Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-52-2
A Debreceni Református Kollégium Debrecen egyik fő oktatási intézménye. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején itt tartották a Debrecenbe menekült kormány forradalmi országgyűléseit és 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlést.
A kollégiumban 1538-as alapítása óta az elemi iskolától az akadémiai szintig oktattak. A teológia mellett felsőfokú filozófiai, bölcsészeti, természettudományi és jogi kara is volt; ezek lettek a Magyar Királyi Tudományegyetem alapjai. A nagy hagyományra visszatekintő Debreceni Református Kollégium egyike volt azoknak az egyházi iskoláknak, amelyek a szocializmus évei alatt is működhettek.
A kollégium mindig nyitott volt az új eszmék iránt, hiszen maga is egy új tanítás, a reformáció szellemében jött létre. Jeles tanárai közül kiemelhetjük Hatvani István, Budai Ézsaiás és Maróthi György professzort, akik a legkorszerűbb oktatási módszerek bevezetésére és a legújabb tudományos eredmények átadására törekedtek. Az évszázadok során az ország legnevesebb iskolái között számon tartott Debreceni Kollégiumban diákoskodott Magyarország számos nagy alakja, mint Ady Endre, Arany János, Balog Zoltán, Bay Zoltán, Csokonai Vitéz Mihály, Bölcskei Gusztáv, Fazekas Mihály, Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Szabó Magda, a Tisza családból Tisza István, Tisza Kálmán és Tisza Lajos, az Irinyi családból pedig Irinyi József és Irinyi János.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2013-ban a debreceni Református Nagytemplomot és a Református Kollégiumot az ország 11. nemzeti emlékhelyévé nyilvánította, és április 12-én emlékoszlopot állított a Nagytemplom és a Református Kollégium közötti emlékkertben. 2018. október 23-án ünnepelhetjük annak 100. évfordulóját, hogy 1918. október 23-án IV. Károly felavathatta a Debreceni Egyetem újonnan alapított Orvostudományi Kara központi épületét.