Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-19-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Munkácsy önarcképe (1881)
Munkácsy önarcképe (1881)

Munkácsi Munkácsy Mihály (született: Lieb Mihály Leó, Munkács, 1844. február 20.Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festőművész, a 19. század nemzetközileg is elismert mestere.

Békéscsabai asztalosinasként kezdett dolgozni, de festőművész vált belőle, és hatalmas vásznaival az egész világot meghódította. Művészi tudásán és tehetségén kívül az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerőjeként érzékeny „szociológus” is volt, hiszen életképfestészete pontos jellemzést ad kortársairól. Tanulmányozta és nagy műgonddal festette korának jellegzetes karaktereit. Európai és magyar polgárként vált neves festőművésszé. Krisztus-trilógiája és számtalan, méltán világhírűvé vált képe missziót teljesített, amellyel keresztény magyarként az egész művelt világ előtt megbecsülést szerezett.

Hatalmas életművét tehetséggel, szorgalommal, megfeszített szellemi és fizikai munkával hozta létre. Romantikusan realista festőként mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Szorosan kötődött a Gustave Courbet által képviselt realista ábrázoláshoz. Művészetének egyik legértékesebb eleme a fájdalom megértése és átélése. A romantika egyik forrása a polgári társadalmak születésével kifejlődő nemzeti tudat. Nagy vásznain hatalmas kompozícióin karakteres embertípusokat jelenített meg impozáns eszköztárral. Életére és munkásságára is jelentősen hatottak a nők. Anyagi hátterét az özvegy Cécile Papier de Marches bárónéval kötött házassága biztosította.

Ötvenhat éves korában hunyt el az endenichi szanatóriumban. Ottani ravatala fölött a Krisztus Pilátus előtt című festményének reprodukcióját helyezték el. Bonnból május 5-én indult a gyászvonat, amely május 6-án érkezett meg Budapestre. Hazaszállítása után a Műcsarnokban ravatalozták fel. Temetése május 9-én a Kerepesi úti temetőben volt, ahol végső útjára hatalmas tömeg kísérte el. A búcsúbeszédet festőtársa, Telepy Károly mondta. „A »via crucis« véget ért. A mester hosszas és kínos szenvedései után most már megnyugodhatik. Porai a hazai földdel vegyülnek össze, azzal a földdel, melyből alkotásaihoz színt, erőt és lelkesedést merített. Emlékének nemzet adózik soha el nem múló kegyelettel”. Művészetének a nevét viselő legrangosabb magyar képzőművészeti díj is méltó emléket állít.