Sándor István (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Sándor István
Született 1750. augusztus 11.
Luka
Elhunyt 1815. március 29. (64 évesen)
Bécs
Foglalkozása író,
bibliográfus

Szlavnicai Sándor István (Luka, 1750. augusztus 11.Bécs, 1815. március 29.) író, bibliográfus.

Élete és pályája[szerkesztés]

A Sándor család szlavnicai ágának sarja. Édesapja szlavnicai Sándor Ferenc (†1766) és édesanyja felsőmontesici és kesselőkői Montesiczky Borbála volt.[1] Keresztszülei nemes Prilesky Antal és felesége.[2] A Felvidéken, az egykori Nyitra vármegyei Lukán született. Nyitrán és Nagyszombatban végezte iskoláit, utána lukai birtokán gazdálkodott. Már itt is megnyilvánult irodalmi érdeklődése, egy németből fordított munkát jelentetett meg. Az 1780-as évek közepén felhagyott a vidéki élettel és Bécsbe költözött, ahol akkoriban több magyar író, újságíró is működött. Sokat utazott, világlátott ember lett. Barátságot kötött többek között a Győrben élő Révai Miklóssal, aki segítette irodalmi pályáján.

1791-ben adta ki németből fordított újabb munkáját, ez később Hevesi Lajos átdolgozásában Jelky András kalandjai címen vált közismertté. Ugyanebben az évben Győrben folyóiratot indított Sokféle címmel. Kiadványa a legkülönfélébb témákkal foglalkozott, 1808-ig 12 kötete jelent meg. Lefordította és 1792-ben kiadta Ovidius Metamorphosis című művének öt könyvét, a következő évben pedig saját utazásainak eredményeként útirajzait tette közzé.

1803-ban látott napvilágot főműve, a Magyar Könyvesház, avagy a magyar könyveknek kinyomtatások ideje szerént való rövid említésük. Ennek alapján nevezte Szinnyei József Sándor Istvánt az „első magyar bibliográfus”-nak. A korábban kiadott bibliográfiai összeállítások ugyanis életrajzgyűjtemények (bio-bibliográfiák) voltak. A Magyar Könyvesház a könyveket nem íróik életrajzába ágyazva, hanem a megjelenés éve és azon belül a kiadás helye szerint csoportosította. Az összeállítás a 16. századtól 1711-ig 1054 könyvcímet tartalmaz (16. század – 198, 17. század – 778 és a 18. századból 1711-ig 78); 1712-től 1800-ig pedig 2567 munkát sorol fel.

Korábbi szótárak kiegészítéseként jelent meg 1808-ban utolsó jelentősebb munkája, a Toldalék a magyar deák-Szókönyvhöz. Hét évvel később, 1815-ben Bécsben öngyilkos lett. Életében több írót bőkezűen támogatott; végrendeletében 10 000 forintot, valamint könyv-, érem- és térképgyűjteményét a megalapítandó akadémiára hagyta.

Sándor István „elsőnek adott összefogó képet irodalmunk és könyvkiadásunk fejlődéséről, és ezáltal létrehozta az első magyar nemzeti bibliográfiát”.[3]

Művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=40218
  2. https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:V14R-KDC
  3. Kókay György. Hagyományok őrzői és feltárói, Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Budapest: Akadémiai Kiadó, 204. o. (1983). ISBN 963-05-3184-4 

Források[szerkesztés]

  • Révai nagy lexikona (XVI. kötet)
  • Kókay György. Hagyományok őrzői és feltárói, Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Budapest: Akadémiai Kiadó, 202–204. o. (1983). ISBN 963-05-3184-4