Saprolegniales
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Saprolegniales témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Saprolegniales témájú kategóriát. |
A Saprolegniales az Oomycetes egyik kládja. Tagjai számos halbetegségért, például aphanomycosisért és ulceratív dermális nekrózisért felelnek.[1] Nevezik halpenészeknek[2] és Saprolegniomycetesnek is.[3]
Történet
[szerkesztés]A Saprolegnialest Karl Anton Eugen Prantl írta le először 1874-ben Saprolegnieae néven, a gombák közé sorolta, és a Peronosporales rokonának tartotta.[4]:90 Ez utóbbi rokonságot későbbi tanulmányok megerősítették, azonban a két klád nem a gombák, hanem a Pseudofungi Oomycetes kládjába tartozik.[5]
A Diatomophthoraceae kládot a kovamoszatok Olpidiopsis nemzetséghez hasonló parazitáinak hozta létre Buaya és Thines 2019-ben. Ezekről igazolták, hogy az Ectrogella nemzetségnek nem közeli rokona. Az Ectrogella bacillariacearumról kimutatták, hogy bazális Saprolegniales-faj.[3]
Genetika
[szerkesztés]A Peronosporalesszel ellentétben közel teljes szterol-bioszintézis-útja van, melynek végterméke fukoszterol. Ezzel szemben nem ismert elicitin, így a Peronosporales elicitincsalád-bővülése feltehetően a szterol-bioszintézis elvesztésével együtt járt.[6]
Effektorfehérje-családjai, például a glikozid-hidrolázoké, a pektinázoké és a nekrózisindukáló fehérjéké jelentősen bővültek, ezenkívül fajspecifikus bővülések is ismertek például az Aphanomyces astaciban.[7]
A 20. és 27. glikozid-hidroláz-család csak a Saprolegnialesben ismert, míg a 18., 19. és 48. család kitinázként viselkedik, és jelentősen bővült az Aphanomyces astaciban és a Saprolegniában.[7]
Genomika
[szerkesztés]4 faját szekvenálták: az Aphanomyces astaci genomja a leghosszabb – 75,84 Mbp hosszú –, és a legtöbb fehérjekódoló gént (26 259) és lehetséges effektort (582) tartalmazó. Az A. invadans genomja 71,4 Mbp hosszú, 20 816 fehérjekódoló gént és az ismert genomok közül a legkevesebb effektort (290) tartalmazza. A S. diclina genomja 62,88 Mbp hosszú, 18 229 fehérjekódoló génjéből 378 kódolhat effektort, a S. parasitica a legrövidebb genomú (53,13 Mbp), és 20 121 fehérjekódoló génjéből 385 kódol lehetséges effektort. 4 szekvenált fajának több mint 150 lehetséges proteáza van, ebből 86-ot szekretál. 3 fajában 1 Crinkler-effektor ismert.[7]
Filogenetika
[szerkesztés]Egyes csoportjait az ITS rDNS különbségei alapján különítik el: 2 klád 98% alatti ITS-azonosság esetén tartozik különböző fajba,[8] és az ITS hatékonyan tudja közeli rokon fajait megkülönböztetni, de régebbi kládok esetén kevésbé hatékony, ezeknél hatásosabbak a riboszomális gének.[9] Azonosíthatók fajai COX2-szekvenálással is.[10]
A Saprolegnia az Achlya nemzetséggel kládot alkot.[9]
Morfológia
[szerkesztés]Kinetoszómáival összetett K-testek állnak kapcsolatban. Hajtása általában válaszfal nélküli, sejtfala glükán-cellulózból áll, és kevés kitint tartalmazhat.[5] Sejtfala összetétel alapján 3 típusba sorolható: az I. típusban nincs N-acetilglükózamin (GlcNAc), de van glükuronsav és mannóz, a II.-at 5% alatti GlcNAc-tartalom és cellulóz–1,3-β-glükán keresztkötésekre utaló csoportok, a III.-at 5% feletti GlcNAc-tartalom és 1,6-kötött GlcNAc-ból álló szénhidrátok jellemzik. Mélida et al. 2012-ben e típusok alkalmazásának morfológiai és molekuláris jellemzéssel együttes használatát is leírták, és igazolták a rendszertani csoportosításban való hasznosíthatóságát.[11]
A Saprolegniales rendszertanában fő probléma a nemzetségeket meghatározó egyértelmű és egyedi szünapomorf jellemzők hiánya: a Geolegnia például nem rendelkezik ostorral.[9]
Életmód
[szerkesztés]Obligát biotróf, fakultatív parazita vagy szaprotróf klád.[5]
Ökológia
[szerkesztés]A Saprolegnia australis és a Saprolegnia ferax 21–24 °C hőmérsékletű vizet kedvelnek, míg a S. parasitica tágabb tűrésű – 3–24 °C hőmérsékleten él.[8] A Leptolegniaceae tölgyek rizoszférájában is előfordul, egyes fajai – például az Aphanomyces euteiches – növények, például tölgy és hüvelyesek patogénjei.[10][6]
Életciklus
[szerkesztés]Életciklusában 2 morfológiailag általában különböző zoospóra-generáció van, melyek másodlagosan elveszthették ostoraikat. Ivarosan oogámia útján szaporodik, ezzel vastag falú ivaros spórák, oospórák keletkeznek. Magciklusa haplomiktikus B típusú.[5]
Jelentőség
[szerkesztés]Parazita és szaprotróf fajokból álló klád:[7] például a S. ferax zebradániót és ezüstkárászt, a S. parasitica lazacféléket, a Geolegnia helicoides szúnyogokat, a leíratlan „SAP-1” nemzetség Diplostraca-fajokat fertőz,[9][8] nagymértékű csökkenéseket okozva vadon élő és akvakultúrában tenyésztett populációkban egyaránt.[12] Rizoszférában élő fajai csökkentik a növények terméshozamát.[10]
A globális felmelegedés eredményeként a kétéltű-populációk csökkenésében is fontos szerepe van.[12]
Kezelés
[szerkesztés]Szterol-demetilázai érzékenyek gyakori gombaölő szerekre, például triazolokra, így hasonló szerek lehetnek használhatók Saprolegniales-betegségek ellen.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Roberts, Ronald J.. Fish Pathology (angol nyelven). John Wiley & Sons (2012. május 21.). ISBN 978-1-4443-3282-7
- ↑ [sz. n.]: Halpenész fajok (Oomycota, Saprolegniales) elterjedése és környezeti preferenciái hazai halgazdaságokban. HUN-REN ÁTKI , 2025. (Hozzáférés: 2025. április 5.)
- ↑ a b Buaya AT, Thines M (2019. október 11.). „Diatomophthoraceae – a new family of olpidiopsis-like diatom parasitoids largely unrelated to Ectrogella”. Fungal Syst Evol 5, 113–118. o. DOI:10.3114/fuse.2020.05.06. PMID 32467917. PMC 7250014.
- ↑ Prantl K. Lehrbuch der Botanik für Mittelschulen. Leipzig: W. Engelmann
- ↑ a b c d Adl SM, Bass D, Lane CE, Lukeš J, Schoch CL, Smirnov A, Agatha S, Berney C, Brown MW, Burki F, Cárdenas P, Čepička I, Chistyakova L, Del Campo J, Dunthorn M, Edvardsen B, Eglit Y, Guillou L, Hampl V, Heiss AA, Hoppenrath M, James TY, Karnkowska A, Karpov S, Kim E, Kolisko M, Kudryavtsev A, Lahr DJG, Lara E, Le Gall L, Lynn DH, Mann DG, Massana R, Mitchell EAD, Morrow C, Park JS, Pawlowski JW, Powell MJ, Richter DJ, Rueckert S, Shadwick L, Shimano S, Spiegel FW, Torruella G, Youssef N, Zlatogursky V, Zhang Q (2019. január 19.). „Revisions to the Classification, Nomenclature, and Diversity of Eukaryotes”. J Eukaryot Microbiol 66 (1), 4–119. o. DOI:10.1111/jeu.12691. PMID 30257078. PMC 6492006.
- ↑ a b c Gaulin E, Bottin A, Dumas B (2010. március 9.). „Sterol biosynthesis in oomycete pathogens”. Plant Signal Behav 5 (3), 258–260. o. DOI:10.4161/psb.5.3.10551. PMID 20023385. PMC 2881271.
- ↑ a b c d McGowan J, Fitzpatrick DA (2017. november 22.). „Genomic, network, and phylogenetic analysis of the oomycete effector arsenal”. mSphere 2 (6), e00408-17. o. DOI:10.1128/mSphere.00408-17. PMID 29202039. PMC 5700374.
- ↑ a b c Eszterbauer E, Erdei N, Hardy T, Kovács A, Verebélyi V, Hoitsy Gy, Katics M, Bernáth G, Lang Zs, Kaján GyL. „Distribution and environmental preferences of Saprolegnia and Leptolegnia (Oomycota) species in fish hatcheries in Hungary”. Aquaculture. DOI:10.1016/j.aquaculture.2024.741737. (Hozzáférés: 2025. április 5.)
- ↑ a b c d Steciow MM, Lara E, Paul C, Pillonel A, Belbahri L (2014. december 10.). „Multiple barcode assessment within the Saprolegnia-Achlya clade (Saprolegniales, Oomycota, Straminipila) brings order in a neglected group of pathogens”. IMA Fungus 5 (2), 439–448. o. DOI:10.5598/imafungus.2014.05.02.08. PMID 25734033. PMC 4329325.
- ↑ a b c Sapp M, Tyborski N, Linstädter A, López Sánchez A, Mansfeldt T, Waldhoff G, Bareth G, Bonkowski M, Rose LE (2019. augusztus 16.). „Site-specific distribution of oak rhizosphere-associated oomycetes revealed by cytochrome c oxidase subunit II metabarcoding”. Ecol Evol 9 (18), 10567–10581. o. DOI:10.1002/ece3.5577. PMID 31624568. PMC 6787841.
- ↑ Mélida H, Sandoval-Sierra JV, Diéguez-Uribeondo J, Bulone V (2012. november 30.). „Analyses of extracellular carbohydrates in oomycetes unveil the existence of three different cell wall types”. Eukaryot Cell 12 (2), 194–203. o. DOI:10.1128/EC.00288-12. PMID 23204192. PMC 3571302.
- ↑ a b Sandoval-Sierra JV, Diéguez-Uribeondo J (2015. július 17.). „A comprehensive protocol for improving the description of Saprolegniales (Oomycota): two practical examples (Saprolegnia aenigmatica sp. nov. and Saprolegnia racemosa sp. nov.)”. PLoS One 10 (7), e0132999. o. DOI:10.1371/journal.pone.0132999. PMID 26186364. PMC 4506062.
További információk
[szerkesztés]
