Rovás (számvitel)
A rovás rovott, de csak számokat jelentő jelekkel ellátott bot vagy deszka neve. A számvitel régies eszköze. A honfoglaló magyarok már használtak számrovást, amely általánosabb használat után legtovább a pásztoroknál maradt meg. A rovás nem azonos a rovásírással, ugyanakkor a számrovás talán még a betűrovásnál is régebbi keletű.
Etimológia[szerkesztés]
A számok rovásának hagyományát néhány ma is élő magyar kifejezés is őrzi: pl. büntetések feljegyzése őrizte a múlt bűneit azaz rovott múltúak az olyanok, akiknek a rovás pálcáján már sok a rovás. Ha rossz magaviseletű a tanuló, akkor rovót kap, azaz megrovásban részesül, stb.[1]
Pásztorok elszámolási rendszere[szerkesztés]
a) rovásszámok;
b) kisrovások;
c) nagyrovások (1920-as évek)
A gulyások az első világháborúig rovást készítettek, a megőrzésre átvett jószág számát rováspálcán rögzítették. A négyszögletesre faragott botocska oldalain bicskával metszették be a rovásjeleket. Tüzes árral égetett pontokkal jelölték rajta, hány esztendős a tinók egy-egy csoportja[2]
A legkorábbi rovás jel az ősi pásztorok botján jelent meg, a rovások a pásztor botjának fogantyújától lefelé, az értelmezésük pedig éppen ezért alulról fölfelé történt. Mikor a pásztoremberek elszegődtek, rovást csináltak az őrzendő állatok gazdájával, a rovás egyik része a gazdánál maradt, a másik része a pásztorhoz került. A rovásos pálcákra azután a szerződéssel szentesített üzleti kapcsolatuk elszámolásakor volt szükségük. A páros rovás két, hosszában pontosan egymáshoz illeszkedő darabból állt és a rovásokat összeillesztett állapotban rótták rá, majd egyik fele a gazdánál, másik fele a pásztornál maradt, azaz az egyik fél bot rovásos másolatként a nyugta szerepét töltötte be.
| „ | October Hónap végén 16 darab fátskákra mettzett fenyegetődző tsúfos szavakat vetettek a Város ablakába; mellyek magyarázattya ideadnectáltatván, ezeknek megvisgálására el rémül az ember, hogy ezeknek Istentelen kigondolója és kifaragója azt a sok ezer Lelkekből álló hasznos közönséget, melly őtet mindennapi kenyerével élteti, Városon és pusztákon való gyújtogatással, végső pusztulásra juttatni Istentelenül szándékozik… | ” |
| – A kiskunhalasi tanács jegyzőkönyve 1802-ből[3] | ||
Régen a pusztai pásztorok munkáját segítették a juhtej méréséhez használt rováspálcák illetve tejrovások[4]
| „ | Mielőtt a tanyára indult volna a gulyás, 1907-ig szokás volt az, hogy még a téli szálláson a pásztor elkészítette a rovást (rovás pálcát). A rovást kecskerágitóból, hársból vagy fűzfából készítették, a pálca négyszögletes volt, a lapja 2 cm széles, a vastagsága pedig 1 cm. Erre a 2 cm széles lapra bizsókkal[5] metszette bele a jószág darabszámát, mégpedig úgy, hogy bordaszerűen állt ki a darab a lapból. Melléje tüzes ár szúrásával 1-2 stb. pontot égetett, amely azt jelezte, hogy az a darabjószág hány füves, azaz hány esztendős. A kihajtás előtt készen volt a rovás-pálca. Ilyennel adta át egyik gulyás a másiknak a jószágot. Ez aztán a világháború után teljesen kiment a szokásból. | ” |
| – Takáts Gyula: Somogyi pásztorvilág | ||
Székely fajegyek és elszámolási jegyek[szerkesztés]
A fajegy a tulajdonjegy egyik válfaja, amelyet főleg a székelyek az irtásra kiszemelt erdőben levő fenyőfák szálainak törzsére ráróttak. Ezzel a rovás jelzéssel a megjegyzett fák a közösből magántulajdonba kerültek. Gyergyóban rönkjegy, Háromszékben tönkjegy volt a neve. A fajegy használatáról fellelt és a 16. századig visszavezethető adatok szerint a székelyek családi fajegyeiket a leszármazottaik részére továbbadták, akik azt kicsiny megkülönböztető jellel ellátva továbbra is alkalmazták. Háztartási eszközeiken és helyenként a temetőkben, a sírokon még a latin írásjegyeket is pótolják. A fajegynek a székely rovásírással vagy a fennmaradt jegyekkel való kapcsolata csak feltételezés; eredetük kérdése még tisztázatlan.
Elszámolási jegyet a bérmunkában fakitermelést végző székely favágók róttak az általuk kivágott fatörzsekre és a munkavezető a járandóságuk kifizetését az elszámolási jegy alapján végezte. A favágó munkások a fatörzsek bütüjébe is vágtak minőség jegyeket is az értékesítendő fa osztályozása alkalmával. A megjelölés történhetett égetéssel és festéssel.[6]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása
- ↑ Takáts Gyula: Somogyi pásztorvilág
- ↑ Kiskunhalasi rováspálcák
- ↑ Magyar Néprajz - Juhtartás - Tejfeldolgozás, 2000.
- ↑ Bizsók = rövid pengéjű egyenes kés.
- ↑ Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás , Budapest, 1909. Kémenes Antal: Székely rovásírás és tulajdonjegyek Budapest, 1914.
Irodalom[szerkesztés]
- A rovásírás él-e a magyar nép között. A M. Tud. Akadémia I. osztályától véleményadásra kiküldött bizottság elé terjesztett jelentés, húsz ábrával. Budapest, 1903.
- Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás, Budapest, 1909.
- Lükő Gábor: A debreceni pásztorrovás, a debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1938.
- Friedrich Klára: Pótnyomozás a kiskunhalasi rovásírásos pálcák ügyében, Arany Tarsoly, 2007.
- Mandics György: Róvott múltunk, Irodalmi Jelen, 2010.
- Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás, Tinta Könyvkiadó, 2002.
- Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. Budapest, 1959. Pásztorrovások: a) rovásszámok; b) kisrovások; c) nagyrovások (1920-as évek), Kiskunhalas (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.)
- Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás. Budapest, 1909. Juhtej beméréséhez használt rováspálcák, tejrovások (1909), Gyimes (Csík vm.)
- Szondi Miklós: Javaslat a magyar rovásszámok egyszerűsítésére, 2004.[halott link]