Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2022-22-1
A romantika a magyar építészetben 1840–1870 között meghatározó stílusirányzat volt; kronológiailag a klasszicista és a historizáló építészet között helyezkedik el. Legjelentősebb mesterei Ybl Miklós és Feszl Frigyes; legfontosabb alkotásai a fóti plébániatemplom és a Pesti Vigadó. Romantikus alkotásnak tekinthető a Dohány utcai zsinagóga is.
A romantikus épületek stílusának meghatározását gyakran megnehezíti, hogy egy házon többféle építészeti stílus elemei jelennek meg. Jellemzőek a román, bizánci és iszlám stíluselemek, a korai reneszánszra jellemző félköríves, illetve az iszlámból eredő patkóíves nyílások, erőteljes vakolt kváderek használata. Különösen a kastélyépítészetben meghatározó az angol (neo)gótikus építészet — a mérművek, a csúcsívek, a csúcsíves sisakú vagy lapos tetős, bástyaszerű tornyok, a pártázat.
Noha munkásságuk nagyobb része a historizálás időszakára esik, Ybl Miklós mellett fontos műveket alkotott romantikus stílusban Szkalnitzky Antal és Weber Antal is. Jó színvonalú, de általában egy-egy régióhoz kötődő, összességében kevésbé jelentős munkákat hagyott hátra Pollack Ágoston, Brein Ferenc, a pesti Pekáry-ház tervezője; a Pichler-házat tervező Wieser Ferenc, a szintén főleg a fővárosban dolgozó Pan József és Máltás Hugó, a javarészt Esztergomban munkálkodó Prokopp János, az erdélyi Kagerbauer Antal, valamint a Sopronban és környékén foglalkoztatott Handler Nándor. A korszak számos meghatározó épülete, így például első romantikus kastélyaink többsége osztrák építészek munkája. Johann Julius Romano von Ringe (Erdődy-kastély, Vép), Alois Pichl (Keglevich-kastély, Nagyugróc), Franz Beer (Zichy–Ferraris-kastély, Oroszvár), Ludwig Zettl (Lipótmezeti Országos Tébolyda) említhető a jelentős megbízásokat teljesítő külföldi mesterek közül.