Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-13-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Overdose
Overdose

Overdose (Nagy-Britannia, Nottinghamshire, 2005. április 2. – ) pej az utóbbi évek legsikeresebb magyar színekben versenyező lova. Pályafutását a szakértők Kincsem, a „csodakanca” életéhez hasonlítják. 2008. decemberében a világranglista harmadik helyén állt, Európában a legjobb eredményt elérő ló volt. Jelenlegi becsült értéke 5 millió euró, mintegy 1,5 milliárd forint. A Lóversenyszervezők Nemzetközi Szövetségének (International Federation of Horseracing Authorities) világranglistáján, amely a 2008. november 1. és 2009. május 17. között lefutott versenyek alapján készült, az összesített rangsorban Overdose – valamennyi távot, évjáratot és kontinenst tekintve – a tizennegyedik helyen állt. A négyévesek között ötödik, az európai lovak között negyedik, a rövidtávú lovak között pedig harmadik volt.

A ló eredeti tulajdonosa Mikóczy Zoltán szlovákiai magyar üzletember, aki a híres newmarketi árverésen talált rá, és mindössze nyolcszázezer forintért, kb. 3000 euróért (2000 guinea) vásárolta meg. 2009-ben a ló egy szindikátus tulajdonába került, melynek tagjai: Mikóczy Zoltán, Czucz István és Mario Hoffmann szlovák állampolgárok. Idomárja Ribárszki Sándor. Overdose beceneve Dózi.