Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-42-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Günter Grass 2006-ban
Günter Grass 2006-ban

Günter Grass (Danzig, 1927. október 16.Lübeck, 2015. április 13.) német író, költő (a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb német nyelvű szerzője), szobrász, festő és grafikus. Művész pályafutását szobrászként és grafikusként kezdte. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan kezdett írni. Szülővárosa, fiatal kori élményei, a második világháború eseményei mély nyomokat hagytak benne; számos regénye emlékein alapul.

1959-ben A bádogdob című regényével a második világháború utáni német irodalom élvonalába került és világirodalmi rangot vívott ki. Versei, drámái és regényei új aspektusból – emberi életek, népek és népcsoportok sorsában – mutatják be a nemzetiszocializmust, mint a 20. század botrányát, valamint a felejtést és a bűnt.

Grass írói hírneve lehetőséget adott arra, hogy közéleti személyiségként hangot adjon politikai nézeteinek. Már az 1960-as évektől támogatta Németország Szociáldemokrata Pártját, majd beszédírója lett a Nobel-békedíjas Willy Brandt szociáldemokrata kancellárnak. Politikai nézeteivel gyakran botrányt keltett: a két Németország újraegyesítése alkalmával tiltakozott a Nyugat mohósága és az NDK kiárusítása ellen; felszólalt az egyre erősödő idegengyűlölet és a bevándorláspolitika ellen.

Hetvenkét éves korában, 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”. Grass írásait az elismerés mellett bírálták is: különösen szexuális jelenetei vagy politikai megnyilvánulásai keltettek felháborodást. Ennek ellenére életművét kiemelt irodalmi alkotásnak tekintik. Számos műve világszerte ismert; pikareszk írásmódjára támaszkodik több író, mint például John Irving, vagy az angol-indiai Salman Rushdie, aki Az éjfél gyermekei című regényében egyértelműen utal a Bádogdobra.

Népszerűségét mutatja a Cicero című, havonta megjelenő politikai lap évente közzétett listája a német nyelvterület 500 vezető értelmiségijéről (Cicero-Ranking), amelyben Grass 2006-ban első, 2007-ben XVI. Benedek pápa és Martin Walser író után a harmadik volt.