Ugrás a tartalomhoz

Romániai németek

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Romániai németek
Teljes lélekszám
22 907 (2021)[1]
Régiók
Bánság, Királyföld, Beszterce és Szatmárnémeti környéke
Lélekszám régiónként
RégióFő
Erdély7480[1]
Partium6839[1]
Bánság6048[1]
Havasalföld1590[1]
Moldva763[1]
Dobrudzsa187[1]
Nyelvek
német (különböző nyelvjárások)
Vallások
római katolikus, evangélikus

A romániai németek gyűjtőfogalom, amellyel a Romániában, egymástól elkülönült régiókban élő, eltérő történelemmel, nyelvjárással és hagyományokkal rendelkező német anyanyelvű kisebbségeket jelölik. A népcsoport az első világháború után vált számottevővé, mivel a trianoni béke nyomán több olyan területet csatoltak Romániához, ahol jelentős arányú német kisebbség élt. A második világháborút követően a kommunista elnyomás időszakában, illetve az 1989-es forradalom után a németek nagy számban vándoroltak ki az országból. Az egykor mintegy 800 000 főnyi romániai németség száma 2021-re 23 000 alá csökkent.

Összetétele

[szerkesztés]

A romániai német lakosság származásuk, történelmük, társadalmi összetételük és felekezeti hovatartozásuk szempontjából egymástól jelentősen különböző csoportokból áll:

A romániai német népcsoportok a 20. és 21. században[2]
Népcsoport Régió Származás Betelepedés időszaka Megjegyzés
Bánáti svábok[3] Temesi Bánság Pfalz(wd), Svábföld, Rajna-Frankföld, Majna-Frankföld(wd), Bajorország, Csehország, Belső-Ausztria, Elzász, Lotaringia 17. század végétől kezdve
Bánság-hegyvidéki németek(wd)[4] Bánsági-hegyvidék Stájerország, Tirol 18. század végétől kezdve
Besszarábiai németek(wd)[5] Besszarábia Württemberg, Baden, Elzász, Pfalz, Bajorország, Poroszország Lengyelország 19. században
Bukovinai németek(wd)[6] Bukovina Szepesség, Temesi Bánság, Galícia, Baden, Hessen, Cseh-erdő 18. század végén
Cipszerek(wd)[7] Máramaros Szepesség 1796-tól
Dobrudzsai németek[8] Dobrudzsa Orosz Birodalom, Bukovina a 19. század közepén
Erdélyi szászok[9] Erdély Rajna–Mosel-vidék a 12. századtól kezdve a reformáció idején lutheránussá váltak[10]
Landlerek(wd)[11] Nagyszeben környéke Salzkammergut 1734 és 1756 között Ausztriából elűzött protestánsok
Regáti németek(wd)[12] Regát (nem homogén csoport) 19. századtól egyéni bevándorlók
Szatmári svábok[13] Szatmár megye Sváb-Felföld(wd) a szatmári béke után

Története

[szerkesztés]
Az erdélyi szászok, illetve bánáti és szatmári svábok által lakott vidékek 1918-ban

Romániai németekről az első világháború utáni időszaktól beszélhetünk, amikor több olyan régiót csatoltak Romániához, amelyek számottevő német lakossággal rendelkeztek (a Bánság keleti része, Besszarábia egyes részei, Bukovina, Dobrudzsa, Erdély).

A trianoni béke előtt

[szerkesztés]

1918. november 13-14-én a Károlyi Mihály-kormány tárgyalásokat tartott az erdélyi nemzetiségek képviselőivel; itt még az erdélyi szászokat képviselő Emil Neugeboren Erdély elszakadása ellen foglalt állást. Ez követően november 20-án tárgyalások kezdődtek a Román Nemzeti Tanács és a Magyarországi Német Nemzeti Tanács között, amely nem hozott eredményt. Az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlés kinyilvánította Erdély és a Partium csatlakozását Romániához; ehhez a Bukarestben élő mintegy háromezer szász is csatlakozott. December 2-án Temesváron kikiáltották a Bánság autonómiáját, de ez a szerb csapatok bevonulása miatt igen rövid életű volt. December 30-ra a szászok összeállítottak egy memorandumot, amely elismerte a gyulafehérvári határozatokat, ugyanakkor önrendelkezési jogot, szabad nyelvhasználatot, egyházi autonómiát és az egyházi iskolák szabadságát követelte. Az 1919. január 8-án a Medgyesen tartott szász gyűlés megszavazta Erdély egyesülését Romániával (igaz ugyan, hogy az ellenvéleményen levőket felszólították, hogy hagyják el az ülést a szavazás előtt). A romániai németek többi csoportja ekkor még nem foglalt állást.[14]

Miután a románok átvették a Bánság keleti részének az igazgatását, 1919. augusztus 10-én a Sváb Néppárt és több bánsági sváb falu képviselői a teljes Bánság Romániához csatolását kérte; ezt a határozatot benyújtották a megszállt országrész ideiglenes kormányzását végző kormányzótanácshoz.[15] Szeptemberben a romániai németek közös összejövetelt tartottak Temesváron, ahol elismerték a gyulafehérvári határozatokat. Az 1919. november 2–9. között megtartott parlamenti választásokon a szászok 8, a svábok 10 helyet szereztek az alsóházban, a szászok ezen felül hármat a szenátusban is. November 6-án megalakult a Romániai Német Párt (Deutsche Partei in Rumänien), amelynek elnöke Rudolf Brandsch lett, alelnöke Karl von Möller(wd), titkára Hans Otto Roth.[16]

Románia területi gyarapodását az 1919. szeptember 10-i saint-germani békeszerződés (Bukovina), az 1919. november 27-i neuillyi békeszerződés (Dobrudzsa), a párizsi békekonferencia 1920. március 3-i határozata (Besszarábia), illetve az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés (Erdély, Partium, Bánság) ismerte el.[17]

A két világháború között

[szerkesztés]
A romániai németek száma és aránya 1920-ban[18]
Régió Összes
lakosság 		Németek
száma 		Németek
aránya
Bánság és
Arad megye 		1 310 962 268 229 20,5%
Erdély 2 633 718 224 067 8,5%
Bukovina 811 721 68 057 8,5%
Partium 1 168 544 47 131 4,0%
Besszarábia 2 629 000 79 400 3,0%
Regát és
Dobrudzsa 		7 222 000 29 400 0,4%
Románia
összesen 		15 775 945 715 000 4,6%

Az 1918-as gyulafehérvári határozatban a kisebbségeknek tett ígéretek nem teljesültek. Az 1921. júliusában elfogadott agrárreform hátrányosan érintette a nemzeti kisebbségeket, mert egyházi és kulturális intézményeiknek ingatlanjait is kisajátították; az evangélikus egyház és az erdélyi szász univerzitás vagyonának mintegy 55%-kát vesztette el. Az 1923. március 26–27-én megszavazott, a király által 28-án szentesített új alkotmány az országot egységes nemzetállamként határozta meg, a kisebbségeknek nem biztosította a párizsi békeszerződésben is előírt kisebbségi jogokat; a romániai németek képviselői ezért nem szavazták meg.[19]

1921. szeptember 17. és 19. között a Cernăuți-ban megrendezett Német Napok során megalakult a Nagyromániai Németek Szövetsége (Verband der Deutschen Grossrumäniens), amely összefogta a már korábban létrejött regionális szervezeteket, úgynevezett Volksratokat (bukovinai németek: 1918, erdélyi szászok: 1919, bánáti svábok: 1921). Később alakultak meg a dobrudzsai németek és a szatmári svábok érdekképviseleti szervetei (1924 illetve 1926).[20]

Az 1924. július 26-án elfogadott törvény az állami elemi oktatásról illetve az 1925-ös törvény a magánoktatásról tovább szűkítette a nemzetiségek jogait. A nemzetiségi iskolákba csak a nem románok járhattak, ennek eldöntéséhez a „névelemzés” módszerét vették alapul; a nemzetiségi iskolákban egyes tantárgyakat román nyelven kellett oktatni.[21] Ugyanakkor a román állam támogatta azokat a törekvéseket, amelyek az elmagyarosodott szatmári svábok visszanémetesítését célozták.[22] A dobrudzsai német közösség megerősödött azáltal, hogy kapcsolatba került a többi romániai német csoporttal, viszont a földreform, az elrománosítási politika és az 1929-es gazdasági válság következtében jelentős számú besszarábiai német hagyta el az országot.[23]

1930-ban, a háború után első hivatalos népszámlálás szerint Romániának összesen 12 981 324 lakosa volt; a magyar után a német volt a második legnagyobb kisebbség 745 421 fővel és 4,13%-os részaránnyal.[24]

Az 1930-as években részben a gazdasági válság és a nemzeti elnyomás következményeképpen, részben németországi hatásra a romániai németek körében megerősödött a nemzetiszocializmus. Fritz Fabritius(wd) 1932-ben megalapította a Romániai Németek Nemzetiszocialista Önsegélyező Mozgalmát (Nationalsozialistische Selbshilfebewegung der Deutschen in Rumanien; NSDR). Az 1933-as Volksrat-választásokon Fabritius hívei 70%-ot értek el. Fabritiussal szemben állt a liberális polgárság egy része, Viktor Glondys evangélikus püspök és Hans Otto Roth vezetésével. A román kormány 1933-ban a többi szélsőséges szervezettel együtt betiltotta az NDSR-t, de Fabritius még ugyanabban az évben megalakult a Romániai Német Nemzeti Megújhodási Mozgalmat (Nationale Erneuerngsbewegung der Deutschen in Rumänien; NEDR). Miután 1934-ben ezt is betiltották, 1935. február 10-én Temesváron megalakult a Romániai Német Néppárt (Deutsche Volkspartei in Rumänien; DVR), amely a radikális nemzetiszocialistákat tömörítette. 1935. október 22-én a Nagyromániai Németek Szövetségének élére Fabritiust választották meg, a szövetség új programot fogadott el és új nevet vett fel: Romániai Németek Népközössége (Volksgemeinschaft der Deutschen in Rumanien; VDR). 1939-ben Fabritiust Berlinbe rendelték, és helyette Wolfram Brucknert(wd) nevezték ki a szövetség élére.[25]

A második világháború alatt

[szerkesztés]
Andreas Schmidt, a romániai Deutsche Volksgruppe vezetője SS-önkénteseket búcsúztat 1943-ban

1940. június 26-án a Szovjetunió ultimátumban szólította fel Romániát Besszarábia és Észak-Bukovina átadására (az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum a szovjet érdekszférához sorolta Besszarábiát). A román koronatanács június 27-én ebbe bele is egyezett, annak ellenére, hogy januárban II. Károly román király Chişinău-ban tett látogatása során még kiállt Románia területi integritása mellett.[26] Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés következtében Romániának le kellett mondania Észak-Erdélyről Magyarország javára; [27] ugyanebben az évben szeptember 7-én a német nyomásra megkötött craiovai szerződés alapján Románia átengedte Bulgáriának Dél-Dobrudzsa két megyéjét.[28]

A német valamint a román, bolgár és szovjet kormányok közötti egyezmények alapján a dobrudzsai, besszarábiai és bukovinai németek áttelepítették a Német Birodalomba,[29] azon belül a Cseh–Morva Protektorátusba, Lengyelországba a Warta mentére, Nyugat-Poroszországba, illetve Felső-Szilézia(wd) keleti részére.[30] Ezt követően mintegy 550 000 német élt Romániában, ezek között a bánáti svábok volt a legnagyobb csoport mintegy 320 000 fővel, utánuk következtek az erdélyi szászok mintegy 200 000 fővel. 1940. november 21-én Andreas Schmidt vezetésével megalakult a Romániai Német Népcsoport(wd) (Deutsche Volksgruppe in Rumänien), amelynek minden Romániában élő német automatikusan tagja lett; ezt Ion Antonescu kormánya jogi személyként ismerte el, és a korszakban a romániai németek egyetlen törvényes szervezete volt.[29][31]

1943-ban Románia és Németország megállapodott abban, hogy a romániai németeket a német hadseregbe, közelebbről a Waffen-SS-be sorozzák be.[32] A Waffen-SS-be közel 64 000 romániai német lépett be, túlnyomórészt önkéntesen, ebből 53 000 1943 után. Többek között a 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztályban szolgáltak, legalább kétezer fő a koncentrációs táborokban teljesített őrszolgálatot.[33] A német hadseregben szolgálók német állampolgárságot szereztek, és a német állam támogatta családtagjaikat.[34]

Azt követően, hogy 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetséges hatalmak oldalára és hadat üzent Németországnak, Észak-Erdélyből sikerült evakuálni mintegy 48 000 szászt a front odaérkezése előtt. 12 000 fő azonban Ausztria és Németország szovjet megszállási zónájában rekedt, és hazatérésre kényszerült; őket „fasiszta hazaáruló”-ként kényszermunkatáborba internálták, ahonnan 1948-ban térhettek haza.[35] A Bánságból mintegy 70 000 németet evakuáltak vagy szökött nyugatra, elsősorban Ausztriába és Németországba.[30]

A második világháború után

[szerkesztés]
Bővebben: A romániai németek kitelepítése a Szovjetunióba
Bővebben: Bărăgani deportálások
Bővebben: A romániai németek kivásárlása

Noha a Románia és a szövetségesek közötti 1944. szeptember 12-én kötött fegyverszüneti egyezmény nem tartalmazott semmilyen rendelkezést a munkaerő biztosításával megvalósítandó jóvátételről, Sztálin december 16-án kiadta a parancsot a munkaképes német férfiak és nők elhurcolására.[36] December 31-én a Szovjetunió, a Romániát ellenőrző Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében jegyzékben követelte a román kormánytól, hogy bocsássák a Szovjetunióban végzendő munkák rendelkezésére a 17 és 45 év közötti német férfiakat, illetve a 18 és 30 év közötti német nőket, a várandósok, az egy évnél kisebb gyermekesek, illetve a munkaképtelenek kivételével. Az 1945. januárjában lezajlott kitelepítés során jellemzően Ukrajna bányáiba és nehézipari létesítményeibe elhurcoltak pontos száma ismeretlen; különböző becslések hetven- és kilencvennyolcezer közti számot adnak meg.[37]

1945. februárban Romániában létrehozták az ellenséges javakat felügyelő szervezetet (Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice, CASBI(wd)), amely zár alá vette a szovjet csapatok elől elmenekülők vagyonát.[38] Az 1945. március 23-i agrárreformról szóló törvény elrendelte, hogy kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal az állam tulajdonába mennek át „azoknak a német nemzetiségű (származású) állampolgároknak, fizikai és jogi személyeknek a földje és mezőgazdasági vagyona, akik kollaboráltak a hitlerista Németországgal”, „a háborús bűnösök és az ország szerencsétlenségéért felelősök” földje és egyéb vagyona, „azoknak a földje, akik olyan országokba menekültek, amelyekkel Románia hadiállapotba áll vagy 1944. augusztus 23-a után menekültek külföldre”, a távollevők földje és mezőgazdasági javai, „azoknak a román állampolgároknak mindenfajta mezőgazdasági vagyona, akik önként jelentkeztek a szövetséges nemzetek elleni harcra”. A törvény teljeskörűen érintette a Romániai Német Népcsoport tagjait, azaz a romániai németség egészét.[39][40] Miután ezekkel a jogszabályokkal a romániai németeket a kollektív felelősség alapján megfosztották vagyonuktól,[41] egy 1945. augusztusi rendelet állampolgárságuktól is megfosztotta azokat, akik az ellenséges hadseregek visszavonulásakor önként távoztak Erdélyből.[42] Az 1945. februárban elfogadott Nemzetiségi Statútum hatálya nem terjedt ki a romániai németekre, és az 1946. júniusi választási törvény a választásokból is kizárta őket. A németek jogfosztottsága 1948. decemberben szűnt meg.[40]

Az 1949 és 1962 között történt szövetkezetesítés minden földművest érintett; 1948. június 11-én államosították az ipari és kereskedelmi vállalatokat, valamint a bankokat.[40]

Az 1951. júliusban végrehajtott bărăgani deportálás összesen körülbelül negyvenezer embert érintett, akiknek mintegy negyede bánáti sváb volt. A Bărăganra kitelepítettek szabadon bocsátását és hazatérését egy 1955. decemberi minisztertanácsi rendelet szabályozta,[43] ennek nyomán visszakapták házaikat és kertjeiket, de a földjeiket nem.[44]

A Román Népköztársaság idején (1948–1965) a német kisebbség jogait a Romániai Német Antifasiszta Bizottságnak(wd) kellett védenie. A Román Szocialista Köztársaság idején ezt a feladatot az 1969 és 1989 között fennálló Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa(wd) vette át.[45] Az 1960-as és 1970-es években az elnyomás átmeneti enyhülése ellenére a romániai németek többsége úgy érezte, hogy szívesen elhagyná az országot, de akkoriban ez csak keveseknek sikerült.[46] Azáltal, hogy a nyugatnémet kormány megszervezte a romániai németek kivásárlását, 1967 és 1989 között 226 654 romániai német települt át az NSZK-ba.[47]

Az 1989-es forradalom után

[szerkesztés]

Az 1989-es forradalom utáni évben 111 150 romániai német hagyta el az országot, és települt át a Német Szövetségi Köztársaságba.[47] Akik elhalasztották a távozást, azok sem bíztak a romániai jogi helyzetben, annak ellenére, hogy az ország 1991. november 21-én elfogadott új alkotmánya kinyilvánította minden polgár egyenlőségét, valamint a nemzeti kisebbségek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kinyilvánítására.[29]

A német szövetségi kormány az 1990-es évek közepétől több jogszabályi intézkedés meghozatalára kényszerült, hogy korlátozza az országba betelepülők számát. Ennek a politikának az volt az elsődleges célja, hogy stabilizálja Romániában a német kisebbséget. Ehhez javítottak a kétoldalú kapcsolatok keretfeltételein, és szerteágazó anyagi segítségnyújtási hálózatot hoztak létre. Az 1992. április 21-én aláírt baráti együttműködési szerződés a Német Szövetségi Köztársaság és Románia között javította a romániai német kisebbség fennmaradásának jogi, politikai és gazdasági feltételeit. A fordulat utáni első öt évben a szövetségi kormány által a romániai német kisebbség számára nyújtott segítség értéke 122 millió márka volt.[29]

A rendszerváltás óta a romániai németek politikai képviseletét a nagyszebeni székhelyű Romániai Német Demokrata Fórum látja el.[48]

A népesség alakulása

[szerkesztés]

A romániai német népcsoportok létszáma a 20. és 21. században az alábbiak szerint alakult:[2]

Népcsoport 1930 1977 2002
bánáti svábok 237 000 138 000 19 000
erdélyi szászok 230 000 170 000 18 000
besszarábiai németek 81 000
bukovinai németek 75 000 717 (2011)[49]
Bánság-hegyvidéki németek 37 000 22 000 6000
szatmári svábok 27 000 8 000 6000
dobrudzsai németek 12 000
landlerek 6000 4000 250

2021-ben az alábbi községekben volt legalább 7% a németek aránya:[1]

Magyar név Német név Román név Megye Összes
lakosság 		Németek
száma 		Németek
aránya
Mezőpetri Petrifeld Petrești Szatmár 1388 549 39,6%
Kálmánd Kalmandi Cămin Szatmár 1250 378 30,2%
Temesfő Weidenthal Brebu Nou Krassó-Szörény 166 36 21,7%
Csanálos Schönthal Urziceni Szatmár 1407 215 15,3%
Krasznabéltek Bildegg Beltiug Szatmár 3021 422 14,0%
Mezőfény Fienen Foieni Szatmár 1725 212 12,3%
Csomaköz Schamagosch Ciumești Szatmár 1193 100 8,4%
Morgonda Mergen Merghindeal Szeben 1502 114 7,6%

Szám szerint a legtöbb német nem ezekben a községekben, hanem a nagyvárosokban élt: Temesvár (2189), Bukarest (1011), Nagyszeben (968), Szatmárnémeti (820), Brassó (813), Arad (786), Resicabánya (637).[1]

Kultúra

[szerkesztés]

Oktatás

[szerkesztés]
A nagyszebeni Samuel von Brukenthal Főgimnázium

Az első világháborút követően a romániai német oktatást az a törekvés jellemezte, hogy ellenálljon az állami románosítási törekvéseknek. A német gyermekek többsége egyházi fenntartású vagy magániskolákba járt, annak ellenére, hogy a jogszabályok eléggé megnehezítették ezek helyzetét. 1925-től a magániskolák is az oktatási minisztérium felügyelete alá kerültek, ez azonban nem változtatott jelentősen a tanárok hozzáállásán. Sokkal nagyobb törést jelentett a 977/1941-es rendelet, amely engedélyezte a Deutsche Volksgruppe számára saját iskolák létrehozását; utóbb a római katolikus és evangélikus egyház is átadta iskoláit a Volsgruppénak; ezekben aztán nemzetiszocialista szellemben folyt az oktatás.[50]

Az iskolák államosítása (1948. augusztus 3.) után az oktatást a marxista-leninista ideológia szolgálatába állították. A tanárokat kötelező politikai tanfolyamokon képezték; az ötödik osztálytól kezdve az iskolásoknak is politikai foglalkozásokon kellett részt venniük. A tanároknak az is feladatuk volt, hogy megakadályozzák az iskolások templomba járását; vasárnaponként és egyházi ünnepeket különböző iskolán kívüli tevékenységet kellett szervezniük. 1948 és 1951 között a német iskolák román iskolák német nyelvű tagozataként működhettek, 1951 és 1959 között ismét önállóak lehettek, majd az 1959/60-as tanévtől kezdődően kétnyelvű iskolák német tagozatává váltak. A német nyelvű oktatás 1971 után, a nemzeti kommunizmus időszakában is működött, és a korlátozások, kompromisszumok ellenére hozzájárult a kisebbségi identitás megőrzésével.[51]

A németek tömeges kivándorlásával a német nyelvű oktatásban tanárhiány lépett fel még úgy is, hogy egyes tanárok a nyugdíjkorhatár elérése után is tovább tanítanak. Egyes szakoknál különösen nehéz német nyelvű pedagógust találni, így például a nagyszebeni német gimnáziumban az 1990-es évek végéig fizikát tanító Klaus Johannis helyét még 2019-ben sem tudták betölteni. Németország közvetlen anyagi juttatásokkal (2024-ben 1,1 millió euró) és tanárcsere-programokkal támogatja a romániai német nyelvű oktatás fennmaradását.[52][53]

A 2023/2024-es tanévben Romániában 112 német tagozattal rendelkező állami óvoda[54] 57 általános iskola,[55] valamint 21 középiskola[56] működött. A német tannyelvű iskolákba többségükben már román tanulók járnak.[57]

Az evangélikus lelkészeket korábban a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nagyszebeni német nyelvű tagozatán képezték, 2006 óta a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem(wd) Evagélikus Teológiai Karán van erre lehetőség.[58]

Irodalom

[szerkesztés]
„Más a március íze, a széna szaga más,
másképpen cseng a szív szava s a hűségvallomás.
Vörös hold, számos éjen egyetlen hű barát,
megsápasztja az ifjak naptűzte homlokát,
belengi, mint a nagy halál barangoló szaga,
mint zöldes alkonyatban a tölgyfa bölcs szava.”

Adolf Meschendörfer: Erdélyi elégia (részlet),
Radnóti Miklós fordítása[59]

A két világháború közötti romániai német irodalom egyik legfontosabb témája a német identitás keresése a megváltozott politikai körülmények között valamint az egyén és közösség viszonya volt. Legismertebb képviselői a brassói Klingsor(wd) folyóirat köréhez tartozó szász Adolf Meschendörfer, Erwin Wittstock(wd) és Heinrich Zillich(wd), illetve az Ausztriában letelepedett bánáti sváb Adam Müller-Guttenbrunn voltak. A Német Birodalom megerősödésével a romániai német értelmiség már nem erdélyinek, hanem a nagy német nép részének érezte magát, és a fasiszta eszmék vonzáskörébe került; a Németországba emigrált Zillich a szélsőjobb ideológiát hirdette.[60][61]

A második világháború után a romániai németek által elszenvedett hányattatások mellett az állami cenzúra létrehozása 1949-ben illetve a szocialista realizmus megkövetelése visszavetette az irodalom fejlődését. Az 1949-ben létrehozott sajtótermékek (Neuer Weg, Volk und Kultur, Banater Schrifttum) illetve a román kiadóvállalatok német szerkesztőségei megteremtették ugyan a kereteket az irodalom fejlődéséhez, de az adott légkörben csak értéktelen propagandaművek születtek. 1953 (Sztálin halála) után bizonyos liberalizációra került sor; ismét megjelenhettek a két világháború között írók művei, irodalmi körök létesültek, és több tehetséges fiatal író (Hans Bergel, Georg Scherg, Eginald Schlattner) debütált. Az 1956-ban alapított Neue Literatur(wd) jelentősen hozzájárult a romániai német irodalom egyéni hangjának megtalálásához. Az 1956-os magyarországi forradalommal azonban ennek a „kegyelmi időszaknak” vége lett. Az 1959. szeptemberében lezajlott koncepciós brassói íróperben öt német írót (Wolf von Aichelburg, Hans Bergel, Andreas Birkner(wd), Georg Scherg, Harald Siegmund) összesen kilencvenöt év börtönre ítéltek.[62]

„iskoláimat mind negyvennégy után
jártam
mindenféle tagságnál, gondolom
tanulságosabbak
a könyveim
szorosabb kapcsolatban a
felvilágosodással, tengeri tájakkal
és elveszett illúziókkal vagyok”

Franz Hodjak: Önéletrajz (részlet),
Kányádi Sándor fordítása[63]

A romániai német irodalom virágkora az 1965–1975 közötti időszakra tehető. Arnold Hauser(wd), Hans Liebhardt(wd), Georg Scherg, Paul Schuster(wd) és Franz Storch 1960-as évek második felében megjelent műveit a formai megújulás és a nyugat-európai áramlatokhoz való közeledés jellemezte. Ugyanakkor elindult egy belső homogenizáció; a korábban markánsan elkülönülő erdélyi szász és bánáti sváb irodalom közeledett egymáshoz. Az 1960-as évek végén számos romániai német író és költő emigrált (többek között az 1964-ben amnesztiában részesült Wolf von Aichelburg, Hans Bergel és Andreas Birkner, illetve Oskar Pastior, Dieter Schlesak(wd), Paul Schuster), akiknek Németországban írott műveire továbbra is rányomta a bélyegét a kisebbségi lét és a romániai társadalmi helyzet. 1972-ben alakult meg az Aktionsgruppe Banat(wd), a romániai német irodalom legnagyobb hatású irodalmi mozgalma. Tagjai fiatal bánsági sváb alkotók voltak (Albert Bohn(wd), Rolf Bossert(wd), Werner Kremm(wd), Johann Lippet(wd), Gerhard Ortinau(wd), Anton Sterbling(wd), William Totok(wd), Richard Wagner); a mozgalom holdudvarához tartozott a későbbi Nobel-díjas Herta Müller is. A Neue Literatur külön lapszámot szentelt nekik, és közös antológiakötetet is adtak ki, de sikerük inkább az irodalmi körökre korlátozódott, a konzervatív romániai közösségekben nem talált visszhangra.[64][65]

Az 1971-es júliusi tézisek fordulatot jelentettek a román kultúrpolitikában; a merxista ideológiát a nemzeti kommunista ideológia váltotta fel. A hivatalosan 1977 óta nem létező, de gyakorlatilag mindent ellenőrző cenzúrát az írók titkosszolgálati zaklatása egészítette ki. Az Aktionsgruppe körét 1974-től kezdve figyelték, 1975-ben már kéziratokat koboztak el, és megtörténtek az első kihallgatások és letartóztatások. A csoport 1975-ben megszűnt. Az 1980-as évek reménytelenségét és abszurditásait az irodalom szürrealista és abszurd vonásai tükrözték. Az emigráció folytatódott: az 1970-es években Ernest Wichner, Anton Sterbling, Gerhard Ortinau távozott, az 1980-as években Rolf Bossert, William Totok, Johann Lippet, Helmut Frauendorfer, Horst Samson, Herta Müller és Richard Wagner hagyta el az országot.[66]

1989 után további német írók, irodalomkritikusok és szerkesztők vándoroltak el (Georg Scherg, Franz Hodjak, Gerhardt Csejka, Peter Motzan, Stefan Sienerth); alkotók és befogadó közeg hiányában a romániai német irodalom igen meggyengült, de nem ért véget: az emigrációban született alkotások is tematikusan kötődnek a régi hazához. A Romániában maradt német szerzők (például Hans Liebhardt, Carmen Puchianu, Eginald Schlattner, Walther Gottfried Seidner, Balthasar Waitz és Joachim Wittstock) műveit részben hazai, részben német vagy osztrák kiadók adják ki.[67]

Színház

[szerkesztés]

Az első romániai német színházi társulat 1933-ban alakult meg Nagyszebenben Gustav Ongyerth(wd) vezetésével. Műsorán színdarabokon kívül operákat és operetteket is adott elő a városban és erdélyi turnéin. A második világháborús kényszerszünet után 1956-ban alakult meg a nagyszebeni Állami Színház német tagozata, amelynek első bemutatója 1956. november 27-én Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabja volt. Hanns Schuschnig(wd) rendező idején a színház több ezer előadást tartott a városban és körútjain. Az 1990-es években a nagyszebeni német nyelvű színjátszás hanyatlásnak indult. A 21. században a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház időnként tart német nyelvű előadásokat is.[68]

Temesváron a két világháború között nem volt német nyelvű színház, a városban alkalmanként a nagyszebeni társulat lépett fel. A Temesvári Állami Színház német nyelvű tagozatát 1953-ban alapították, első bemutatója 1953. június 27-én Heinrich Laube(wd) Die Karlsschüler című darabja volt. 1956-ban a tagozat Temesvári Állami Német Színház néven önállósult, és a 21. században is működik. Évente megrendezi a nemzetközi német nyelvű ifjúsági színházi fesztivált, valamint az Eurothalia európai színház fesztivált.[69]

Média

[szerkesztés]
A bukaresti német napilap fejléce

A legfontosabb kiadványok a Bukarestben minden hétköznap megjelenő Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien (ADZ)[70] és a nagyszebeni Hermannstädter Zeitung (HZ) című hetilap.[71]

A Román Rádió és Román Televízió (TVR) több helyi stúdiója sugároz német nyelvű műsorokat; ilyen például a Marosvásárhelyi Rádió[72] vagy a TVR1 Deutsch um 1 című műsora.[73] A bukaresti Radio Romania International német műsorokat is sugároz a bel- és külföldi hallgatók számára.

A Németországba települt romániai németek számára jelenik meg az erdélyi szászok egyesülete által 1950 óta kiadott Siebenbürgische Zeitung[74] valamint a bánáti svábok egyesülete által kiadott Banater Post.[75]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h i Recensământul populației și locuitorilor 2021, Rezultate definitive. Populaţia rezidentă după etnie (Etnii, Macroregiuni, Regiuni de dezvoltare, Județe, Municipii, orașe și comune. www.recensamantromania.ro. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, 2021-es népszámlálás végleges adatai] (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  2. ↑ a b Hannelore Baier, Martin Bottesch, Dieter Nowak: Geschichte und Traditionen der deutschen Minderheit in Rumänien: Lehrbuch für die 6. und 7. Klasse der Schulen mit deutscher Unterrichtssprache. 6. Auflage. Mediaș: Schiller. 2007. 19–36. o. ISBN 9786069406427  
  3. ↑ Die Banater Schwaben: Geschichtlicher Überblick und gegenwärtige Lage. www.donaudeutsche-landsmannschaft-frankenthal.de (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  4. ↑ Eckartschrift 109: Geschichte der Banater Berglanddeutschen Volksgruppe. www.oelm.at (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  5. ↑ Nastasă-Matei :97–98. o.
  6. ↑ Baumgartner : 62–64. o.
  7. ↑ Balogh : 31–32. o.
  8. ↑ Komáromi ; Baumgartner : 65. o.
  9. ↑ ErdTört : I. 295–301. o.
  10. ↑ Borbély István: Az erdélyi szászok lutheranismusa. Keresztény Magvető, XLV. évf. 2. sz. (1910)
  11. ↑ Wer sind die Landler. www.siebenbuerger.de (Hozzáférés: 2025. március 25.)
  12. ↑ Baumgartner : 65. o.
  13. ↑ Geschichte der Sathmarer Schwaben. www.sathmarerschwaben.de (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  14. ↑ ErdTört : III. 1708–1724; Marchut : 139–141. o.
  15. ↑ Balkán-kronológia : 12. o.
  16. ↑ Balkán-kronológia : 14. o.; Marchut : 143. o.
  17. ↑ Balkán-kronológia : 13–19. o.
  18. ↑ Baumgartner : 51. o.
  19. ↑ R. Süle : 100. és 102. o.; Roth : 140–141. o.; Balkán-kronológia : 29. és 40. o.
  20. ↑ Baumgartner : 114.; Orosz : 78. o.
  21. ↑ R. Süle : 104. o. Balkán-kronológia : 50. o.
  22. ↑ Roth : 146. o.; Baumgartner : 84–85. o.
  23. ↑ Komáromi : 217. o.; Nastasă-Matei : 97. o.
  24. ↑ Recensământul general al populației României din 29 decembrie 1930. Vol 2.: Neam, limba maternă, religie Coord. Sabin Manuila. Bucuresti: Editura Institutului Central de Statistica. 1938. XXIV. o.  
  25. ↑ ErdTört : III. 1752–1753. o.; Roth : 150. o.; Baumgartner : 56–65. o.
  26. ↑ Balkán-kronológia : 118., 120. és 121. o.
  27. ↑ ErdTört : III. 1754–1755. o.; Balkán-kronológia : 123. o.
  28. ↑ Balkán-kronológia : 124. o.
  29. ↑ a b c d Anneli Ute Gabanyi: Geschichte der Deutschen in Rumänien. www.siebenbuerger.de (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  30. ↑ a b Geschichte der deutschen Vertriebenen und ihrer Heimat. www.z-g-v.de. Zentrum Gegen Vertreibungen (Hozzáférés: 2025. március 30.)
  31. ↑ Balkán-kronológia : 127. o.
  32. ↑ ErdTört : III. 1757. o.; Roth : 150. o.
  33. ↑ Paul Milata: Zuweisungsmuster der Waffen-SS für Rumäniendeutsche. Siebenbürger Zeitung, (2007. október 29.)
  34. ↑ Schiel : 12. o.
  35. ↑ Schiel : 12–13. o.
  36. ↑ Michael Kroner: Deportation vor 60 Jahren war völkerrechtliches Kriegsverbrechen. Siebenbürgische Zeitung, (2005. január 28.)
  37. ↑ Murádin János Kristóf: "A magyarokat meg kell büntetni!" Elmondhatatlan történet. Erdélyi magyarok és németek deportálása a Szovjetunióba, 1944-1953. Rubicon, XXVII. évf. 5–6. sz. (2016)
  38. ↑ Lege Nr. 91 din 9 februarie 1945 pentru înfiinţarea Casei de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice. Monitorul Oficial, 33. sz. (1945. február 10.)
  39. ↑ Lege nr.187 din 23 martie 1945 pentru înfăptuirea reformei agrare. Monitorul Oficial, 68. sz. (1945. március 23.)
  40. ↑ a b c Románia, 1944-1990: Gazdaság- és politikatörténet. [Összeáll. Hunya Gábor]. Budapest: Atlantisz. 1990. ISBN 963-02-7967-3  
  41. ↑ Roth : 152. o.; Schiel : 13. o.
  42. ↑ Regulament Nr. 12 pentru reglementarea cetățeniei locuitorilor din Ardealul de Nord. Monitorul Oficial, CXIII. évf. 182. sz. (1945. augusztus 13.)
  43. ↑ Hotărârea Consiliului de Ministri Nr. 2694 din 7 dec. 1955 privind situaţia bunurilor imobiliare ale persoanelor strămutate
  44. ↑ Wilhelm Weber: Über uns der blaue endlose Himmel. Die Deportation in die Bărăgan-Steppe Rumäniens 1951. Eine Dokumentation. München: Landsmannschaft der Banater Schwaben. 1998. ISBN 3-00-002932-X  
  45. ↑ Hannelore Baier: Das „Antifa“ und der „Neue Weg“. Einiges aus der Geschichte des Deutschen Antifaschistischen Komitees. Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, (2009. január 15.)
  46. ↑ Bernhard Beller: Europa im Karpatenbogen. Textheft zur Wandzeitung „Gesellschaft und Staat“, 5. sz. (2008)
  47. ↑ a b Aussiedlerstatistik von 1950 - 2005. www.mi.niedersachsen.de (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  48. ↑ Allgemeine Vorstellung. www.fdgr.ro (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  49. ↑ 2011-es népszámlálás (az Excel-táblázat G2784-es cellája
  50. ↑ Gidó : 45., 47. és 145. o.; Jickeli : 37–39. o
  51. ↑ Jickeli : 39–45. o.
  52. ↑ Lehrermangel an deutschen Schulen in Rumänien. Siebenbürgische Zeitung, (2019. december 4.)
  53. ↑ Bundesrepublik fördert deutschsprachige Lehrkräfte in Rumänien. Siebenbürgische Zeitung, (2024. június 14.)
  54. ↑ Grădinițe cu secție în limba germană 2023/2024. www.fdgr.ro (2025. február 7.) (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  55. ↑ Școli generale cu secție în limba germană 2023/2024. www.fdgr.ro (2025. február 7.) (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  56. ↑ Licee cu secție în limba germană 2023/2024. www.fdgr.ro (2025. február 7.) (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  57. ↑ Roth : 167. o.
  58. ↑ Evangelisch-Theologische Fakultät. www.evang.ro (Hozzáférés: 2025. március 28.)
  59. ↑ Radnóti Miklós: Összes versei és versfordításai. 2. változatlan kiadás. Budapest: Szépirodalmi. 1994. ISBN 963 15 4430 3  
  60. ↑ Balogh : 39–42. o.; R. Süle : 105–106. o.
  61. ↑ Christian Frankenfeld: Rumäniendeutsche Literatur. In Herta Müller-Handbuch. Hrsg. Norbert Otto Eke. (hely nélkül): J.B. Metzler. 2017. 137–144. o. ISBN 3476025802  
  62. ↑ Spiridon : 447–449. o.; Balogh : 42–43. o.
  63. ↑ Kányádi Sándor: Csipkebokor az alkonyatban: Kányádi Sándor egyberostált műfordításai. Budapest: Magyar Könyvklub. 1999. 330. o. ISBN 963 548 880 7  
  64. ↑ Spiridon : 450–455. o.; Balogh : 52.
  65. ↑ Jakabházi Réka: Romániai német nőírók a huszadik század hetvenes éveiben: Anemone Latzina. Szépirodalmi Figyelő, XIX. évf. 3. sz. (2020)
  66. ↑ Spiridon : 455–457. o.
  67. ↑ Spiridon : 459–462. o.
  68. ↑ Geschichte: Die Theatertradition von Sibiu. www.tnrs.ro (Hozzáférés: 2025. március 31.)
  69. ↑ Desprei noi: Istoric. teatrulgerman.ro (Hozzáférés: 2025. március 31.)
  70. ↑ Wir ber uns. adz.news (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  71. ↑ Über die HZ. www.hermannstaedter.ro (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  72. ↑ Nagy-Bodó Szilárd: 62 éves a Marosvásárhelyi Rádió. www.e-nepujsag.ro (2020. március 3.) (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  73. ↑ Deutsche TV-Sendung. www.siebenbuerger.de (2013. március 20.) (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  74. ↑ Siebenbürgische Zeitung / Mediadaten. www.siebenbuerger.de (Hozzáférés: 2025. március 27.)
  75. ↑ Die Zeitung. www.banater-schwaben.org (Hozzáférés: 2025. március 27.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rumäniendeutsche című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Romániai_németek&oldid=28175753”