São José do Norte
| São José do Norte | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Brazília | ||
| Állam | Rio Grande do Sul | ||
| Mezorégió | Sudeste Rio-Grandense | ||
| Mikrorégió | Litoral Lagunar | ||
| Alapítás éve | 1832 | ||
| Polgármester | Fabiany Zogbi Roig | ||
| Körzethívószám | 53 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 25 443 fő (2022)[1] | ||
| Tszf. magasság | 4,0 m | ||
| Terület | 1117,873 km² | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 d. sz. 32° 00′ 54″, ny. h. 52° 02′ 31″Koordináták: d. sz. 32° 00′ 54″, ny. h. 52° 02′ 31″ | |||
 | |||
| São José do Norte weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz São José do Norte témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
São José do Norte egy község (município) Brazíliában, Rio Grande do Sul államban, az Atlanti-óceán és a Lagoa dos Patos (Kacsák tava) között húzódó keskeny, homokos-vizenyős turzás déli végén. Jelentős szerepet töltött be a spanyolok elleni háborúban és a Farroupilha-felkelésben. 2020-ban népességét 27 721 főre becsülték.[2]
Elnevezése[szerkesztés]
A kialakuló települést Norte (észak) névvel illették, mivel északra helyezkedett el Rio Grandetől, a környék legfontosabb településétől. A São José előtag eredete egyes történészek szerint az, hogy a lakosok Szent Józsefbe vetették hitüket; mások szerint I. József portugál király tiszteletére nevezték el így a spanyolok 1767-es kiűzése után.[3]
Története[szerkesztés]
Az óceán és a Lagoa dos Patos közötti földnyelvet (régi nevén Península de Pernambuco) carijó indiánok lakták, a gyarmatosítók csak a 17. század végén jutottak el ide, mikor megalapították Colonia del Sacramentot, és utat nyitottak onnan Laguna felé. Bár a tordesillasi szerződés szerint spanyol föld volt, portugálok kezdtek letelepedni. A helyet Brito Peixoto és csapata derítette fel (1721), a tavat és az óceánt összekötő csatorna északi partján, a mai São José do Norte helyén pedig őrtornyot létesítettek (Barranca do Norte), hogy biztosítsák a sáv birtoklását a spanyol visszafoglalási kísérletektől. Rio Grande megakalulásával (1737) a hely fontossága növekedett, további megfigyelőállások létesültek, és a part menti települések száma is nőtt. A telepeseknek földeket osztottak, és számos kereskedő, katona, kalandor, földműves érkezett az új „ígéret földjére”.[3][4]
1763-ban Rio Grande városát lerohanták a spanyolok, majd átkeltek a csatornán és a Barranca do Norte őrhelyet is elfoglalták. A lakosság a földnyelven keresztül menekült észak felé. 1764-ben a portugálok megépítették a Barranca de São Caetano erődítményt, ahonnan megszervezték az ellenállást, és 1767-ben visszafoglalták Barranca do Nortet. Miután 1776-ban végleg kiűzték a spanyolokat Rio Grandeból, a portugálok szükségesnek ítélték a földnyelv benépesítését: plébániák alakultak (Mostardas, Estreito), São José do Norte területére pedig főként azori telepesek érkeztek. A határ délre tolódott, így az erődítmények és megfigyelőállások az enyészeté lettek, azonban a települések töretlenül fejlődtek.[3][4]
São José do Nortet 1822-ben egyházközséggé, 1831-ben kisvárossá (Vila), 1832-ben községgé nyilvánították (korábban Rio Grande község kerülete volt). A Farroupilha-felkelés során São José do Norte a brazil kormány oldalán maradt és ellenállt a felkelőknek, megakadályozva, hogy elérjék Rio Grande kikötőjét; ezért 1841-ben a császár részéről megkapta a Mui Heróica Vila címet.[4]
A 19. század második felében ültetvényeket létesítettek és fellendült mezőgazdasága. A 20. század közepéig São José do Norte község területe az egész földnyelvre kiterjedt, azonban 1963-ban Mostardas és Tavares kerületei kiváltak belőle, és független községgé alakultak Mostardas néven (melytől Tavares 1982-ben függetlenedett).[4]
Leírása[szerkesztés]
Az Atlanti-óceán és a Lagoa dos Patos között húzódó keskeny földnyelv déli végén helyezkedik el. Míg az óceánpart egyenes vonalú és lankás, a lagúna felőli partot számos öböl, kikötőhely, magaslat tarkítja (utóbbiak közül megemlíthető a Leste da Barra, Pescadores-csúcs, Retiro-csúcs, Rasa-csúcs, Lençóis-csúcs, Bujuru-csúcs), a lagúnában pedig több partközeli kis sziget is van (Ovos-sziget, Saragonha-sziget, Arvoredo-sziget). A község területe sík, jellemzőek a homokdűnék, a kis tavak (Tesoureiro, Capivaras, Estreito, Bujuru), és a mocsaras, lápos élőhelyek. Növényzete szegényes, ritkás fákkal (eukaliptusz, füge, cserjék).[3]
A község székhelye São José do Norte, további kerületei Bojuru és Estreito.[4] Porto Alegretől 320 kilométerre fekszik, területe több, mint 1000 km2, domborzata sík, tengerszint feletti magassága 3–5 méter, partvonala 100 kilométernél is hosszabb. Éghajlata óceáni (Cfb), az évi átlaghőmérséklet 16,5 ºC.[5] Része az Aglomeração Urbana do Sul városi agglomerációnak, melynek további tagjai Arroio do Padre, Capão do Leão, Pelotas, Rio Grande, és mintegy 650 000 lakos él a területén.[6]
Gazdaságára jellemző a növénytermesztés (hagyma és rizs; Brazília legnagyobb hagymatermesztője), halászat, fafeldolgozás, gyantakitermelés.[7] A város központjában és kikötőjében számos 19. századi épület látható.[8]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ https://www.ibge.gov.br/estatisticas/sociais/populacao/22827-censo-demografico-2022.html?edicao=37225, 2023. október 24.
- ↑ São José do Norte. IBGE. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
- ↑ a b c d J. Dummer; F. Borges: A formação territorial e urbana da cidade de São José do Norte. Observatorio Geográfico. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
- ↑ a b c d e História. IBGE. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
- ↑ Dados do Município. saojosedonorte.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
- ↑ Aglomeração Urbana do Sul. cidade-brasil. (Hozzáférés: 2022. október 17.)
- ↑ Apresentação do Município. saojosedonorte.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
- ↑ São José do Norte. turismo.rs.gov.br. [2021. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
