Retrovírus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Retrovírusok
Retrovírus.png
Vírusbesorolás
Csoport: VI. csoport
ssRNS-RT vírusok
Család: Retrovírusok (Retroviridae)
Nemek

Alpharetrovirus
Betaretrovirus
Gammaretrovirus
Deltaretrovirus
Epsilonretrovirus
Lentivirus
Spumavirus

Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Retrovírusok témájú kategóriát.

Retrovírus-termelés

A retrovírusok olyan, általában viszonylag összetett felépítésű és burkos RNS-vírusok, melyek genomjukról képesek a sejt genomjába teljesen beépülő DNS-másolatot készíteni.

A vírus a sejtbe egy RNS-ből és az azt védő és „kiszolgáló” proteinekből álló komplexet juttat (ez a kapszid), melyben az RNS tartalmazza a vírus genomját. Erről egy reverz transzkriptáz nevű, az RNS-kód alapján a citoszolban szintetizálódó enzimféleség képes DNS-másolatot készíteni (ez a reverz transzkripció), és az képes a sejt genomjába beépülni. Ebben az integrált formájában provírusnak (elővírusnak) nevezzük. A genomba való beépülést, amely ismereteink szerint az élővilágban példátlan (a retrovírusokat kivéve) valószínűleg enzimek segítik – a folyamat részleteiben teljesen ismeretlen.

Az elővírus-időszak egyfajta lappangási idő, mely alatt a vírusfertőzés tüneteket nem okoz. Ez akár tíz-húsz év is lehet; sok emberi retrovírus pedig annyira beépült már az emberi genomba, hogy vannak szerzők, akik szimbiontának tekintik. Ilyen esetben csak különleges körülmények közt okoz fertőzést. Egyesek szerint az emberi és eukarióta génállomány óriási hányadát (akár 50-90%-át) kitevő és igazából teljesen értelmetlennek tűnő, nagy részben semmire sem használt repetitív DNS-szakaszok is retrovírusmaradványok.

Retrovírus genom

A retrovírus genom szinte mindig tartalmazza a következő három géntípust:

  • gag, mely a a vírus belső, strukturális proteinjeit kódolja;
  • pol a fontos enzimeket kódolja: a reverz transzkriptázt, a proteázt és integrázt.
  • env a burokproteineket kódolja.

Négy azonosított emberi retrovírus: a HTLV 1 és 2, valamint a HIV 1 és 2, vagyis az AIDS vírusa, amely CD4 típusú Helper T-limfocitákat támadja meg. Lehetséges, hogy a herpeszvírus és egyes szemölcsöket okozó különböző vírusok is retrovírusok; és vannak köztük rákkeltő, onkogén hatásúak is.

A retrovírusokat általában a proteinburkon kívül még egy, a sejtből való kiszabaduláskor keletkező és sejtmembránból származó lipidburok is körülveszi. Ez a fertőzés folyamatában tölt be szerepet, mivel a sejthártyához tapadó és azt emésztő fehérjéket tartalmaz. A lipidburok megsemmisül poláris anyagok (például szappan) hatására, gyakorlatilag lehetetlenné téve a fertőződést; ez magyarázza, hogy az alapos kézmosás igen hatékony védelmet nyújt a retrovírusok ellen.

Megjegyzés: A retrovírusokra vonatkozó mai tudásunk fényében a klasszikus három alcsaládból álló klasszifikáció (Oncovirinae, Lentivirinae, és Spumavirinae) nem tartható.

A retrovírusok gyakorlati jelentősége óriási, mind a reverz transzkriptáz, mind a provírus keletkezést elősegítő enzimek tekintetében (melyeket a géntechnológiában lehet jól használni.) Elméleti jelentőségük, hogy felfedezésük megdöntötte az ún. centrális dogmát, miszerint a sejtmagban lévő DNS-ről az élő, eukarióta szervezetekben mindig az azon kívüli RNS keletkezik, és sohasem fordítva (márpedig a „retro-”, azaz „fordított” vagy „visszafelé” vírusok, nevüket is innen nyerve, erre képesek). Ezzel pedig megnyílt az elméleti lehetőség, hogy az eukarióta genom ugyanolyan hatékonyan és nagy tömegben legyen módosítható, mint ahogy a prokarióta szervezeteknél az már a gyakorlatban is lehetséges.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]