Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2011-44-1
Vincenzo Bellini (Catania, 1801. november 1. – Puteaux, 1835. szeptember 23. ) olasz zeneszerző. Szicíliában született, régi muzsikus családban. Zenei tehetsége korán kibontakozott nagyapja magánóráin. 1819-től a nápolyi San Sebastiano konzervatóriumban tanult Nicolò Zingarelli tanítványaként. Első jelentős szerzeménye az Adelson és Salvini című opera volt, amit vizsgaelőadásként 1824-ben mutattak be hatalmas sikerrel a konzervatórium színházában. Ezt követte Bianca és Fernando című operája, amit a Teatro di San Carlo számára írt. Ennek sikere nyomán meghívták Milánóba, hogy a La Scalának komponáljon. Itt ismerkedett meg későbbi állandó szövegírójával, Felice Romanival. Első közös művük, A kalóz (1827) alapozta meg Bellini hírnevét Itáliában. Ezt követték további sikeres művei: Az idegen nő, Rómeó és Júlia, Az alvajáró, Norma és a Beatrice di Tenda. A komponistaként sikert sikerre halmozó Bellini magánélete szerencsétlenül alakult: nem sikerült elnyernie nagy szerelme, Giuditta Turina kezét. A Norma után összeveszett szövegírójával is. Bellini 1833-ban Párizsba költözött, ahol Rossini és Heine barátja, a legjobb művésztársaságok kedvence lett. 1833-ban néhány hónapra Londonba utazott, ahol fényesen fogadták. 1834-ben visszatért Párizsba, és a Théâtre-Italien számára megírta A puritánok című nagyoperáját, amit rendkívüli lelkesedéssel fogadtak. Az ifjú kora óta betegeskedő zeneszerzőt néhány hónappal a bemutató után a Párizs melletti Puteaux-ban érte a halál – mindössze 33 évesen.
Bellini a nápolyi iskola szerzői közül kivételes dallaminveciójával tűnik ki. Első, még a kísérletezés korszakába tartozó operája után a vígopera egyáltalán nem érdekelte. A mondanivaló kifejezése érdekében kortársainál sokkal szorosabban összefogja dalműveinek egyes számait. Műveiben az ária is sokkal kifinomultabb, érzelmesebb lett. Kora operakomponistái közül Glinkára, Verdire és Wagnerre volt a legnagyobb hatással.