Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-31-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A csi (qi) írásjegy hagyományos változata
A csi írásjegy hagyományos változata

A csi a hagyományos kínai világnézet szerint magát a világegyetemet betöltő, alkotó alapanyag, energia vagy természeti erő. Eszerint a világon minden létező a csi mozgásának és átalakulásának eredménye. Így magát az emberi testet is a csi alakítja ki, illetve az élet létrejöttének egyik tényezője. A csi koncepciója alapvető részét képezi mind a hagyományos, mind pedig a modern kínai kultúrának. A kínai filozófiai aspektusain túl jelentős szerepe van a hagyományos kínai orvoslásban, a harcművészetekben, a feng-sujban, de fogalomként megjelenik a hagyományos kínai festészettel és irodalommal kapcsolatos esztétikai művekben is. Nyugaton egyfajta energiaként vagy életerőként értelmezik, gyakorta így is fordítják. A csivel rokonítható, vagy ahhoz hasonló erő, energiaáramlás más kultúrkörökben, mitológiákban vagy vallásokban is megtalálható. Nyugati tudományos módszerekkel a csi létezését nem sikerült igazolni.

Az i. e. 5–3. századra fokozatosan előtérbe került az az elképzelés, hogy az egész világnak van egy általános összetevője, ami nem más, mint a csi. Minden konkrét létező létrejötte a csi összesűrűsödésének, halála pedig a csi szétszóródásának eredménye. A Han-kori kozmogóniákban a csi két típusú megnyilvánulásának következtében keletkeznek a jinnek és jangnak megfelelő dualitások, illetve az öt elem sem más, mint a csi tér- és időbeli megnyilvánulása.