Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-2-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A TVXQ jelenlegi két tagja, U-Know és Max
A TVXQ jelenlegi két tagja,
U-Know és Max

A TVXQ vagy DBSK (kínai illetve handzsa: 東方神起, pinjin: Dōngfāngshénqǐ, koreai: 동방신기 Tongbangszingi, japán: 東方神起 Tóhósinki) dél-koreai fiúegyüttes, melyet 2003-ban hozott létre az S.M. Entertainment. Nevük jelentése „A Kelet feltörekvő istenei”.

Az együttes pályafutása során számos rekordot megdöntött. Japánban az első külföldi fiúegyüttes lettek, akiknek sikerült az Oricon slágerlistáján első helyet szerezniük és ők az első külföldi előadó, akinek nyolc kislemeze vezette a japán slágerlistákat. A TVXQ az első koreai együttes, akik koncertet adhattak a presztízses, ötvenezer férőhelyes Tokyo Dome-ban. 2012 nyarán kislemezeladás tekintetében a valaha volt legsikeresebb nemzetközi együttes lettek az Oricon történetében, kislemezeikből pályafutásuk során összesen 3,1 millió darabot adtak el a szigetországban, ezzel megdöntötték a The Carpenters együttes tíz éve fennálló rekordját.

2009-ben az együttes három tagja, Hero, Micky és Xiah pert indított a kiadójuk ellen, kifogásolva a 13 évre kötött szerződésüket, melyet méltánytalannak tartottak és 3 milliárd von kártérítést követeltek a kiadótól. A bíróság a javukra ítélt, aminek hatására a méltányos kereskedelemért felelős bizottság mintaszerződések kiadását javasolta a szerződések szabályozása érdekében. Az incidenst követően a kivált három tag új együttest alapított JYJ néven, míg a megmaradt két tag, U-Know és Max duóként folytatta a pályafutását TVXQ név alatt.