Sík Endre (diplomata)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a diplomatáról szól. Hasonló címmel lásd még: Sík Endre (egyértelműsítő lap).
Sík Endre
Született1891. április 2.[1]
Budapest
Elhunyt1978. április 10. (87 évesen)[1]
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
Párt
GyermekeiSík Igor
Foglalkozás
Iskolái
Díjak
A Wikimédia Commons tartalmaz Sík Endre témájú médiaállományokat.

Sík Endre (Budapest, 1891. április 2. – Budapest, 1978. április 10.) diplomata, külügyminiszter, jogász, író, történész. Ügyvédnek készült. Az első világháborúban hadapródként orosz fogságba esett, majd az 1917-es októberi orosz forradalom után csatlakozott a kommunistákhoz.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Családja[szerkesztés]

Kikeresztelkedett zsidó családból származott. Apja Sík Sándor (= Schick Sándor, 1853–1900. jan. 1. Bp.) ügyvéd, anyja Winternitz Flóra (1861–1929). Bátyja: Sík Sándor piarista irodalomtörténész, költő, esztéta, az MTA tagja; fia Sík Igor operatőr, leánya: Sík Irina (1922. Moszkva–1997. aug. 27. Bp.). A család mind a Sík, mind a Sik névváltozatot használta.[2]

A háború előtt[szerkesztés]

Érettségi után piarista novícius volt Vácott, majd kilépett a rendből, és jogot végzett a Budapesti Tudományegyetemen (1913). Ügyvédjelölt korában cikkeket írt a Népszavába és a Szocializmusba.

A Szovjetunióban[szerkesztés]

1915-ben, az első világháború idején katonaként orosz hadifogságba esett. Irkutszkban 1920 márciusában belépett az OK(b)P magyar csoportjába, melynek titkára lett. Szibériai településeken, Csitában, majd Moszkvában pártmegbízatásokat látott el, a Forradalom című lap szerkesztőjeként is dolgozott (1920. február–május). Elvégezte a Professzorképző Intézet filozófiai szakát (1923–26), ezt követően a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemének tanára volt az Afrika tanszéken (1926-tól '37-ig). Ekkor kezdte tanulmányozni az afrikai népek történetét, évtizedekig tartó munkája több kötetben jelent meg. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának történelmi, majd néprajzi intézetének munkatársa és a Moszkvai Állami Egyetem oktatója (1938–45) volt. A második világháború idején a moszkvai Kossuth Rádió egyik szerkesztőjeként dolgozott.

Magyarországon[szerkesztés]

Tevékenysége a kormányzatban[szerkesztés]

1945 szeptemberében hazatért. 1947–48-ban külügyminisztériumi tanácsos, 1948-tól tíz évig rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, 1948 júniusától 1949 szeptemberéig washingtoni magyar követ volt. 1949–54 között a külügyminisztérium politikai főosztályának vezetője, a Külügyi Akadémia igazgatója, az 1954. és 1955. években külügyminiszter-helyettes, 1955 és 1958 között a külügyminiszter első helyettese, majd 1958. február 15-től 1961. szeptember 13-ig, nyugdíjazásáig külügyminiszter volt.

Tevékenysége a kommunista pártban és mozgalomban, tudományos munkássága[szerkesztés]

1958-tól 1970-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. A békemozgalom tevékeny résztvevője volt. Nyugdíjasként is aktív társadalmi és politikai tevékenységet fejtett ki. 1962-ben a történelemtudományok doktorává avatták. 1963-tól a Béke Világtanács tagja, 1964-től az Országos Béketanács elnöke, 1971-től a Béke Világtanács Elnöksége végrehajtó bizottságának, valamint a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja volt. Afrika történetével foglalkozott. Ezzel kapcsolatban cikkei, tanulmányai, novellái jelentek meg.

Emlékiratai[szerkesztés]

Emlékeit több kötetben írta meg. Nagy visszhangot váltott ki a Vihar a levelet… című könyve, melyet a Zrínyi Kiadó jelentetett meg 1970-ben.[3] Ebben igen részletesen számolt be a Kirov meggyilkolása után bekövetkezett, Sztálin által elrendelt, főleg emigránsok, „trockisták” elleni politikai üldözésekről, kivégzésekkel végződő „nagy tisztogatásról”, s különösen a moszkvai magyar emigráción belüli ellentétekről a harmincas években. A könyvet szovjet nyomásra kereskedelmi forgalomba kerülése után visszavonták minden könyvesboltból és közkönyvtárból. A visszavonás híre azonban villámgyorsan elterjedt, és a 10 600 kinyomtatott példányból 9200 még a bevonás előtt elkelt.[4]

A könyv második, bővített kiadása halála után, 1988-ban jelenhetett meg ugyancsak a Zrínyi Kiadónál.[5]

Külügyminiszteri éveiről ugyancsak 1970-ben jelentetett meg, szintén kritikus hangvételű memoárkötetet Bem rakparti évek címen a Kossuth Könyvkiadónál.[4]

A televízió portréfilmet készített róla (Sík Endre Jubileum, 1972).

Főbb művei[szerkesztés]

  • Faji kérdés és marxizmus, oroszul: Moszkva, 1930; magyarul: Bp., 1971
  • La discussion de l’ordre du jour de l'Assemblée générale des Nations Unies Intervention. Bp., 1958
  • A nagy Mirambo árnyékában (elbeszélések Afrika történetéből). Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó, Bp., 1962
  • Hősköltemény prózában. Elbeszélések. Szépirodalmi kiadó, Bp., 1962
  • Fekete-Afrika története I–IV. Akadémiai kiadó, Bp., 1964–73, franciául és angolul is
  • Ellenméreg. Elbeszélések. Szépirodalmi kiadó, Bp., 1964
  • Egy diplomata feljegyzései. Emlékezések. Kossuth Kiadó, Bp., 1966
  • Próbaévek. Emlékezések. Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1967
  • Bem rakparti évek. Emlékezések. Kossuth Kiadó, Bp., 1970
  • Vihar a levelet… Visszaemlékezések. Zrínyi Kiadó, Bp., 1970 (bevonva); 1988, második, bővített kiadás
  • Hajdú Gyula: Diplomáciai és Nemzetközi Jogi Lexikon. Akadémiai Kiadó, 1959-1967 között több kiadásban, az előszót Sík Endre írta

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ Névpont
  3. ↑ Sík Endre: Vihar a levelet… Zrínyi kiadó, Bp., 1970
  4. ↑ a b Révész
  5. ↑ Sík Endre: Vihar a levelet…, második, javított kiadás. Zrínyi Kiadó, Bp., 1988 ISBN 963-326-948-2

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]


Elődje:
Horváth Imre
Magyarország külügyminisztere
1958. február 15. – 1961. szeptember 13.
 Utódja:
Péter János
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sík_Endre_(diplomata)&oldid=26776444”