Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-29-1
Georges Cuvier (Montbéliard, 1769. augusztus 23. – Párizs, 1832. május 13.) francia zoológus, geológus, az összehasonlító anatómia megalapítója, az őslénytan úttörője és korának egyik legnagyobb természettudósa. Pierre-Paul Royer-Collard az intelligencia Napóleonjának nevezte, míg Franciaországban sokan a kora Arisztotelészeként üdvözölték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Cuvier”. A 19. század első felében vezető alakja volt azoknak a természettudományi kutatásoknak, melyek az élő állatokat és a fosszíliákat, más nevén az ősmaradványokat kutatta.
Cuvier munkássága alapozta meg a gerincesek őslénytanát, kibővítette Linné rendszerét a törzzsel, amit mind az élő, mind a fosszilis fajok besorolásánál alkalmazott. Arról is ismert, hogy a fajok kihalásáról szóló tudományos ismereteket is ő alapozta meg, ami előtte még nem volt elfogadott nézet. Cuvier a földtörténetet elemző munkáiban azt feltételezte, hogy katasztrófák következtében, például egy nagyobb vízözön után az egyik helyen kipusztult élővilágot „újrateremtett fajok” pótolhatják. Ezeknek a nézeteinek az eredményeként a kora 19. századi katasztrofizmus meghatározó támogatójává vált. A Párizsi-medence geológiai rétegeinek vizsgálatakor Alexandre Brongniart-ral közösen rakták le a biosztratigráfia alapjait. Arról is nevezetes, hogy ellenezte Jean-Baptiste Lamarck és Étienne Geoffroy Saint-Hilaire evolúciós elméleteit. Mivel nem talált bizonyítékot az evolúcióra, azt gondolta, hogy az állatfajok állandóak maradnak és nem változnak meg földi életük során. A kövületek és a létező élőlények közötti különbségeket a katasztrófaelmélettel magyarázta.
Legismertebb és egyben egyik legjelentősebb műve a 15 kötetes Le Règne Animal (Az állatok birodalma, 1817). Természettudományi munkásságát már életében is elismerték, 1819-ben főnemesi címet, Franciaország pairje (Pairie de France) adományoztak neki. Ettől fogva Cuvier bárónak nevezték. Cuvier-t 1818-ban a Tudományos Akadémia negyven halhatatlanja közé választotta, és az Eiffel-tornyon megörökített nevek listáján szereplő 72 tudós között a nyolcadik helyen szerepel a felsorolásban. 1832-ben Párizsban kolerajárvány pusztított, és ő is ekkor hunyt el. Munkásságát többen folytatták, talán a legnevezetesebb követői a svájci születésű amerikai Louis Agassiz és az angol Richard Owen.