Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-53-1

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt *feridiák 7 évvel ezelőtt

A kolozsvári Fő tér szócikkét javaslom-jelölöm a Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-53-1/2017-1-1 helyre. Itt tartotta meg a Magyar Encyclopaedia készítője és kiadója, Apáczai Csere János 1656. november 20-án beköszöntő beszédét „Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól” címen és témáról; itt fejezte be az évtized utolsó évének utolsó napján földi pályafutását és itt helyezték végső nyugalomra 1660-ban az év elején. – *feridiák vita 2016. november 4., 12:52 (CET)Válasz

Ez jól hangzik, de Apáczai a beköszöntő beszédet nem itt a Fő téren, hanem a Farkas utcai református kollégiumban tartotta; azt nem tudom, melyik épületben halt meg, de valószínűleg az sem a Fő téren volt; eltemetni pedig a Házsongárdban temették el. Hkoala 2016. november 11., 13:30 (CET)Válasz

A Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-1-1 helyen véglegesítve, majd utána a végleges változatot ide is áthozva. – *feridiák vita 2016. december 29., 20:14 (CET)Válasz