Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-35-1
Báró straussenburgi Arz Artúr németül: Arthur Freiherr Arz von Straussenburg (1857–1935) erdélyi szász származású magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes, az első világháború sikeres katonai vezetője, 1917–18-ban az Osztrák–Magyar Monarchia haderőinek vezérkari főnöke.
1876-ban érettségizett a nagyszebeni evangélikus líceumban, majd tanulmányait a nagyszebeni jogakadémián folytatta, ahonnan azonban az első tanév leteltét megelőzően önkéntes szolgálatra jelentkezett egy császári és királyi vadászalakulathoz. Önkéntes szolgálati idejét követően hivatásos tiszti pályára lépett, és elvégezte a bécsi Hadiiskolát (Kriegsschule). A következő években különböző csapattesteknél és a vezérkarnál töltött be pozíciókat, 1902-től ezredes, majd 1908-ban vezérőrnagyi rendfokozatot kapott. 1912-től altábornagy, 1913-ban a bécsi Hadügyminisztériumba helyezték osztályvezetőnek (Sektionschef). Az első világháború kitörését követően a 15. gyalogos hadosztály parancsnokává nevezték ki, majd a kassai VI. hadtest parancsnokságát átvéve oroszlánrészt vállalt az 1914. november 28. és december 18. között zajló limanovai csatában és a májusi gorlicei áttörésben, melyeknek köszönhetően a központi hatalmak erőinek sikerült megállítani az orosz csapatok előrenyomulását a keleti fronton.
1915 augusztusában gyalogsági tábornokká léptették elő, majd 1916-ban Románia hadba lépésekor a cs. és kir. 1. hadsereg élén sikeresen vette föl a harcot az Erdély elfoglalására törő, számbeli fölényben lévő román csapatokkal szemben. 1917. március 1-jén IV. Károly uralkodó sokak meglepetésére a sikeres harctéri parancsnokot nevezte ki a közös hadsereg vezérkari főnökévé. Irányítása alatt az osztrák-magyar csapatok jelentős sikereket értek el mind a keleti, mind az olasz fronton. A caporettói áttörés során jelentős vereséget mértek az olasz erőkre. Az átmeneti sikerek után, az általános hadi helyzet leromlása és az osztrák–magyar haderő döntő veresége nyomán Arz irányítása alatt 1918. november 3-án Padovában fegyverszünetet kötöttek, pontot téve ezzel a Monarchia első világháborús szereplésére. Károly lemondott a hadsereg főparancsnokának címéről, a tisztségre Arz tábornokot kérte fel, ő azonban elhárította a kinevezést.
A világháború után nyugállományba került. Bécsbe költözött, de a Monarchia szétesése után (születési helye alapján) román állampolgárnak minősítették, nyugdíját megvonták. Szűkösen élt, volt tiszttársainak pénzalapjából kapott segélyt. 1925-től a magyar kormánytól kapott kegydíjat, 1933-ban magyar állampolgárságot nyert. Budapesten hunyt el 1935-ben.