Ezekből a steril hajtásokból nőnek ki a 15 cm hosszú spórákat termelő hajtásai, melyek a végükön felhajlanak, de ezek a hajtások minden télen elfagynak. A levelei kicsik, csak 1-2 mm hosszúak, keskeny háromszög alakúak, szélükön fogasak.[3]
A fertil, spórákat termelő hajtások vékonyabbak, kevésbé robusztosak mint az évelő hajtások, a levelei vékonyabbak és spirálian helyezkednek el a száron. A színe sárgásabb mint a steril hajtásnak. A fertil száron kétféle sporangiumokban termelődnek a spórák: a a hajtás alsó részén a lebenyes megasporangiumokban a megaspórák fejlődnek és a hajtás felső részén pedig az egyszerűbb mikrosporangiumokban a mikrospórák termelődnek.
A szár és levelek közelről
Fiatal, fejlődő sporofillumfüzérek
Habituskép élőhelyen
_IMG_2830.JPG)
_IMG_2837.JPG)
Elterjedése, élőhelye
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Selaginella selaginoides egy közel cirkumpoláris faj, azaz az északi-féltekén elterjedt növény, ide tartozik észak Európa, Ázsia és Észak-Amerika, beleértve Grönlandot, Izlandot és Feröer-szigeteket.[4] Európában a legdélibb elterjedése a Pireneusoknál, Appenineknél és a Kaukázusnál húzódik. Ázsiában Japánban is megtalálható, Észak-Amerikában megtalálható Nevada, Wisconsin, Michigan és Maine államokban is. A déli régiókban főleg magashegységekben él. Magyarországon nem él, legközelebbi élőhelyei az Alpokban és a Kárpátokban található meg.
A nedves élőhelyeket kedveli semleges vagy lúgos kémhatású talajjal főleg a hegyvidéki területeken. Ilyen élőhelyek a hegyi lápok, tavak, patakok partja, nedves sziklák és dűnék alja. Pionír növény, rosszul tűri a más növényekkel való versengést. Észak-Amerikában jellemzően 600-2900 méteres tengerszint feletti magasságban él, de megtalálták már 3800 méteren is. Nagy-Britanniában 1065 méter a rekordja.
Világviszonylatban nem veszélyeztetett faj, de a nedves élőhelyek kiszáradása, lecsapolása veszélyezteti és Nagy-Britanniában az alacsony fekvésű, alföldi (lowland) régiókból már az 1930-as években eltűnt, de a felföldön nem sérültek az állományai.[5]
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ez a szócikk részben vagy egészben a Selaginella selaginoides című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Arcanum - Digitáliskönyvtár - Prémes szelaginella
- ↑ Hoffmann-Wagner: Magyarország virágos növényei (Budapest, 1902)
- ↑ Stace, C. A. (2010). New Flora of the British Isles (Third ed.). Cambridge, U.K.: Cambridge University Press. ISBN 9780521707725.
- ↑ Anderberg, Arne. "Selaginella selaginoides (L.) Link". Naturhistoriska riksmuseet, Stockholm.
- ↑ "Online Atlas of the British and Irish Flora, Selaginella selaginoides (Lesser clubmoss)". Biological Records Centre and Botanical Society of Britain and Ireland.
