Román irodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pálffy.png

Az ún. román (oláh) nyelv irodalma, melyről csak a XIX. százád második negyedében lehetne szó, mégis szokás az első nyomtatásban megjelent román könyv korától máig több korszakot különböztetni meg. Gaster fölosztását (Chrestomatia Romana) követve, a román irodalom történetét három korszakra osztjuk föl. Ezek a szláv (1705-ig), a görög (1705-1820) s a modern román korszak (1820-tól máig). Mikor s mily körülmények között kezdődött a szláv korszak, maig sem tudjuk. Az ismert legrégibb román kéziratok: Codicele voronetean (Voroneci kódex), talán még a XIV. sz.-ból való, ha nem korábbi; a Psaltirea scheiana (a szkeji zsoltár) stb. mind ezt bizonyítja. Az egyházi munkák legnagyobb részt fordítások s a templom első szükségleteire vonatkoznak. Legnevezetesebb ezek közül a brassói Coresi által fordított új-testamentom (Noul testament, Brassó 1580). Coresi egyéb munkákat is fordított s mások is. A későbbi időkből nevezetes a Catechismul Calvinesc (l. Oláh káté) és Noul testament (l. Oláh biblia). Pravila mica (Kis törvénygyüjtemény) egyházjogi természetü dolgok foglalatja. De legnevezetesebb a Respunsuri (Válaszok) címü egyházi vitairat, melyet e korszak legkitünőbb metropolitája, Varlaam jászvásári érsek irt. Ez a kor azért is fontos, mert ekkor alapítják az első román nyomdákat Moldva és Havasalföldön. Amott Lupul Vazul, emitt Bassarab Máté fejedelmek. Ez időtől fogva (1642) mind több lesz a nyomda és termékei a két fejedelemségben. Nevezetesebb s maradandóbb emlékü azonban a krónika-irodalom. E kor elejétől több anonim krónika maradt fönn, melyek legtöbbjének hitelessége meg van azonban támadva. Ilyen a többek közt Hurul krónikája, mely ha valódinak bizonyulna be, a legrégibb (1480) keletü román krónika volna. Hitelesek s nevezetesebbek azonban a következők: Urechea Nestor Domnii terii Moldovei si viata lor (Moldva uralkodói és életük) c. krónikája (1359-től 1594-ig). Costin Miron, a legmunkásabb és legtehetségesebb krónikairó, aki megirja a Cartea pentru intaiul descaleca-t (Könyv az első letelepedésről), a Letopisetul terii Moldovei-t (Moldva krónikája) s mondják, hogy Magyarország krónikáját is megirta. Irt egy vallásos elbeszélő költeményt is (Viata lumei a. m. A világ életfolyása) stb. Fia Miklós is irt krónikát, de messze van atyja mély fölfogásától. Munkássága legkiterjedtebb Kantemir Demeternek, aki történelmi, bölcsészeti és szépművészeti téren fejt ki munkásságot. A szláv korszak végén legnevezetesebb krónikás Neculce János, aki Moldva krónikáját irja meg (Letopisetul terii Moldovei). Ő az utolsó önérzetes irója e kornak, ki látja már a bekövetkező romlást. Sok krónika van még e korból, de ezek egyike sem közelíti meg az elsoroltakat sem nyelvi, sem történeti szempontból.

A hanyatlás, majdnem a végenyészet ideje köszönt be a két fejedelemségben a görög korszakkal (1710-1820). Erkölcs, tisztesség, minden száműzve lett s kezdve a fejedelmi trónon, minden eladó volt. A beözönlött görögség mindent zsarolt s a nemesség annyira megromlott, hogy ez erkölcsi romlottság máig sem tünt el egészen Romániában. A tobzódáson kivül minden megszünt s csak a vége felé tapasztalunk némi emelkedést, mely átmenet lesz a modern román korszakhoz. A görög heteria mozgalmai Havasalföldön s ennek nyomán Tudor Vladimirescu lázadása vet véget a román történelem e legszomorubb korszakának. A vége felé találunk tehát némi mozgalmat. Odaát ez gyenge és jelentéktelen s inkább az a fontos benne, hogy megnyilakozni merészelt, mint a munka eredménye. A lökés az ébredés felé megint Erdélyből indul ki. Klein (Micul) sokoldalu munkássága, kivált grammatikája, Sinkai krónikája s Major Péter története a románok eredetéről voltak azok a munkák, melyek mintegy felvillanyozták a román népet, valamint Lazar Gyöürgy iskolája Bukarestben. E kor végén számos nyelvészeti, bölcsészeti s különösen történeti munka jelenik meg. Az öntudatra ébredt románság kezd végtére érdeklődni sorsa és nyelve iránt odaát is, s a mozgalom eredménye a nemzeti fejedelmek uralma, az 1848-iki bukaresti forradalom, a két fejedelemség egyesülése (1859) s Románia független királysága. Ezek azonban már a román korszak vívmányai.

A beköszöntött román korszak irodalmi munkássága minden tért felölel, s bár politikai téren sikert csak későn aratott, irodalmi téren már korán minden szükségletet kielégített. A népiskola gondos ápolásban kezd részesülni s a külföldi iskolázottság bár sok ferde szokást honosít meg, a szabadelvü iránynak, a komoly tudásnak sok egyént szerez meg. Virágzik e korban a nyelvészet, történetirás, szépirodalom s a művészet. E mozgalom első fele 1870-ig a latinizáló erdélyi iskola hatása alatt fejlődik. A nyelvészeti munkásság terén a nagy kiterjedésü szótárirodalom áll, az első évtizedben több mint 30 különböző nyelvü szótár jelenik meg. Legnevezetesebb a Budán 1825. megjelent Corneli, Major, Sinkai s többek által szerkesztett szótár, melyhez előszót a román helyesirásról, s a román nyelvről egy párbeszédet ir Major Péter; az irodalomban e szótár Lexicon Budense (Budai lexikon) címen ismeretes. Fontossága abban van még, hogy első latin betüs szótár, melyben bizonyítják s meg is mutatják, hogy kell románul latin betüvel irni. E korszakban fognak a nyelvemlékek gyüjtéséhez is. Legnevezetesebb a Hasdeu által kiadott Limba romana vorbita intre 1550-1600 (Az 1550 és 1600 közt beszélt román nyelv, Bukarest 1878, 2 köt.). A Budai szótár s korábban már Klein grammatikája fölvetette a latin betüs irásmód eszméjét. Lassan vert általánosan gyökeret a meggyőződés, de ekkor az is felmerült, hogyan? mert a latin ábéce nem tartalmazza a román nyelv összes hangjait. Ezt a kérdést megoldani először az etimologikus, majd a fonetikus iskola vállalta el. Amannak feje s a román nyelvészeti irodalomnak egyik kitünősége Cipariu Timoteus balázsfalvi kanonok, aki román történeti grammatikája, számtalan értekezése s erős, bár elfogult itélőtehetségével ez irányt több mint ötven évig uralkodóvá tette. Ma a fonetikusok kezdenek túlsúlyra vergődni. Van ma túlzó és mérsékelt fonetikus, csak valódi fonetikus nincs. Ez irány megalapítója Majorescu Titusz. A nyelvészeti irodalom legkitünőbb s európai hirü munkása ma Hasdeu Bogdan Petriceic, aki most a román nyelv történeti szótárát (Etymologicum magnum Romaniae-t) szeerkeszti. Mellette említendők Saineanu, Tiktin, Philippide, Lambrior s az elhunyt Cipariu és Laurian. A történetirodalomnak is vannak jeles munkásai. Ezek: Major, Sinkai, Laurianu, Xenopol s mindnyájuk fölött áll Hasdeu, kinek Istoria eritica a Romanilor (A románok kritikai története) című munkája annak idején föltünést keltett. A szépirodalom minden ágának akadtak többé-kevésbbé szerencsés munkásai: a költészet főbb képviselői e század elején a Vacarescu testvérek, Konaki, Carloava, később, majdnem máig, Románia legismertebb költője Alexandri Vazul, aki mint lirikus legnagyobb, de az epikai költészetben is maradandó becsü müveket teremtett. Az ódai költészet legméltóbb képviselője Muresanu András, Bolintineanut történeti balladái teszik halhatatlanná. Negruzzi is irt néhány hangulatos költeményt. Ezeken kivül jól ismeert művelői még a pesszimista Eminescu és Nicoleanu, Sion, Kacedonski és mások. A dráma is akadt művelőkre. Főbb képviselői: Bolintineanu, gyenge, de nyelvezete remek, Alexandri írt drámát, tragédiát és vígjátékot, legnevezetesebb azonban Bengescu, aki a Pygmalion tragédiát irta. Ma Carageali a legismertebb. Újabban a hirlap- s folyóiratirodalom is nagy lendületnek indult. Nevezetesebbek a Jummea által 1864. alapított Convorbiri literare folyóirat, Tocilescu Revistája s egyebek. A megindult román irodalom létet adott a román irodalomtörténetnek is. Ennek jelesebb művelői: Pop, Conspect supra istoriei literaturei romane (Bukarest 1875-76, 2 köt.); Popescu, Istoria literaturei romane (u. o. 1878); Lazariciu, Ist. lit. rom. (Nagyszeben 1884); Urechea, Istoria literaturei romane (Bukarest (1885); Densusanu, Istoria lit. romane (Jászvásár 1885 és 1892) s legújabban Philippide, Istoria limbei si literaturei romane (u. o. 1894. I. köt). Egyidejüleg több olyan olvasókönyv is megjelent, melyek régi nyelvemlékeket tartalmaznak és a nyelv ismeretét vannak hivatva elősegíteni. Ilyenek: Cipariu, Analecte (Balázsfalva 1859); Lambrior, Carte de cetire (Jászvásár 1889) s a legteljesebb Gaster, Chrestomatia Romana (Lipcse 1890-91, 2 köt.), melynek bevezetése igen becses nyelvészeti szempontból. Román-magyar szótárt iskolai és magánhasználatra irt Ghetie János naszódi főgimnáziumi tanár (1896).

Források[szerkesztés]