Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2012-10-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Dream Theater 2006-ban
A Dream Theater 2006-ban

A Dream Theater amerikai progresszív metal együttest 1985-ben, Majesty néven alapította a bostoni Berklee College of Music három hallgatója: John Myung basszusgitáros, John Petrucci gitáros és Mike Portnoy dobos. Első stabil felállásuk 1987-re alakult ki Charlie Dominici énekes csatlakozásával — őt 1991-ben James LaBrie váltotta fel. 1994-ben a billentyűs hangszereken játszó Kevin Moore hagyta el az együttest, és helyére Derek Sherinian került. 1998-ban azonban ő is kilépett, a helyére álló Jordan Rudessel viszont egy stabil, 12 éven át tartó felállás alakult ki. 2010 őszén a rajongók megdöbbenésére az egyik alapító, a dobos-dalszerző Mike Portnoy jelentette be távozását; utódja Mike Mangini lett. A zenekar korábbi és jelenlegi tagjai egyaránt magasan jegyzett zenészek, akik számos díjat nyertek különböző zenei szaklapok szavazásain, és ugyancsak elismert zenészekkel játszottak együtt különböző formációkban.

A zenekar első sikereit az 1992-ben kiadott Images and Words című második albumával érte el; a Pull Me Under című nyitó szám videoklipje az 1990-es évek elején rendszeresen szerepelt az MTV adásaiban. Ezzel együtt sosem számítottak mainstream előadónak. Legnagyobb példányszámban eladott albumuk az Images and Words, amely aranylemez lett az Amerikai Egyesült Államokban, és a 61. helyezésig ért fel a Billboard 200 toplistáján. Tizedik albumuk 2009. június 23-án jelent meg Black Clouds & Silver Linings címmel — ez a Billboard 200 toplistáján a 6., az Eurochart Hot 100-on pedig az első lett.

A Dream Theater a progresszív metal egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb együttese: az Egyesült Államokban több mint 2,1 millió lemezüket adták el, világszerte több mint 10 milliót. 2010-ben bekerültek a Long Island Music Hall of Fame-be. A 2011-ben megjelent A Dramatic Turn of Events albumuk On the Backs of Angels című dalát — első alkalommal a zenekar történetében — Grammy-díjra jelölték.