Sarkel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sarkel (magyarul: „fehér vár”) egy hatalmas, kőből és téglából épített erőd volt, melyet a kazárok bizánci segítséggel építettek a 830-as években.

Sarkel romjai az 1930-as években Artamonov feltárása idején

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sarkel a Don alsó folyásánál, a folyó bal partján feküdt. A hely ma Cimljanszk közelében[1] Oroszország Rosztovi területéhez tartozik.

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sarkel a Kazár Birodalom északnyugati határának védelmére épült 833 és 839 között, azt követően, hogy a Sarkellel átellenben, a Don jobb partján állt erődöt 810 körül vélhetően a magyarok elpusztították. A kazárok megkérték szövetségesüket, Theophilosz bizánci császárt, hogy küldjön építőmestereket egy erődített város felépítésére. Theophilosz fő építészét, Petronaszt küldte a kazárokhoz és cserébe a kagántól Herszónt és néhány krími települést kapott meg.

Bíborbanszületett Konstantin császár szerint, mivel azon a helyen nem volt erőd építésére alkalmas kő, Petronasz kemencéket készíttetett, bennük téglát égetett és azokból építette fel az erődöt. Konstantin szerint Sarkel építésénél kötőanyagot, habarcsot is használt a bizánci építőmester, aki a folyóból nyert apró kagylók héjából meszet készíttetett. A „fehér vár” név egyesek szerint az erőd magas, meszelt falaira, mások szerint a település körül fehérlő ezernyi nemezes jurtára utalhat.

A történészek az erőd építésének fő indokául a kazárok és a magyarok között beállott ellenséges viszonyt jelölik meg. Sarkel felépítésének időpontjában ugyanis a magyarok már a Dontól nyugatra, Levédiában, a Don és Dnyeper között helyezkedtek el. Így közvetlen közelébe kerültek a Bizánccal ellenséges dunai bolgár birodalomnak. A bizánci–kazár szövetség és a bolgár–bizánci szembenállás természetszerűen tette szükségessé a magyar–bolgár közeledést, mely veszélyt jelentett mind Bizáncra, mind a kazárokra.

Sarkel romjai a Cimljanszki-víztározó partján

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erődített város csakhamar élénk kereskedelmi központtá vált, mely az ún. „kazár utat” ellenőrizte. Ez a fontos útvonal az oroszok által lakott területekről a Fekete-tenger mellékén át vezetett a Volgához és a Kaszpi-tenger térségébe. Helyőrségét főként oguz és besenyő zsoldosok alkották. Az erőd első elnéptelenedése a 860-as, vagy a 870-es években következett be, de a 880-as – 890-es években újra benépesült.

Az erődített várost 965-ben foglalta el I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem és a „Bjelaja Veza” (azaz „fehér torony”) névre keresztelte át. Szvjatoszláv az újonnan megszállt települést szlávokkal telepítette be. A szláv uralom egészen a 12. századig tartott, amikor kipcsak törzsek szállták meg a területet.

Sarkelt az 1930-as években tárta fel Mihail Artamonov, a kazárok lelkes kutatója, aki a kazár és orosz emlékek mellett bizánci oszlopokat is talált. A maradványokat 1952-ben az akkor létesített Cimljanszki-víztározó vizével árasztották el, így ma már nem láthatók.

Földrajzi helyét Aaron Christian Lehrberg már korábban megállapította «Über die geographische Lage der alten Chasarischen Festung Surkel» című munkájában (1807).

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Róna-Tas András. IV.3.f A kazárok., A honfoglaló magyar nép. Balassi Kiadó Budapest, 1997. ISBN 963-506-140-4