SMS Erzherzog Franz Ferdinand

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SMS Erzherzog Franz Ferdinand
Erzherzog franz ferdinand 001.jpg
Hajótípus Csatahajó
Üzemeltető Az Osztrák-Magyar haditengerészet zászlaja Császári és Királyi Haditengerészet
Hajóosztály Radetzky-osztály
Pályafutása
Építő Stabilimento Tecnico Triestino (Trieszt)
Ára 42 219 853 korona
Építés kezdete 1907. szeptember 12.
Vízre bocsátás 1908. szeptember 30.
Szolgálatba állítás 1910. június 15.
Sorsa Olaszországhoz kerül, majd szétbontják.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 15 845 t
Hossz 138,80 m
Szélesség 24,58 m
Merülés 8,14 m
Hajtómű 2 db háromszoros expanziós gőzgép, 2 db hajócsavar
Sebesség 20,56 csomó (37,3 km/h)
Hatótávolság 7400 km
Fegyverzet
  • 4 db 30,5 cm-es löveg
  • 8 db 24 cm-es löveg
  • 20 db 10 cm-es löveg
  • 4 db 3,7 cm-es löveg
  • 3 db torpedóvető cső
Páncélzat
  • Öv: 100-230 mm
  • Fedélzet: 36-48 mm
  • Rekeszfalak: 150 mm
  • Vezérlőtorony: 250/120/60/40 mm
  • Fő lövegtornyok: 250/200/150/60 mm
  • Közepes lövegtornyok: 200/150/125/50 mm
  • Kazamata ütegek: 120 mm
  • Tűzvezető torony: 40/30/10mm

Legénység 30 tiszt + 846 matróz.

Az SMS Erzherzog Franz Ferdinand az Osztrák–Magyar Monarchia Radetzky-osztályú csatahajója volt. Nevét Ferenc Ferdinánd trónörökösről kapta. Osztályából elsőként készült el, testvérhajói a Radetzky és Zrínyi voltak. Fő fegyverzetét négy darab, két lövegtoronyba osztott, 30,5 cm kaliberű ágyú alkotta, amit 8 db 24 cm-es ágyú egészített ki. Tervei még azelőtt készültek, hogy a hadihajó építést forradalmasító Dreadnought brit csatahajó megépült volna, ezért konstrukciójában átmenetnek számított a pre-dreadnought és az új típusú hajók között. Az Erzherzog Franz Ferdinand elkészültét hátráltatta, hogy egy vihar során leszakadt horgonyáról, sokáig sodródott és fenéklemezei megsérültek.

Az első világháború előtt a Földközi-tengeren hajtott végre a Monarchia jelenlétét demonstráló utakat. Részt vett az 1913-as balkáni háború elleni nemzetközi tiltakozó akcióban; ezen belül a Montenegrói Királyság blokádjában. Egyike volt az első hajóknak amelyek hidroplánokat használtak fel katonai célra. Az első világháborúban fedezte a földközi-tengeri német hajóraj (a Goeben és Breslau) Isztambulba menekülését, 1915-ben pedig részt vett Ancona lövetésében. A háború végén átadták Olaszországnak és 1926-ban lebontották.

Konstrukciója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Radetzky-osztályú csatahajó tervrajza

Az Erzherzog Franz Ferdinand Triesztben épült a Stabilimento Tecnico Triestino cég hajógyárában. Gerincét 1907. szeptember 12-én fektették le és 1908. szeptember 8-án bocsátották vízre.[1] Nevét I. Ferenc József 1908. március 31-én hagyta jóvá. Keresztelését Mária Annunciáta főhercegnő, a trónörökös húga végezte Ferdinánd Károly főhercegnek, a trónörökös öccsének jelenlétében. A hajó valamennyi anyaga (a fedélzet tikfája kivételével) a Monarchiából származott.[2] Másfél hónappal vízre bocsátása után Muggiába vontatták felszerelése befejezésére. Egy éjszakai vihar során a legénység nélküli csatahajó leszakadt horgonyáról és órákon át sodródott, majd Izola mellett zátonyra futott. A tengerészet másnap reggel talált rá és a SMS Kaiser Karl VI. újra tengerre húzta, majd Pólába vontatta.[3] Nyolcvan acéllemezét ki kellett cserélni. A munkát hátráltatta, hogy a hegesztők 1908-ban, a szegecselőmunkások pedig 1909-ben sztrájkba léptek[4] Az Erzherzog Franz Ferdinand volt osztálya elsőként elkészülő tagja:[5] 1910. június 5-én állt szolgálatba a Császári és Királyi Haditengerészetnél.[1]

Bár az Erzherzog Franz Ferdinand építése a hadihajó készítést forradalmasító HMS Dreadnought 1906-os vízre bocsátása után kezdődött, tervezése korábban történt, így konstrukciója alapvetően átmeneti, pre-dreadnought jellegű ("szemi-dreadnought"). A hajó hossza 137,5 m volt, szélessége 24,6 m, merülése 8,1 m. Vízkiszorítása 14 508 tonna volt, ami teljes harckészültségben, szénnel és lőszerrel megrakva 15 845 tonnára nőtt.[1] A Radetzky-osztály többi tagjához hasonlóan kisebb méretű és tűzerejű volt, mint a rivális nagyhatalmak hasonló csatahajói, de így is egyike volt a Monarchia valódi nyílt-tengeri hadihajóinak.[6] Hajtóművét két darab négyhengeres, háromszoros expanziójú gőzgép alkotta, amelyeket 12 db Yarrow-féle vízcsöves kazán látott el gőzzel. Az összesen 19 800 lóerős gépek két db 5,25 m átmérőjű, háromszárnyas propellert forgattak, amelyek 20,5 csomós (38 km/ó) végsebességet tettek lehetővé.[7][8] Hatótávolsága 10 csomós utazósebességgel elérte a 7400 km-t (4000 tengeri mérföld).[1] Fűtőanyagkészlete 1298–1854 t szén és 188 t fűtőolaj volt. Az Erzherzog Franz Ferdinand volt az osztrák-magyar hadiflotta első olyan hajója, amely kazánjait szénnel és olajjal is lehetett fűteni.[2]

A csatahajó elsődleges fegyverzetét négy darab 30,5 cm-es (12 hüvelykes) L45 Skoda ágyú alkotta, amelyeket két lövegtoronyba (egy a hajó elején, egy a végén) osztottak.[7][8] Az ágyúkhoz 150 páncéltörő és 150 gyújtógránátot adtak ki. A másodlagos fegyverzethez 8 db, szintén kettesével elhelyezett 24 cm-es L45 Skoda (160 páncéltörő, 360 gyújtógránát),[8] míg a harmadlagoshoz 20 db egyedi elhelyezésű 10 cm-es és 4 db 3,7 cm-es gyorstüzelő ágyú tartozott. A hajó három 45 cm-es torpedóvető csővel is fel volt szerelve (kettő oldalt, egy a taton), amikhez 10 torpedót vitt magával.[1]

Páncélzata a vízvonal fölötti övben 100 és 230 mm között volt, a fedélzetet 36-48 mm, a vezérlőtornyot 250 mm, a fő lövegtornyokat 250 mm, a tűzvezető tornyot 40 mm páncél védte. A felszereléshez tartozott még egy gőzbárka, egy motorcsónak és 15 kisebb-nagyobb evezős csónak. A csatahajó vizuális ismertetőjegyei a következők voltak: két árbóc, két kémény, a kettesével elhelyezett 24 cm-es lövegek a hajó oldalain, a jobboldali csónakdaru a taton, míg a baloldali az orrban volt elhelyezve.

Személyzete szolgálatba állásakor, harckészültségben 30 tisztből és 846 matrózból állt. A tartalékban ez 16 + 479, felszerelési készenlétben pedig 7 + 238 főre csökkent.

A világháború előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erzherzog Franz Ferdinand korabeli levelezőlapon

Az Erzherzog Franz Ferdinand a Nyári Hajóraj 1. hajórajában kezdte szolgálatát előbb mint Anton Haus, majd Alois von Kunsti ellentengernagyok zászlóshajója. 1911 tavaszán gyakorlóútra ment Szmirnába, érintve a görög szigeteket is. Visszaútján megállt Korfun, ahol a hajót meglátogatta II. Vilmos német császár. Augusztus 22-25. között a csatahajón tartózkodott névadója, Ferenc Ferdinánd, aki egy partraszállási gyakorlómanővert vezényelt. 1912 márciusában lőgyakorlatot, majd harcászati gyakorlatot hajtott végre a trónörökös jelenlétében. 1912 tavaszán (március 26-i indulással) újabb kelet-földközi-tengeri útra került sor, melynek során érintette Korinthoszt és Kefalóniát. Ősszel az Égei-tengeren járőrözött az SMS Admiral Spaun cirkáló és két romboló társaságában. Miután visszatért Pólába, a flottát a balkáni háború fellángolása miatt készültségbe helyezték.[9]

A következő évben részt vett a balkáni háború miatti nemzetközi tiltakozó akcióban.[10] Rajta kívül jelen volt a brit HMS King Edward VII és az olasz Ammiraglio di Saint Bon csatahajó, a francia Edgar Quinet páncélos cirkáló és a német SMS Breslau könnyűcirkáló.[11] Az angol Cecil Burney parancsnoksága alatt álló nemzetközi hajóraj legfontosabb tevékenysége a montenegrói tengerpart blokád alá helyezése volt. A blokádot azért hozták létre, hogy megakadályozzák a Scutarit ostromló montenegróiak szerb utánpótlását. [12] A külső nyomás hatására Szerbia visszavonta erőit Scutaritól, amit aztán nemzetközi erők szálltak meg.[13]

A blokád során az Erzherzog Franz Ferdinand kísérleteket végzett a francia Donnet-Lévêque cég által gyártott hidroplánok katonai alkalmazásával, de a parancsnokság nem volt elégedett az eredményekkel, a fedélzeten nem volt elég hely a repülőgépnek és elég daru sem állt rendelkezésre a gép fedélzetre emeléséhez. A hidroplánokat végül egy Teodo-beli hangárban helyezték el.[13] Az év második felében tüzérségi irányzékokat szereltek fel a 30,5 cm-es és a 24 cm-es lövegekhez. 1913-ban szolgálatba álltak az új, dreadnought típusú, Tegetthoff-osztályú csatahajók és az Erzherzog Franz Ferdinand és testvérhajói a Tartalék Hajórajba kerültek át, amelynek az Erzherzog a zászlóshajója lett.[14]

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajó névadóját, Ferenc Ferdinándot 1914. június 28-án meggyilkolták és kitört az első világháború. Az osztrák-magyar hadiflotta főerői ekkor a Radetzky- és Tegetthoff-osztályú, valamint az elavultabb Habsburg- és Erzherzog Karl-osztályú csatahajókból álltak. Július végén az egész flottát készültségbe helyezték, hogy szükség esetén támogassák az antant-hajók által üldözött német Goeben csatacirkáló és Breslau könnyűcirkáló Törökországba jutását. Az osztrák-magyar hajóraj egészen Brindisiig lehajózott, de ekkor eljutott hozzájuk a németek sikeres kitörésének híre és egy lövés leadása nélkül visszatértek kikötőikbe.[15] 1915. március 1-én Károly Ferenc József főherceg meglátogatta a hajót.

1915. május 23-án, éjjel kettő és négy óra között megérkezett Pólába a hír, hogy Olaszország belépett a háborúba. Az Erzherzog Franz Ferdinand és a flotta többi tagja kifutott, hogy lőjék az olasz partvidéket.[16][17] Elsődleges célpontjuk az anconai flottatámaszpont volt,[18] majd utána a montenegrói kikötők. Ancona bombázása ellenállás nélkül zajlott és sikeresnek volt mondható. A kikötőben megsemmisítettek egy olasz gőzöst, valamivel délebbre pedig súlyosan megrongálták a Turbine rombolót. Kilőtték a partvédelmi ütegeket, komoly károk keletkeztek a kikötő és a környékbeli kisvárosok épületeiben, valamint megsérült az anconai vasúti pályaudvar is. A célpontok közé tartoztak a dokkok, raktárak, olajtartályok, rádióállomások és a helyi laktanya. A bombázásban 63 olasz halt meg, civilek és katonák egyaránt.[19] Mire Tarantóból és Brindisiből odaértek az olasz hadihajók, az osztrák-magyar flotta már biztonságban visszatért Pólába.[20]

A támadás célja az volt, hogy késleltessék az olasz hadsereg felvonulását az osztrák határra.[17] A meglepetésszerű akció miatt az olaszok csak két héttel később tudtak felfejlődni az Alpoknál; így a bécsi hadvezetésnek volt ideje, hogy a balkáni és keleti frontról csapatokat irányítson át.[21]

A háború egész ideje alatt Erzherzog Franz Ferdinand-ot csak 1915. május 30-án érte sérülés, amikor egy olasz légitámadás során igyekezett elkerülni a bombákat és eközben összeütközött egy rombolóval. A romboló a The New York Times állítása szerint elsüllyedt, de ezt más forrás nem erősíti meg.[22] Ezután a flotta a háború végéig beszorult Pólába.[10][23] Anton Haus tengernagy szándékosan visszafogta az akciókat, mert attól tartott, hogy az olaszok meg akarják szállni Dalmáciát. A szűkös szénmennyiséget is inkább az erősebb Tegetthoff-csatahajóknak tartogatták. Az Otrantói-szoros blokádja miatt a flotta beszorult az Adriára[24] és Haus inkább a tengeralattjárók és aknák segítségével gondolta csökkenteni az antant flottájának nyomasztó fölényét.[25]

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A padovai fegyverszünet véget vetett a Monarchia és Olaszország közötti hadiállapotnak. Feltételei alapján Bécsnek át kellett adnia három csatahajót. Az olaszok eredetileg a három megmaradt Tegetthoff-osztályú hajót akarták, de a fegyverszünet életbe lépése előtt három nappal olasz búvárok elsüllyesztették a Viribus Unitis-t, így helyette az Erzherzog Franz Ferdinand hajózott Velencébe.[26] A csatahajó részt vett az 1919 márciusában tartott olasz győzelmi díszszemlén. A saint-germaini béke véglegesen Olaszországnak ítélte a hajót. Ezután már nem történt vele említésre méltó esemény és 1926-ban lebontották.[10]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Sieche, 332. o.
  2. ^ a b Sondhaus, 211. o.
  3. The New York Times 23 October 1908.
  4. Sondhaus, 181. o.
  5. Koburger, 25. o.
  6. Sokol, 69. o.
  7. ^ a b Sokol, 151. o.
  8. ^ a b c Ireland, 12. o.
  9. Sondhaus, 207. o.
  10. ^ a b c Hore, Battleships of World War I, 84. o.
  11. Vego, 151. o.
  12. Vego, 151–152. o.
  13. ^ a b Vego, 152. o.
  14. Sieche, 332–333. o.
  15. Halpern, 54. o.
  16. Halpern, 144. o.
  17. ^ a b Sokol, 107. o.
  18. DANFS Zrínyi.
  19. Sokol, 107–108. o.
  20. Hore, Battleships, 180. o.
  21. Sokol, 109. o.
  22. The New York Times 7 June 1915.
  23. Miller, 396. o.
  24. Halpern, 140. o.
  25. Halpern, 141. o.
  26. Sondhaus, 357. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]