Ramlai csata (1105)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Harmadik ramlai csata
Ramla1105.jpg

Konfliktus keresztes háborúk
Időpont 1105. augusztus 27.
Helyszín Ramla (ma: Izrael)
Eredmény keresztes győzelem
Szemben álló felek
 Jeruzsálemi Királyság Fátimida Kalifátus
Damaszkuszi Emírség
Parancsnokok
I. Balduin jeruzsálemi királySzaná al-Mulk; Szabava
Szemben álló erők
500 lovag
2000 gyalogos
ismeretlen számú egyéb
5000 v. 15 000 egyiptomi
1300 lovas íjász
Veszteségek
60 vagy 12004000 vagy 1200
é. sz. 31° 55′ 29″, k. h. 34° 52′ 22″Koordináták: é. sz. 31° 55′ 29″, k. h. 34° 52′ 22″
A Wikimédia Commons tartalmaz Harmadik ramlai csata témájú médiaállományokat.

A harmadik ramlai csata a keresztes Jeruzsálemi Királyság és a fátimida Egyiptombúrida Damaszkusz szövetség között 1105. augusztus 27-én, a mai Izraelben található Ramla városának közelében megvívott ütközet, mely a keresztesek győzelmével ért véget. A csatára az első keresztes hadjárat utáni egyiptomi választámadások keretében, azok utolsó jelentős megmozdulásaként került sor. A jeruzsálemi hadsereg főparancsnoka I. Balduin jeruzsálemi király, az egyiptomiaké Szaná al-Mulk Husszain, a velük szövetséges damaszkusziaké pedig Szabava volt.

Előzményei[szerkesztés]

Az első keresztes hadjáratban a keresztesek jelentős palesztinai területeket foglaltak el a Fátimida Kalifátustól. Az elvesztett birtokok visszaszerzésére al-Afdal Sahinsah egyiptomi vezír csaknem évente indított hadjáratokat, de ezek rendre kudarccal végződtek. Ezen okulva a vezír szövetségeseket keresett a damaszkuszi törökök között. A nemrégiben elhunyt damaszkuszi uralkodó egykori katonája, Tugtakín damaszkuszi atabég trónöröklési viszályba bonyolódott halott ura féltestvérével, Irtas damaszkuszi emírrel, aki előbb elmenekült országából, majd I. Balduin jeruzsálemi királyhoz fordult segítségért.[1] Ilyen körülmények között Tugtakín atabégnek kapóra jött az egyiptomiak szövetséges ajánlata, és bár Boszra ostroma miatt[2] nagyobb haderőt nem tudott nélkülözni, de Szabava nevű vezére irányítása alatt 1300 lovas íjászt bocsátott az egyiptomiak rendelkezésére.[1]

Az egyiptomiak 1105 augusztusának elejére állították fel arab források szerint ötezer,[3] keresztény források szerint tizenötezer[4][5] arab lovast és szudáni gyalogost számláló, jól felszerelt hadseregüket Aszkalon alatt; parancsnokuk a vezír fia, Szaná al-Mulk Hasszain volt, aki vélhetően azonos a második ramlai csata egyiptomi tábornokával, Saraf al-Maálíval.[6] Számos emír is a sereggel tartott, többek között Dzsamál al-Mulk aszkaloni kormányzó.[1] Az egyiptomi sereg bevonult Palesztinába; a damaszkusziak átkeltek Transzjordánián és a Negev-sivatagon, majd csatlakoztak a fátimida hadhoz. Az egyiptomi flotta a tengeren támogatta a szárazföldi erőket.[7]

A jeruzsálemi keresztes csapatok Jaffa kikötővárosában gyülekeztek. Ötszáz lovasból és kétezer gyalogosból álló központi seregüket a galileai, haifai és hebroni helyőrség, valamint az Evremar jeruzsálemi pátriárka által toborzott százötven fő egészítette ki.[8] Ibn al-Aszír arab krónikás ennél némileg több, ezerháromszáz lovas és nyolcezer gyalogos katonáról tudósít.[3] Jaffa védelméért Lithard de Cambrai felelt háromszáz fegyveressel.[8]

A csata[szerkesztés]

Az egyiptomi flotta közeledtére a keresztesek fővezére, I. Balduin jeruzsálemi király a ramlai síkságon sorakoztatta fel csapatait.[8] Ramla városa a Jeruzsálemet Jaffával, valamint Aszkalonnal összekötő úton feküdt; stratégiai kulcsszerepének köszönhetően a korábbi egyiptomi támadások döntő összecsapásai is itt zajlottak.

Augusztus 27-én hajnalban a jeruzsálemi pátriárka a Szent Kereszttel a kezében megáldotta a kereszteseket, akik ezt követően lovagokból és gyalogosokból vegyesen álló szakaszokban[9] támadtak a muszlimokra. Akárcsak az első ramlai csatában, a jeruzsálemi király ezúttal is a tartalékos osztag parancsnoka volt.[10] A damaszkuszi török lovas íjászok ellentámadása csaknem átszakította a frankok vonalát, de a király vezényletével sikerült visszaszorítani a törököket. Az egyiptomi sereg hosszasan kitartott, ám a balszárny egy sikertelen vállalkozást követően – Jaffát akarták kifosztani[5] – nem tudott időben visszarendeződni. R. C. Smail történész I. Balduin királynak tulajdonítja a frankok győzelmét: csatarekonstrukciója szerint az uralkodó szétverte a keresztes hátvédet fenyegető törököket, ezután a harc sűrűjébe visszatérve ő vezette az egyiptomiakat elsöprő döntő rohamot.[9] Estére a jeruzsálemiek győzelmet arattak: a damaszkusziak saját országukba menekültek, az egyiptomiak pedig Aszkalonba vonultak vissza. A keresztesek kifosztották a muszlimok táborát, üldözésükre azonban nem vállalkoztak.[8]

Az egyiptomi flotta a szárazföldi csapatok vereségének hírére megindult hazafelé, anélkül, hogy harcba bocsátkozott volna. Útközben viharba került, és elvesztette néhány hajóját.[11][5]

Foucher de Chartres, a jeruzsálemi király káplánja és krónikása négyezer megölt egyiptomi katonáról számol be.[12] Ezzel szemben Ibn al-Aszír arab történetíró ezerkétszáz főre teszi a muszlimok veszteségét;[3] ezt súlyosbította, hogy az ütközet fontos embereiktől fosztotta meg a szaracénokat: az aszkaloni emírt például megölték, a volt akkoni és arszufi kormányzó pedig a fogságba kerültek között volt. A keresztesek emberveszteségét illetően a keresztény és az arab források nem egybevágóak: Foucher de Chartres, valamint az ő nyomán Türoszi Vilmos csupán hatvan halottról tudósít,[12][5] míg az egyiptomi és damaszkuszi krónikások a muszlimokéval megegyező ezerkétszázra becsülik a csatában elesett frankok számát.[3][13]

Következményei[szerkesztés]

A harmadik ramlai csata zárta a palesztinai területek visszafoglalására tett egyiptomi próbálkozások sorát.[8][14] Az elkövetkező években egyiptomi csapatok ugyan többször törtek be és portyáztak jeruzsálemi földeken, de ezek a megmozdulások nem voltak a három ramlai csatát megelőző hadjáratokhoz hasonlóan megszervezettek, és lényegesen kevesebb haderőt is mozgósítottak. Az egyiptomi fenyegetés elhárulása lehetőséget teremtett a keresztesek számára, hogy folytassák a kikötővárosok megszerzéséért vívott küzdelmet. A keresztesek és az egyiptomiak következő jelentős összecsapására 1123-ban került csak sor az ibelini csatában.

I. Balduin király a csata után felhagyott Irtas damaszkuszi emír támogatásával; a muszlim herceg al-Rahba erődjébe vonult vissza, a jeruzsálemi király pedig három évvel később tíz évre szóló fegyverszünetet kötött Tugtakín damaszkuszi atabéggel.[15]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Runciman 1999  348. oldal
  2. Brett 1995  28. oldal
  3. a b c d The Chronicle of Ibn al-Athir for the Crusading Period from al-Kamil fi'l-Ta'rikh. 1. kötet. Ford. D. S. Richards. Bodmin: Ashgate Publishing, Ltd. 2006. 93 oldal. o. = Crusade Texts in Translation, 13. ISBN 978-0-7546-4077-6  
  4. Ryan 1916  138. oldal – II. könyv, XXXII., 3.
  5. a b c d Türoszi 1914  XI., III.
  6. Brett 1995  27. és 29. oldal
  7. Runciman 1999  348. és 349. oldal
  8. a b c d e Runciman 1999  349. oldal
  9. a b Smail 1995  177. oldal
  10. Verbruggen 1995  218. oldal
  11. Ryan 1916  141–142. oldal – II. könyv, XXXII.
  12. a b Ryan 1916  140. oldal – II. könyv, XXXII., 11.
  13. Brett 1995  34., 36. és 37. oldal
  14. Mulinder, Alec: Ramla, Third Battle of (1105). In The Crusades: An Encyclopedia. Szerk. Alan V. Murray. (hely nélkül): ABC-CLIO, Inc. 2006. 1006. o. ISBN 1-57607-862-0  
  15. Runciman 1999  353. oldal

Források és irodalom[szerkesztés]

Felhasznált irodalom[szerkesztés]

  • Brett 1995: Brett, Michael: The Battles of Ramla (1099–1105). In Egypt and Syria in the Fatimid, Ayyubid and Mamluk Eras. Szerk. Urbain Vermeulen és Daniel De Smet. Leuven: Peeters Publishers. 1995. 17–39. o. = Orientalia Lovaniensia analecta, 73. ISBN 90-6831-683-4  
  • Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Szerk. Veszprémy László, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna. Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-379-448-X  
  • Ryan 1916: Ryan, Sister Frances Rita: History of the Expedition to Jerusalem by Fulcher of Chartres (Translation from the Latin). Minnesota: University of Minnesota. 1916. (Foucher de Chartres Historia Hierosolymitana című munkájának fordítása)  
  • Smail 1995: Smail, R. C: Crusading Warfare 1097–1193. 2. kiadás. (hely nélkül): Cambridge University Press. 1995. = Cambridge Studies in Medieval Life and Thought: New Series, 3. ISBN 0 521 48029 9  
  • Türoszi 2014: Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. (hely nélkül): Lulu Press, Inc. 2014. ISBN 9781312626362  
  • Verbruggen 1997: Verbruggen, J. F: The Art of Warfare in Western Europe During the Middle Ages: From the Eighth Century to 1340. illusztrált, újranyomás, átdolgozott. Woodbridge, Suffolk: Boydell & Brewer. 1997. = Warfare in history: Boydell Press, ISBN 0 85115 570 7  

Kapcsolódó irodalom[szerkesztés]