Roy Strong
| Roy Strong | |
 | |
| Született | 1935. augusztus 23. (88 éves)[1][2] Winchmore Hill |
| Állampolgársága | brit |
| Házastársa |
|
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | múzeumigazgató |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Roy Strong témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sir Roy Strong CH (Winchmore Hill, Middlesex, 1935. augusztus 23. -) brit művészettörténész.
Élete[szerkesztés]
Származása[szerkesztés]
George Edward Clement Strong kereskedelmi ügynök és felesége, Mabel Ada Smart harmadik fia. Strong „lúzernek” és intellektuális érdeklődési körök nélküli alkoholistának írja le apját,[4] aki zaklatta feleségét, és nem törődött a gyermekeikkel.[5] A család egy 1928-ban megszerzett birtokon élt az enfieldi Winchmore Hillen, ahol apja díszkertet telepítetett, amelyet a második világháborúban a "Dig for Victory" kampány során át kellett adniuk a zöldségágyások számára, hogy élelmet termeljenek rajtuk.[6] Strong hamarosan megszakította kapcsolatát szüleivel.
Tanulmányai[szerkesztés]
A londoni egyetem Queen Mary College-ban történelmet tanult, majd a Warburg Institute-ban szerzett PhD-fokozatot. Disszertációja Frances Yates vezetésével I. Erzsébet angol királynő udvara életéről készült. Portréival is foglalkozott.
Karrierje[szerkesztés]
1959-ben a Nemzeti Arcképtár kurátora (segédgondnok), 1967 és 1973 között pedig igazgatója volt. Ott rendezett kiállításokat az 1960-as és 1970-es évek kultúrájáról, például 1968-ban Cecil Beaton fotósról, amelyek nagy sikert arattak, és felfrissítették a múzeum poros arculatát.
1973-ban a Victoria & Albert Museum akkori legfiatalabb igazgatója lett, és 1987-ig töltötte be ezt a pozíciót. Itt is folytatta innovatív koncepcióját, a mindennapi kultúra bemutatását, kiállításokat rendezett a divatról, a kertművészetről, a templomok jövőjéről és a vidéki házak lerombolásáról.
Kutatásai és a nyilvánosság[szerkesztés]
A reneszánsz művészet szakértője, különösen az Erzsébet-kori Anglia és portréi (pl. Nicholas Hilliard). Naplókat, a kertek és a brit monarchia történetét, valamint Anglia művészettörténetét publikálta.
Az 1970-es és 1980-as években volt egy rovata a Financial Timesban. 2008-ban a Channel 4 műsorvezetője volt egy hatrészes tévésorozatban mint egy intézet kitalált igazgatója, amelyben kilenc önkéntese követi a 19. századi és 20. század eleji táplálkozási előírásokat.
Magánélete[szerkesztés]
Strong feleségül vette a nála hat évvel idősebb Julia Trevelyan Oman díszlettervezőt (1930–2003), Charles Oman művészettörténész lányát (1901–1982) Charles Oman történész unokáját (1860–1946). Házasságuk gyermektelen volt.
Kitüntetései és tisztségei[szerkesztés]
- 1980-ban Hamburgban Shakespeare-díjat kapott.
- A Royal Photography Society tiszteletbeli tagja lett, és megkapta az elnöki kitüntetést.
- 1982-ben lovaggá ütötték: a Bachelor lovag fokozatot kapta meg.
- 2000 és 2006 között a Kerttörténeti Társaság elnöke volt.
- Aktív tagja az angol anglikán egyháznak, valamint a Westminsteri apátság szentélyének fővégrehajtója és kutatója.
- 2007-ben Gresham-előadást tartott Anglia számos falusi templomának nem túl rózsás jövőjéről a Szent Pál-székesegyház kriptájában.
Kert "The Laskett"[szerkesztés]
Az 1970-es évek eleji sztrájkhullám idején Strong visszavonult 1969-ben vásárolt brixtoni otthonából vidékre, hogy elkerülje a londoni zavargások és élelmiszerhiány miatti bizonytalanságot.[7] Nem engedhette meg magának a klasszikus cotswoldi vidéki birtokot, amely apósa tulajdonában volt, végül egy családi házat vett a herefordshire-i Much Birchben, ami egy Jane Austen-regényből származó paplakra emlékeztette.[8]
A "The Laskett" ház körül feleségével egy körülbelül 1,6 hektáros formális kertet alakítottak ki, amely számos életrajzi elemet tartalmaz. Többek között ott volt a Victoria and Albert Museum-templom is, amelynek központi eleme Strong portréja volt Viktória királynő és férje, Albert hercegről. 2004-ben gazdagon illusztrált könyvet adott ki erről a kertről.[9] A kert nyitott volt a fizető látogatói csoportok előtt, és volt benne ajándékbolt is. Julia Ormond halála után Strong nagymértékben leegyszerűsítette az ültetést, mondván, hogy a nők „csak jobbak a részletekben”.[10] Az elvadult kertet a csalódott látogatók többször is kritizálták, és egy nagyobb akció során vissza kellett metszeni és megtisztítani, több nagyobb fát is kivágtak. Ez egy fotókötet témája is lett.[11] 2018-ban a fás kertben ("Christmas Orchard") egy fehér kilátót èpíttetett, majd egy barlangot és egy tavat. A kertet két kertész, Shaun Cadman és Philip Teague tartja karban [12]
Strong 2014-ben megkísérelte átadni a kertet a National Trustnak, de az elutasította, mivel a kert nem felelt meg a minőségi kritériumoknak. A felháborodott Strong eleinte azt tervezte, hogy elpusztítja a kertjét.[13] 2020-ban azonban átadta a házat és a kertet a Perennial jótékonysági szervezetnek,[14] és beköltözött egy házba Ledburyben, ahol egy kis formális kertet kíván létrehozni.[10]
Stílusa[szerkesztés]
A Laskett neoklasszikus olasz stílusban készült, számos egymást keresztező nézőponttal, amelyek többsége emlékművel vagy szoborral végződik. Pénzhiány miatt ezek többnyire olcsó anyagokból készültek, ezért hasonlítanak a színpadi díszletre. Az aranylevelet azonban nem kímélték. A kertet nagyon kis helyre tervezték, és magas sövények uralják, amelyek közül néhány klausztrofóbiásnak tűnik. Élethosszig tartó szenvedélyét a topiárium iránt is kiélte. Strong maga jellemezte így a kertet; „gátlástalanul nosztalgikus, romantikus” és önéletrajzi. A komplexumot professzionális kerttervezők „túl sok mindenből” (Emma Bond: thinkinGardens, „túl sok mindenből”) és „hivalkodóságnak” (Anne Wareham: House & Garden, németül: "Prahlerei") jellemezték, mások mulatságosan különcnek látták. A profi kertészvilág nagyrészt figyelmen kívül hagyta őt.
Könyveiben is egy pszeudo-klasszikus stílust terjeszt, amelyet igyekszik kisebb ingatlanokhoz igazítani. A javasolt telepítés rendkívül hagyományos, a láda- és tiszafasövények a domináns design elem.
Művei[szerkesztés]
- I. Erzsébet királynő portréi, Clarendon Press, 1963
- Az angol ikon, Paul Mellon Alapítvány. London, 1969
- Tudor és Jacobean Portraits in the National, Portrait Gallery, 2 vols., HMSO, London, 1969
- Nicholas Hilliard, London: Michael Joseph Ltd., 1975
- A Renaissance Garden Angliában, London, 1979
- A Tudor Court művészei: A portréminiatűr újrafelfedezése 1520–1620, kiállítási katalógus V & A, London, 1983
- Kis kertek létrehozása, London: Conran Octopus, 1986
- A Small Garden Designer's Handbook, London: Conran Octopus, 1987
- Henry Prince of Wales és Anglia elveszett reneszánsza, Temze és Hudson, London, 1986
- Mireille Galinouval,: London's Pride: Glorious History of the Capital's Gardens. Anaya Kiadó, 1990
- Lost Treasures of Britain: Five Centuries of Creation and Destruction, London, Viking, 1990
- A Tudor és Stuart Monarchia: festészet, festészet, ikonográfia, 1. kötet, The Boydell Press, 1990
- Királyi kertek. London, BBC Books, 1992
- Sikeres kis kertek. Conran Octopus, 1994
- William Larkin: A ragyogás ikonjai Franco Maria Ricci, 1995
- Vidéki élet, 1897-1997: The English Arcadia, 1996
- A Tudor és Stuart Monarchia: festészet, festészet, ikonográfia, 2. kötet, Elizabethan, The Boydell Press, 1996
- Roy Strong Diaries 1967-1987, Weidenfeld & Nicolson, 1997
- A Tudor és Stuart Monarchia: festészet, ikonográfia, 3. kötet, Jacobean és Caroline, The Boydell Press, 1997
- The Story of Britain: A People's History, 1998
- Roy Strong Diaries: 1967–87. Főnix, 1998
- Erzsébet kultusza: Erzsébet-kori portré és látványosság, 1999
- The Spirit of Britain: A Narrative History of the Arts, 1999
- The Artist & the Garden, Yale University Press (Paul Mellon Center for Studies), 2000
- Kertek a korokon át, 2000
- Lakoma: A nagy evés története, 2003
- Gloriana: I. Erzsébet királynő portréi, 2003
- The Arts in Britain: A History, 2004
- Roy Strong. The Laskett: The Story of a Garden. Bantam (2003. április 12.). ISBN 0-593-05070-3
- Terence Pepperrel: Beaton Portraits, 2004
- Koronázás: A királyság és a brit monarchia története, 2005
- Szenvedélyek múltban és jelenben, 2005
- John Evelyn naplója, 2006
- Egy kis története az angol vidéki egyházról, 2008-as évfolyam
- Anglia víziói: Avagy miért álmodunk még mindig egy helyről az országban. Miles Kelly, 2012
- Roy Strong: Önarckép fiatal férfiként. Bodleian Könyvtár, 2013
Művei[szerkesztés]
- Lakoma. A dúsan terített asztal története; ford. Árokszállásy Zoltán; Magyar Narancs–Athenaeum, Budapest, 2006
További információk[szerkesztés]
- Roy Strong (angol nyelven). Archive Collections. Paul Mellon Centre
- The Laskett Gardens (angol nyelven)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ The Fine Art Archive
- ↑ p59613.htm#i596130, 2020. augusztus 7.
- ↑ Roy Strong: How I fled the curse of my AWFUL family: Sir Roy Strong reveals his humble beginnings, blighted by the cruel father he hated and a violently deranged brother (angol nyelven). Daily Mail, 2013. március 2.
- ↑ The Laskett: The Story of a Garden. London, Bantam Press 2003, 23. o.
- ↑ The Laskett: The Story of a Garden. London, Bantam Press 2003, 23–24. o.
- ↑ The Laskett: The Story of a Garden. London, Bantam Press 2003, S. 16.
- ↑ The Laskett: The Story of a Garden, London, Bantam Press 2003, S. 22.
- ↑ The Laskett: The Story of a Garden, Bantam Press, London, 2003
- ↑ a b Robin Lane Fox, When it’s time to leave your beloved garden behind. Financial Times 28/08/2020, https://www.ft.com/content/d1931276-3cfe-49df-93e1-7db94b9ce73c
- ↑ Roy Strong. Remaking a Garden – The Laskett transformed. Frances Lincoln (2014. április 12.). ISBN 978-0-7112-3396-6
- ↑ Clare Foster, At the Laskett Sir Roy Strong has created a garden that is 'a voyage of the mind'. House and Garden 10. Februar 2021
- ↑ Nicola Fifield: Sir Roy Strong to destroy his famous gardens after snub from National Trust (angol nyelven). The Telegraph, 2014. október 12.
- ↑ Sir Roy Strong bequeaths The Laskett Gardens to Perennial, safeguarding them for the next generation (angol nyelven). Perennial Archiválva 2017. február 15-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2017. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 28.)
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Roy Strong című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.