Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-26-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az igeragozás és igehasználat a román nyelvben szócikk a román igéről szól, a hagyományos nyelvtan szempontjából. Vázlatos történeti áttekintést ad az igealakok kifejlődéséről a latin nyelvből, fő vonalaiban összehasonlítja ezeket a többi újlatin nyelv igealakjaival, az igealakok főbb funkcióit mutatja be, és részletezi a román igeragozást.

Morfológiai típusát tekintve a román nagyobb mértékben flektáló nyelv, mint a többi újlatin nyelv, azaz ragokkal (külső flexió) és tőhangváltással (belső flexió) fejezi ki az alaktani kategóriákat úgy, hogy gyakran egyazon rag több kategóriát kifejező morféma. A román igére olyan kategóriák jellemzők, mint az igenem, az igemód, az igeidő, a szám (egyes szám és többes szám), a személy és a nem (hímnem, nőnem és semlegesnem), ez utóbbi csak a melléknévi igenév esetében. A tőhangváltások sokkal gyakoribbak, mint a többi újlatin nyelvben, és gyakran toldalék és tőhangváltás együtt fejez ki alaktani kategóriát.

Hagyományosan, a többi újlatin nyelvhez hasonlóan, a román nyelv grammatikái három igenemet tartanak számon, a cselekvőt, a szenvedőt és a visszahatót; vannak azonban olyan nyelvészek is, akik szerint csak cselekvő és szenvedő igenem van, valamint cselekvő, illetve szenvedő jelentésű visszaható névmással használt igék.

Az igemódok: kijelentő mód (modul indicativ), felszólító mód (modul imperativ), kötőmód (modul conjunctiv), feltételes-óhajtó mód (modul condițional-optativ), feltételező mód (modul prezumtiv). Az igenevek: főnévi igenév (modul infinitiv), határozói igenév (modul gerunziu), melléknévi igenév (modul participiu) és a latin supinumnak megfelelő, a többi újlatin nyelvben nem létező modul supin. A román igéket hagyományosan négy ragozási csoportba osztják, amelyek már a latin nyelvben is megvoltak. Ezeket a főnévi igenév végződése alapján határozzák meg

A román nyelvben viszonylag sok többé-kevésbé rendhagyó ige van. Rendellenességeik az igető és a toldalékok részleges variációitól a szuppletivizmusig mennek. Néhány példa: a fi (létige), a avea (bírni, birtokolni), a vrea (akarni), a bea (inni), a da (adni), a lua ([el]venni), a mânca (enni).